Látogassunk el a mennyországba!

Látogassunk el a mennyországba!

Szent János apostol nyomában járva mi is letérdelünk gondolatban a trónon ülő előtt, és a mennyei lényekkel együtt imádjuk: Te teremtettél mindent, akaratod által jöttek létre a teremtmények, akik földön élünk, de az írott üzeneted segítségével már betekinthetünk végcélunk világába.Te teremtettél minket, Istenünk. Nem volt elég, hogy léttel ajándékoztál meg,bennünket választottál a számlálhatatlan lehetőségből. Szent Pál ezt így fejezi ki: „Akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között"(Róm 8,29) Mindezt „eleve”, a teremtés megkezdése előtt határozta el az Úr. Az Atya teremtendő lények ős-mintaokává saját képmását, a Fiúistent rendelte. Már akkor elhatározta, hogy Fia megtestesül, vagyis az egyik teremtmény, az ember lényegét isteni személye felveszi, összekapcsolja az isteni természettel. Ennek a felvett természetnek anyagból álló teste lesz az összes teremtendő anyag mintája, szellemi lelke pedig az emberlelkek és angyali lények mintája lesz. (Kol 1,12-17) Ez az isteni tervben öröktől élő Megtestesült viszi majd fel a mennyországba a megdicsőült anyagot önmagában. Az Ő hasonmása, a többi ember, az Ő nyomában kap oda meghívást. Az Atya „akiket eleve elrendelt, azokat meg is hívta, és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette, akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette”. (Róm 8,30) Itt látjuk tökéletesen megfogalmazva Isten velünk kapcsolatos üdvösségtervét, amit életünk folyamán nekünk kell valóra váltanunk. A teremtés rendben megtörtént, hiszen Isten minden műve tökéletes. Az első ember azonban szembefordult Teremtőjével, bűnbeesett. A Fiúisten ennek ellenére megtestesült, a Szentlélektől egy bűntől tökéletesen megóvott Szűz foganta és tette a mi emberfajunk részesévé. Éppen ezért „mindenben hasonló lett hozzánk, de minden bűn nélkül” (Zsid 4,15) Ő megváltónk lett: „Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? Isten kegyelme Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” (Róm 7,24-25) „Nincs tehát már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Jézus Krisztusban vannak.”(Róm 8,1) Nem szabad elfelednünk, hogy a mennyország örök boldogságát nem a bűntől való mentességért kapjuk. Isten a bűnt az üdvösség kérdéskörébe eleve nem tervezte. Mire kell figyelnünk, hogy földi életünk tetteivel biztosan valóra tudjuk váltani üdvösségünk tervét? „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is. Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei. Mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.”(Róm 8,14.16-19) Az örök boldogság egyik feltétele az Isten országáért vállalt szenvedés. Jézus maga mondta: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt. Mert aki szégyell engem és az én igéimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében”. (Lk 9,23-24.25) A szenvedés mellett említi Urunk az önmegtagadást. Lehet ezt aszketikus módon értelmezni, különböző önfegyelmező gyakorlatként. Aki örökre boldog akar lenni, az egész életében mondjon le önös érdekeinek szolgálatáról, tegye mindig azt, amit Isten rajta keresztül akar adni a mellérendelteknek, legyenek azok családja tagjai, munkatársak, nemzete gyermekei. Jézus az utolsó vacsorán mondta ki a lábmosás után ezt a nagy követelményt: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte. Mivel ezeket tudjátok, ha meg is teszitek”(Jn 13,12-17) Jézus ezért adja új formában a szeretet örök parancsát. Az Ószövetségben a felebaráti szeretet parancsa így szólt: „Szeresd felebarátodat, mint te magadat!” (Lev 19,18) Jézus így emeli magasra a mércét: „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt”. (Jn 13,34-35) Miért olyan fontos feltétele az örök boldogságnak a szeretet parancsának hűséges gyakorlása? Szent János szerint Isten maga a szeretet: „Szeretet az Isten, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne”(1Jn 4,16) Ugyancsak neki tulajdonítjuk ezt a mondást:„Fiacskáim, szeressétek egymást! Mert ez az Úr parancsa,és ha ez egyedül megvan, ez elég”.Aki Isten kedvéért szereti felebarátait, az a maga előnyéről lemondó minden tettével hasonlóbb lesz Istenhez, ezzel együtt Istennek róla alkotott gyönyörű terve szerint bontakoztatja egyéniségét, a mennyországba illő önmagát. A mennyei boldogság mértékét pedig Isten úgy osztja, ahogyan az ember boldogítani törekszik másokat. Ezért szeretetszolgálatainkért ne várjunk emberi viszonzást. Ha éppenséggel kapunk valamicskét, fogadjuk el, de Isten már Ábrahámmal közölte négyezer éve: „Én vagyok a te igen nagy jutalmad”(Ter 15,1) Ha még szemünkkel nem is láthatjuk a királyi széken ülőt és csodálatos udvartartását, elmélkedő lelkünk felragyogtatja a szent jánosi látomást. Bizalommal gondolhatjuk, hogy a mennylakók seregében ott örvendenek mindazok, akik szerettek, értünk szenvedni is mertek.