AZ ÖRVENDETES RÓZSAFÜZÉR
A negyedik tized titka:"Akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál"
Az Ószövetség szigorú parancsa volt, hogy az elsőszülött fiú, aki anyja méhét megnyitja, Istennek szentelt gyermek. Arra kötelezi a családot ez a törvény, hogy fel kell ajánlani a kisfiút az Úrnak. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy negyvennapos korában az ország bármely részéről oda kellett vinni a szent sátorhoz, később a templomba. Ott a papok udvarán álló égőáldozatok oltára mellett át kellett adni a szolgálattevő papnak a kezébe. Ő elvette a kisbabát, a templom bejárata elé állt vele. Háromszor magasra emelte, így felajánlotta a Magasságbelinek, jelezve: tudjuk, hogy Egyiptomban a fáraó megátalkodott magatartása miatt Isten tízedik csapása az volt, hogy minden elsőszülött fiúnak meg kellett halnia, amikor az esthajnalcsillag, a Merkur feltűnt az égen. Isten a zsidók elsőszülötteit megóvta a hirtelen haláltól, ha az előzetes utasítás szerint a család leölt egy egyéves hibátlan hímbárányt, és annak a vérével a ház bejárati ajtajának keretét megkenték. Ez a hitvallás jele volt: a fáraóval ellentétben mi hisszük, hogy Isten, atyáink: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, az élő, igaz Isten mindenkinek Ura, parancsainak mindenki engedelmeskedni köteles, az engedetleneknek pedig viselniük kell az általa kirótt büntetést. Ezt a hitet jutalmazta Isten akkor az összes elsőszülött zsidó fiú életben maradásával. A későbbi nemzedékek pedig híven őrizték a szövetség idejére érvényes isteni döntést. Ugyanilyen rendelkezése volt az Úrnak, hogy az állatok elsőszülötteit is neki kell szentelni. Így emlékeztette Isten választott népét, hogy el ne feledjék, az élet Ura ajándéka minden új élő. Ezeket az állatokat meg is kellett ölni, így áldozattá váltak,de azt megengedte az Úr, hogy kisebb értékű állattal fel lehetett cserélni a nagyobb állatot. Jézus mindenben ragaszkodott Atyja parancsához. Ezt a gondolatot sugallta Édesanyja és nevelőapja lelkébe. Elvitték tehát Őt is az elírások szerint Betlehemből Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak. Édesanyja beállt az anyák sorába. Nem kért kiváltságot. Türelmesen várakozott, amíg az előttük lévők végeztek. Akkor Mária mellé odalépett egy tekintélyes próféta, az agg Simeon, aki egész életében imádkozva várta, hogy Isten jósága részesítse abban a kegyben, hogy a megígért Megváltót megláthassa. A Szentlélek jelezte neki, hogy ez a perc bekövetkezett. Sietve ment föl a templomhegyre. Semmi külső jel nem mutatta az ég és föld Urát. A Szentlélek vezette oda Mária mellé. Elkérte a kicsi Jézust az Édesanyjától. Öreg szeme könnybe lábadt, szíve megtelt örömmel, és hálaének zendült ajkán: „Bocsásd el most, Uram, szolgádat szavaid szerint békességben, hiszen már meglátták szemeim, akit küldtél, az Üdvözítőt. Őt adtad számunkra csodájára minden népnek, hogy fényeskedjék az egész világnak, mint választott néped dicsősége” (Lk 2,29-32) A tiszteletreméltó aggastyán megjelenése, a suttogó értesítés a vidékieknek: Ez ám a mi prófétánk, a hangos hálaének nem múlt el hatás nélkül. A többi édesanya kicsit talán irigyelte is a Szűzanyát. Pedig elhangzott neki is egy jövendölés: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, amelynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai”(34-35) Az imádkozó, böjtölő Messiás-várás képviselője Anna próféta asszony is hallja, látja mindezt. Örül és hírét viszi az Úr kegyelmének. Az Istenanya pedig szívébe vés mindent. Boldogan öleli kisfiát, és viszi az oltár mellé. A pap mit sem tud az előzményekről. Átveszi a következő csecsemőt, felemeli háromszor előírás szerint, megnézi, hogy előírás szerint átadják-e a galambokat elégő áldozatnak, és visszaadja az immár törvényesen megváltott kisfiút szüleinek. Az Édesanya pedig tudja jól, hogy felnőttként még egyszer oda kell adnia drága Gyermekét ekkor már örökös áldozatul, ahogy Izajás próféta könyvéből pontosan tudhatta. A tőr,amely az ő lelkét járja át, ott lebeg felette.Ám a 109.zsoltárból
azt is tudja,hogy Fia az egyetlen örök főpap,aki mindenkit Atyjának ad.
A negyedik tized titka:"Akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál"
Az Ószövetség szigorú parancsa volt, hogy az elsőszülött fiú, aki anyja méhét megnyitja, Istennek szentelt gyermek. Arra kötelezi a családot ez a törvény, hogy fel kell ajánlani a kisfiút az Úrnak. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy negyvennapos korában az ország bármely részéről oda kellett vinni a szent sátorhoz, később a templomba. Ott a papok udvarán álló égőáldozatok oltára mellett át kellett adni a szolgálattevő papnak a kezébe. Ő elvette a kisbabát, a templom bejárata elé állt vele. Háromszor magasra emelte, így felajánlotta a Magasságbelinek, jelezve: tudjuk, hogy Egyiptomban a fáraó megátalkodott magatartása miatt Isten tízedik csapása az volt, hogy minden elsőszülött fiúnak meg kellett halnia, amikor az esthajnalcsillag, a Merkur feltűnt az égen. Isten a zsidók elsőszülötteit megóvta a hirtelen haláltól, ha az előzetes utasítás szerint a család leölt egy egyéves hibátlan hímbárányt, és annak a vérével a ház bejárati ajtajának keretét megkenték. Ez a hitvallás jele volt: a fáraóval ellentétben mi hisszük, hogy Isten, atyáink: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, az élő, igaz Isten mindenkinek Ura, parancsainak mindenki engedelmeskedni köteles, az engedetleneknek pedig viselniük kell az általa kirótt büntetést. Ezt a hitet jutalmazta Isten akkor az összes elsőszülött zsidó fiú életben maradásával. A későbbi nemzedékek pedig híven őrizték a szövetség idejére érvényes isteni döntést. Ugyanilyen rendelkezése volt az Úrnak, hogy az állatok elsőszülötteit is neki kell szentelni. Így emlékeztette Isten választott népét, hogy el ne feledjék, az élet Ura ajándéka minden új élő. Ezeket az állatokat meg is kellett ölni, így áldozattá váltak,de azt megengedte az Úr, hogy kisebb értékű állattal fel lehetett cserélni a nagyobb állatot. Jézus mindenben ragaszkodott Atyja parancsához. Ezt a gondolatot sugallta Édesanyja és nevelőapja lelkébe. Elvitték tehát Őt is az elírások szerint Betlehemből Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak. Édesanyja beállt az anyák sorába. Nem kért kiváltságot. Türelmesen várakozott, amíg az előttük lévők végeztek. Akkor Mária mellé odalépett egy tekintélyes próféta, az agg Simeon, aki egész életében imádkozva várta, hogy Isten jósága részesítse abban a kegyben, hogy a megígért Megváltót megláthassa. A Szentlélek jelezte neki, hogy ez a perc bekövetkezett. Sietve ment föl a templomhegyre. Semmi külső jel nem mutatta az ég és föld Urát. A Szentlélek vezette oda Mária mellé. Elkérte a kicsi Jézust az Édesanyjától. Öreg szeme könnybe lábadt, szíve megtelt örömmel, és hálaének zendült ajkán: „Bocsásd el most, Uram, szolgádat szavaid szerint békességben, hiszen már meglátták szemeim, akit küldtél, az Üdvözítőt. Őt adtad számunkra csodájára minden népnek, hogy fényeskedjék az egész világnak, mint választott néped dicsősége” (Lk 2,29-32) A tiszteletreméltó aggastyán megjelenése, a suttogó értesítés a vidékieknek: Ez ám a mi prófétánk, a hangos hálaének nem múlt el hatás nélkül. A többi édesanya kicsit talán irigyelte is a Szűzanyát. Pedig elhangzott neki is egy jövendölés: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, amelynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai”(34-35) Az imádkozó, böjtölő Messiás-várás képviselője Anna próféta asszony is hallja, látja mindezt. Örül és hírét viszi az Úr kegyelmének. Az Istenanya pedig szívébe vés mindent. Boldogan öleli kisfiát, és viszi az oltár mellé. A pap mit sem tud az előzményekről. Átveszi a következő csecsemőt, felemeli háromszor előírás szerint, megnézi, hogy előírás szerint átadják-e a galambokat elégő áldozatnak, és visszaadja az immár törvényesen megváltott kisfiút szüleinek. Az Édesanya pedig tudja jól, hogy felnőttként még egyszer oda kell adnia drága Gyermekét ekkor már örökös áldozatul, ahogy Izajás próféta könyvéből pontosan tudhatta. A tőr,amely az ő lelkét járja át, ott lebeg felette.Ám a 109.zsoltárból
azt is tudja,hogy Fia az egyetlen örök főpap,aki mindenkit Atyjának ad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése