Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. április 28., hétfő

Húsvét 2. hete hétfő



Húsvét 2. hete hétfő

ApCsel 4,23-31; Jn 3,1-8

„Elbocsátásuk után övéikhez mentek, és hírül vitték nekik, hogy mi mindent mondtak nekik a főpapok és a vének”

Az Egyház húsvét egy hetes megünneplése után a pünkösdi Szentlélek-járás után hitében megerősödött jézusi közösség életével ismertet meg bennünket. A mai szentleckében elénk állítja lélekben Péter és János apostol történetét. Egy születésétől kezdve béna fiatalembert meggyógyítottak a jeruzsálemi templom kapujában. Szegény minden nap ott ült és koldult. Pétertől is adományt remélt. Egy kis pénzt. Pétert a Szentlélek arra ösztönözte, hogy sokkal többet adjon neki, mint a koldusfillérek. Így szólt a bénának: „Ezüstöm és aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében keléj fel és járj! Azzal megfogta jobb kezénél és fölemelte. Erre azonnal erő szállt a lábába és talpába, úgyhogy felugrott, járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja. Ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért üldögélt a templom Ékes-kapujánál. Elteltek csodálkozással, és magukon kívül voltak a miatt, ami vele történt”(ApCsel 3,6-10) Péter beszédet intézett hozzájuk. Megmagyarázta, hogy ez nem saját hatalmukkal végbevitt óriási csoda, hanem az elítélt, keresztre feszített Jézus erejében történt. Elmagyarázta hallgatóinak, hogy Jézus életében rengeteg jót tett, de a zsidó vezetők gyűlölték őt. Halálra ítélték. Azután Pilátussal is halálra ítéltették. Ti pedig, szegény becsapott nép, nem a saját szemeteknek és eszeteknek hittetek, hanem vezetőiteknek, buzgón helyeseltétek kivégzését. Jézus nem haragszik rátok. Halálával megszerezte a megváltást, és most csodával mutatta meg, hogy feltámadt, él, és magához vár titeket bűnbánatra. A lelkesedésre felfigyelt a templomőrség. A két apostolt börtönbe zárták. Másnap perbe fogták őket. A tárgyaláson nem tudták őket elítélni, hiszen nyilvánvaló csodát műveltek. Megfenyegették őket, hogy több csodát ne tegyenek Jézus nevében. Péterék ezt az ítéletet nevetségesnek minősítették: „Ítéljétek meg ti, vajon helyes volna-e Isten színe előtt, ha inkább hallgatnánk rátok, mint az Istenre”(4,19) Ezután „övéikhez mentek, és hírül vitték nekik, hogy mi mindent mondtak nekik a főpapok és a vének”(23) Péter idézte a Szentírásból Dávid jövendölését:„Miért acsarkodnak a nemzetek, és terveznek hiúságokat a népek? A föld királyai fölkeltek, egybegyűltek mind a fejedelmek az Úr ellen és az ő Fölkentje ellen”(Zsolt 2,1-2)„Mert valóban egybegyűltek ebben a városban a te szent Fiad, Jézus ellen. Most tehát, Urunk, tekints fenyegetéseikre, s add meg szolgáidnak, hogy teljes bizodalommal hirdessék igédet”(25-27.29)Sok baj érte a mi nemzetünket is a történelem folyamán, de azt nem merte megtenni soha a sátán, hogy Jézust és Édesanyját, a Magyarok Nagyasszonyát nyíltan támadja, és megtagadásukra szorítsa a magyar népet. Ezért, ha néha nehezen is, de mindig talpra tudott állni a népünk. Minden isten ellenes hatalmat legyőz a Feltámadott.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése