AZ ÖRVENDETES RÓZSAFÜZÉR
A ötödik tized titka:"Akit Te, Szent Szűz a templomban megtaláltál"
Isten parancsa szerint a zsidó hívőknek évente egyszer el kellett zarándokolniuk a jeruzsálemi templomba. Ez a kötelezettség tizenkét éves korban kezdődött. Három ünnep adott alkalmat erre a templomlátogatásra: a zsidók húsvétja (menekülés Egyiptomból), pünkösd (a hetek ünnepe) és a sátoros ünnep (a negyven éves pusztai vándorlás emlékére). Az ünnepek közeledtét Jeruzsálemben és az ország magasabb hegycsúcsain lobogó máglyatüzek jelezték. A helységek lakói meg szoktak egyezni abban, kik melyik ünnepre zarándokolnak, így biztosítva volt az otthonuk betörések és egyéb károk ellen. Jézus „szülei pedig minden évben elmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Mikor azután tizenkét esztendős lett, fölmentek mindnyájan az ünnepi szokás szerint. Amikor elteltek az ünnepnapok és már visszatérőben voltak, a gyermek Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, és nem vették észre a szülei. Úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék”. (Lk 2,41-45) Tizenkét évvel korábban a negyvennapos kis Jézust a Szűzanya csak Simeonnak és Annának adta kezébe, hogy megnézzék a világ Megváltóját. Amikor pedig a bemutatás szertartásának vége szakadt, a Szűzanya újra karjába vette. Vigyázott rá nagyon. Most, tizenkét évesen, már valamelyest önállónak minősült Jézus és a kortársai, sőt korunkban is így gondolkodnak a zsidó állam keretében a fiúkról: esküt kell tenniük ebben a korban a haza védelmére. Természetesnek tűnt, hogy Mária nem foghatta fia kezét. Mint fiú kortársaival együtt a templomban a férfiak udvarában állt a szertartások alatt, édesanyja viszont az asszonyok udvarában volt. Így érthető, hogy a visszaindulásnál sem keresték: biztosak voltak a szülei, hogy jó helyen van a csoportban. Az első pihenőben azonban elfogta a szülőket a jogos aggodalom, hogy hol lehet a rájuk bízott különleges Kincs, hiszen ott már csak a názáretiek csapata volt jelen. Vissza is tértek a fővárosba megkeresni. Három napig sikertelen volt a keresés. Gondolom, mások is furcsállják, hogy lehet egy templomban három napig nem találni valakit. Ott más volt a helyzet: viszonylag kis templom, Isten lakóháza, ahová csak a napi szolgálatos pap tehette be a lábát a szertartásos tömjéngyújtáskor. Előtte kis udvar volt az égőáldozatok oltárával. Ennek kerítésénél kezdődött a zsidó férfiak udvara, ahol sok tízezren elfértek. Újabb udvar a zsidóasszonyok és lányok részére. Mellette a pogányok udvara, ahová nem-zsidó férfiak és nők is bemehettek imádkozni. Más épületek is tartoztak még a templomhoz, amelyekben tanítások, megbeszélések voltak lebonyolíthatók (Salamon tornáca). Ezen kívül a templomhegynek a Kedron-patak völgyére néző lejtőjén hatalmas lépcsősorok készültek iskolai foglalkozásra. Nos, ott tartózkodott Jézus. Elvegyült a kortársai közé, hallgatta a rabbik tanításait, és kérdéseket is tett föl nekik. Fel is tűnt mindenkinek, hogy ez a fiú nem járt még itt, honnan vette a tudását? „Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein” (Lk 2,47) „Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: Fiam! Miért tetted ezt velünk? Í me, apád és én bánkódva kerestünk téged. Ő pedig ezt felelte nekik: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem? De ők nem értették meg, amit nekik mondott” (48-50) Mit nem értettek meg szülei? Ha már nagykorúnak kellett kezelni, akkor el kellett kezdenie a küldetését, amiért megtestesült, hogy majd harminchárom évesen elmondhassa: „Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek”(Jn 15,15)
A ötödik tized titka:"Akit Te, Szent Szűz a templomban megtaláltál"
Isten parancsa szerint a zsidó hívőknek évente egyszer el kellett zarándokolniuk a jeruzsálemi templomba. Ez a kötelezettség tizenkét éves korban kezdődött. Három ünnep adott alkalmat erre a templomlátogatásra: a zsidók húsvétja (menekülés Egyiptomból), pünkösd (a hetek ünnepe) és a sátoros ünnep (a negyven éves pusztai vándorlás emlékére). Az ünnepek közeledtét Jeruzsálemben és az ország magasabb hegycsúcsain lobogó máglyatüzek jelezték. A helységek lakói meg szoktak egyezni abban, kik melyik ünnepre zarándokolnak, így biztosítva volt az otthonuk betörések és egyéb károk ellen. Jézus „szülei pedig minden évben elmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Mikor azután tizenkét esztendős lett, fölmentek mindnyájan az ünnepi szokás szerint. Amikor elteltek az ünnepnapok és már visszatérőben voltak, a gyermek Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, és nem vették észre a szülei. Úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék”. (Lk 2,41-45) Tizenkét évvel korábban a negyvennapos kis Jézust a Szűzanya csak Simeonnak és Annának adta kezébe, hogy megnézzék a világ Megváltóját. Amikor pedig a bemutatás szertartásának vége szakadt, a Szűzanya újra karjába vette. Vigyázott rá nagyon. Most, tizenkét évesen, már valamelyest önállónak minősült Jézus és a kortársai, sőt korunkban is így gondolkodnak a zsidó állam keretében a fiúkról: esküt kell tenniük ebben a korban a haza védelmére. Természetesnek tűnt, hogy Mária nem foghatta fia kezét. Mint fiú kortársaival együtt a templomban a férfiak udvarában állt a szertartások alatt, édesanyja viszont az asszonyok udvarában volt. Így érthető, hogy a visszaindulásnál sem keresték: biztosak voltak a szülei, hogy jó helyen van a csoportban. Az első pihenőben azonban elfogta a szülőket a jogos aggodalom, hogy hol lehet a rájuk bízott különleges Kincs, hiszen ott már csak a názáretiek csapata volt jelen. Vissza is tértek a fővárosba megkeresni. Három napig sikertelen volt a keresés. Gondolom, mások is furcsállják, hogy lehet egy templomban három napig nem találni valakit. Ott más volt a helyzet: viszonylag kis templom, Isten lakóháza, ahová csak a napi szolgálatos pap tehette be a lábát a szertartásos tömjéngyújtáskor. Előtte kis udvar volt az égőáldozatok oltárával. Ennek kerítésénél kezdődött a zsidó férfiak udvara, ahol sok tízezren elfértek. Újabb udvar a zsidóasszonyok és lányok részére. Mellette a pogányok udvara, ahová nem-zsidó férfiak és nők is bemehettek imádkozni. Más épületek is tartoztak még a templomhoz, amelyekben tanítások, megbeszélések voltak lebonyolíthatók (Salamon tornáca). Ezen kívül a templomhegynek a Kedron-patak völgyére néző lejtőjén hatalmas lépcsősorok készültek iskolai foglalkozásra. Nos, ott tartózkodott Jézus. Elvegyült a kortársai közé, hallgatta a rabbik tanításait, és kérdéseket is tett föl nekik. Fel is tűnt mindenkinek, hogy ez a fiú nem járt még itt, honnan vette a tudását? „Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein” (Lk 2,47) „Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: Fiam! Miért tetted ezt velünk? Í me, apád és én bánkódva kerestünk téged. Ő pedig ezt felelte nekik: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem? De ők nem értették meg, amit nekik mondott” (48-50) Mit nem értettek meg szülei? Ha már nagykorúnak kellett kezelni, akkor el kellett kezdenie a küldetését, amiért megtestesült, hogy majd harminchárom évesen elmondhassa: „Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek”(Jn 15,15)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése