A fájdalmas rózsafüzér.
Az első titok:"Aki érettünk vérrel verítékezett"
Jézus készen állt a szenvedésre. Már ezer évvel korábban mennyei hallomásból tudta ezt ősapja, Dávid király: „Vágó áldozatot és étel áldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat.Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van” (Zsolt 40,7-9) Mégis nagyon megülte lelkét az utolsóvacsora után a szenvedések közeledése: „Ezen az éjszakán ti mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai… Akkor Jézus elment velük egy majorba, amelyet Getszemáninak hívnak, és azt mondta a tanítványoknak: Üljetek le itt, amíg én elmegyek oda és imádkozom. Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, s elkezdett remegni és gyötrődni. Akkor azt mondta nekik: Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt és virrasszatok velem. Egy kissé előbbre ment, arcra borult és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te”. (Mt 26,31.36-39) Mivel a tanítványait elnyomta az álom, a mennyből kapott segítséget: „Ekkor megjelent neki egy angyal az égből, és megerősítette. Aztán a halállal tusakodva még buzgóbban imádkozott. A verejtéke olyan lett, mint a földre hulló vér cseppjei”. (Lk 22,43-44) Nagy izgalmak, szenvedések hatására hideg verejték lepi el az ember homlokát, esetleg a tenyerét. Jézus lelki fájdalma olyan erős, megrázó volt, hogy nyirokerei falán átpréselődtek vércseppek is a hideg verejtékkel. Ezt egyedül Szent Lukács evangélista, a hivatásos orvos figyelte meg, amikor Jézus életének adatait gyűjtötte össze. Milyen jó, hogy ezt a mélyen emberi jelenetet megírta számunkra! Csodálkozva tanultam az egyetemen, hogy valamelyik keleti egyház annyira szégyellte Jézus vérrel verejtékezését, hogy a Lukács-evangéliumnak ezt a részét kihagyták. Viszont mi annyira értékeljük Urunk megrázó lelki tusáját, hogy a fájdalmas olvasó első tizedében erről akarunk elmélkedni. Felidézzük az Úr haláltusáját: az egészséges emberi életösztön harcát a szenvedés és elmúlás ellen, hiszen a magunk vagy szeretteink életének kín-keserves perceiben, óráiban milyen megnyugtatóan gondolhatunk Megváltónkra: Ő is átélte ezt a szörnyűséget. De ne csak a szenvedés, esetleg haláltusa kemény gyötrelmét éljük át, hanem arra is gondoljunk, hogy ilyenkor Isten Atyánk nem nézi száraz szemmel kínjainkat, angyalt küld az égből, papját küldi a plébániáról: hozzák bőven az Ő kegyelmeit! És hozzák oda Jézust az Eukarisztiában, aki nemcsak bűnöket bocsát meg, adja enyhítő szent olaját, hanem személyesen is ott akar lenni mellettünk haláltusánkban. Amikor ezt a tizedet imádkozzuk, gondoljunk az éppen haldoklókra, és a magunk jövendő gyötrelmeire! Az Üdvözlégy könyörgése amúgy is örök figyelmeztetés: Imádkozzál érettünk most és halálunk óráján. Ámen.
Az első titok:"Aki érettünk vérrel verítékezett"
Jézus készen állt a szenvedésre. Már ezer évvel korábban mennyei hallomásból tudta ezt ősapja, Dávid király: „Vágó áldozatot és étel áldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat.Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van” (Zsolt 40,7-9) Mégis nagyon megülte lelkét az utolsóvacsora után a szenvedések közeledése: „Ezen az éjszakán ti mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai… Akkor Jézus elment velük egy majorba, amelyet Getszemáninak hívnak, és azt mondta a tanítványoknak: Üljetek le itt, amíg én elmegyek oda és imádkozom. Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, s elkezdett remegni és gyötrődni. Akkor azt mondta nekik: Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt és virrasszatok velem. Egy kissé előbbre ment, arcra borult és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te”. (Mt 26,31.36-39) Mivel a tanítványait elnyomta az álom, a mennyből kapott segítséget: „Ekkor megjelent neki egy angyal az égből, és megerősítette. Aztán a halállal tusakodva még buzgóbban imádkozott. A verejtéke olyan lett, mint a földre hulló vér cseppjei”. (Lk 22,43-44) Nagy izgalmak, szenvedések hatására hideg verejték lepi el az ember homlokát, esetleg a tenyerét. Jézus lelki fájdalma olyan erős, megrázó volt, hogy nyirokerei falán átpréselődtek vércseppek is a hideg verejtékkel. Ezt egyedül Szent Lukács evangélista, a hivatásos orvos figyelte meg, amikor Jézus életének adatait gyűjtötte össze. Milyen jó, hogy ezt a mélyen emberi jelenetet megírta számunkra! Csodálkozva tanultam az egyetemen, hogy valamelyik keleti egyház annyira szégyellte Jézus vérrel verejtékezését, hogy a Lukács-evangéliumnak ezt a részét kihagyták. Viszont mi annyira értékeljük Urunk megrázó lelki tusáját, hogy a fájdalmas olvasó első tizedében erről akarunk elmélkedni. Felidézzük az Úr haláltusáját: az egészséges emberi életösztön harcát a szenvedés és elmúlás ellen, hiszen a magunk vagy szeretteink életének kín-keserves perceiben, óráiban milyen megnyugtatóan gondolhatunk Megváltónkra: Ő is átélte ezt a szörnyűséget. De ne csak a szenvedés, esetleg haláltusa kemény gyötrelmét éljük át, hanem arra is gondoljunk, hogy ilyenkor Isten Atyánk nem nézi száraz szemmel kínjainkat, angyalt küld az égből, papját küldi a plébániáról: hozzák bőven az Ő kegyelmeit! És hozzák oda Jézust az Eukarisztiában, aki nemcsak bűnöket bocsát meg, adja enyhítő szent olaját, hanem személyesen is ott akar lenni mellettünk haláltusánkban. Amikor ezt a tizedet imádkozzuk, gondoljunk az éppen haldoklókra, és a magunk jövendő gyötrelmeire! Az Üdvözlégy könyörgése amúgy is örök figyelmeztetés: Imádkozzál érettünk most és halálunk óráján. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése