A családról a családnak az Evangélium tükrében
5.
Az emberek életét Isten örök törvényei igazgatják
Az ember életét Isten a szívükbe írt parancsokkal irányította. Ezt a tényt Szent Pál apostol említi: „a mi levelünk ti vagytok, beírva a szívünkbe, ismeri és olvassa azt minden ember. Mert nyilvánvaló veletek kapcsolatban, hogy Krisztus levele vagytok, amely a mi szolgálatunk által készült, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva, nem kőtáblákra, hanem a szív húsból való tábláira” (2Kor 3,2-3) Isten parancsa tehát az emberélet kezdetétől ismert, nemcsak a zsidóknak adott két kőtábla keletkezése óta ismeri az emberiség. (Kiv 24,12) Alaptörvény:„Én, az Úr vagyok a te Istened” (Kiv 20,2) „Ne ölj!” (13) Ezt nagyon fontos hangoztatnunk egyrészt, hogy megértsük Káin történetét, a szaporodó család és az egész emberiség nagy családjának történetét.„Éva ismét szült, az öcsét, Ábelt. Ábel juhpásztor volt, Káin pedig földműves. Történt pedig számos nap múltán, hogy Káin ajándékot mutatott be az Úrnak a föld gyümölcséből. Ábel is áldozott nyája elsőszülötteiből és azok kövérjéből. Az Úr rátekintett Ábelre és ajándékaira, de Káinra és ajándékaira nem tekintett” (Ter 4,2-5a) Ez a nagyon régi feljegyzés is fontos tényeket enged megismernünk az ősi családi szokásokból, a vallásos élet eredeti törvényeiről. A két ifjú ember, Káin és Ábel, egészen biztosan szüleitől, pontosabban édesapjuktól, Ádámtól tanulták meg, hogy soha elfeledni nem szabad, hogy vagyonunkat Isten teremtette, ő adta nekünk, hogy élni tudjunk, és bővében legyünk mindennek. Azt is megtanulták, hogy ezt viszonozni kell: közvetlenül Istennek áldozatokkal, és közvetve neki a többi emberen keresztül, akiknek adunk jó szívvel kóstolót, ajándékot. Nem ok nélkül említi a Biblia, hogy Káin földműves volt, búzát és más gabonákat termelt, míg öccse, Ábel pásztorkodott. Azt adták Istennek is és egymásnak is, amiben bővelkedtek, és kapták a másiktól azt, amiben nekik volt többletük. Ezzel gyakorolták a szeretetet, a másik isteni parancsot. Azért a két nagyfiú volt az áldozat bemutató, mert a mózesi szövetség előtt az áldozatnál a családapa volt a pap is, vagyis az a személy, aki családját Isten felé képviselte az áldozatbemutatással. Megemlíthetjük, hogy a vasárnapi szentmisét elhanyagoló családfők nagyon hiányoznak Istennek, de azt is örömmel állapíthatjuk meg, hogy Istennek tetsző szép szokás volt a süteményből kóstolót küldeni egyedül élő öregeknek. Isten a jó szívű ajándékozást szívesen fogadja.
„Miért horgasztod le a fejed?” (Ter 4,6)
Amikor Isten nem tekintett Káin áldozatára, „nagy haragra gerjedt erre Káin, és lehorgasztotta a fejét. Ám az Úr azt mondta neki: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Nemde, ha jót cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn! Kíván téged, de te uralkodj rajta!” (5b-7) Egy kis sértődöttség, kevéske bosszúság, féltékenység a családi körben. Az eleven fül érzi a hang dallamán, amit nem szeret. Ilyekor kellene a családban is egy nyugodt szó. A másik lelkében pedig valami kegyelmi áradásra lenne szükség, mondjuk egy hatékony fohászra, és elülne a vész. „Mindazonáltal Káin azt mondta Ábelnek, a testvérének: Menjünk ki! Amikor kint voltak a mezőn, Káin rátámadt Ábelre, a testvérére, és megölte. Azt mondta ekkor az Úr Káinnak: Hol van Ábel, a testvéred? Ő így felelt: Nem tudom! Talán bizony őrzője vagyok én a testvéremnek? Azt mondta erre neki: Mit műveltél? Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről. Ezért légy átkozott e földön, amely megnyitotta száját, s befogadta öcséd vérét kezedből. Ha műveled, ne adja meg neked gyümölcsét! Kóborbujdosó légy a földön! Azt mondta erre Káin az Úrnak: Nagyobb az én gonoszságom, hogysem viselhetném! Jelt is tett az Úr Káinra, hogy meg ne ölje senki sem, aki rátalál” (8-13.15c)
A családfő bűne és büntetése Istennél
Káin azért, mert Isten nem tekintett örömmel az ő áldozatára, csak Ábelére, nagyon megsértődött. Ez is bűn, mert az Urat esetleg részrehajlással gyanúsítja. Valószínűleg az volt a hátrányos megkülönböztetés oka, hogy Káin áldozata mellett nem volt ott a megfelelő istenszeretet. Amikor ezért Káin neheztelt Istenre és öccsére is, az Úr figyelmeztette: nem haragudni kellene és irigykedni, hanem önmagán változtatni, Káin tovább nehezítette saját sorsát: Istenre sem hallgatott: „Nemde, ha jól cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn? Kíván téged, de te uralkodj rajta! Mindazonáltal Káin azt mondta Ábelnek, a testvérének: Menjünk ki!” (Ter 4,7-8) „Kint aztán gonoszsággá érett a düh, és Káin megölte öccsét. A testvérgyilkosság súlyos büntetést érdemel: Isten megátkozza Káint. Káin megrémül: Isten átkával fején biztos halál vár rá: „Kóborbujdosó lesz belőlem a földön, így bárki megölhet, aki rám talál Azt mondta erre az Úr neki: Koránt sem lesz úgy, sőt bárki, aki megöli Káint, hétszeresen bűnhődik. Jelt is tett az Úr Káinra, hogy meg ne ölje senki sem, aki rátalál” (14-15) a szerencsétlen szégyenével messze földre bujdosott. Vitte ártatlan családját. Különben éhen haltak volna. Isten a családot védte. Volt más mondanivalója is Isten döntésének: „Káin aztán megismerte feleségét, s az fogant és megszülte Hénokot” (17) „Amikor Hénok hatvanöt esztendős volt, nemzette Matuzsálemet. Ő összesen kilencszázhatvankilenc évig élt” (27), tehát írásos alapon ő volt a legnagyobb kort megélt ember. Közben apja, Hénok, még híresebb lett. „Hénok az Istennel járt. Összesen háromszázhatvanöt esztendeig élt. Az Istennel járt, és eltűnt, mert Isten elvitte”. (23-24) Ő és a tüzes szekéren égbe ragadott Illés próféta (2Kir2,1-11) az a két tanú, akik a mennyben Isten trónja előtt állnak, mint két olajfa és két gyertyatartó, aztán majd tanúskodni visszajönnek a földre a történelem vége felé (Jel 11,3-4) Matuzsálem unokája volt Noé, akit a vízözön történetéből Isten kedveltjeként ismerünk. Az ő első fia, Szem egyik őse lett a Megváltónak is.(Ter 6-10)(Lk 3,36) Lám, Isten gondviselése másként intézi a családok sorsát. Talán lépten-nyomon arra figyelmeztet, hogy Fia, Jézus emberi családfája is jelezte, hogy Ő minden ember bűnét magára vállalta. Ne ítéljünk el senkit.
Noé és családja
Amikor azután az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek, látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek” (Ter 6,1-2) Isten fiai itt nem az angyalokat jelenti, hanem akik addig az egy igaz Istent szolgálták. Az emberek fiai pedig azokat jelzik, akik cselekedeteikkel, főként a bálványimádásukkal magukra vonták Isten haragját. Az nem volt baj önmagában, hogy utóbbiak lányai szépek voltak. Az a természetes, ha az emberek, közülük is a lányok szépek, hiszen Isten szépnek tervezte és teremtette őket. Azért tiltotta Isten a két csoport összeházasodását, mert rendszerint az asszonyok állásfoglalása a döntőbb a családok vallásos elköteleződésében.
„Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében így szólt: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszó-mászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket. Noé azonban kegyelmet talált az Úr előtt. (Ter 6,5-8)
Az emberek életét Isten örök törvényei igazgatják
Az ember életét Isten a szívükbe írt parancsokkal irányította. Ezt a tényt Szent Pál apostol említi: „a mi levelünk ti vagytok, beírva a szívünkbe, ismeri és olvassa azt minden ember. Mert nyilvánvaló veletek kapcsolatban, hogy Krisztus levele vagytok, amely a mi szolgálatunk által készült, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva, nem kőtáblákra, hanem a szív húsból való tábláira” (2Kor 3,2-3) Isten parancsa tehát az emberélet kezdetétől ismert, nemcsak a zsidóknak adott két kőtábla keletkezése óta ismeri az emberiség. (Kiv 24,12) Alaptörvény:„Én, az Úr vagyok a te Istened” (Kiv 20,2) „Ne ölj!” (13) Ezt nagyon fontos hangoztatnunk egyrészt, hogy megértsük Káin történetét, a szaporodó család és az egész emberiség nagy családjának történetét.„Éva ismét szült, az öcsét, Ábelt. Ábel juhpásztor volt, Káin pedig földműves. Történt pedig számos nap múltán, hogy Káin ajándékot mutatott be az Úrnak a föld gyümölcséből. Ábel is áldozott nyája elsőszülötteiből és azok kövérjéből. Az Úr rátekintett Ábelre és ajándékaira, de Káinra és ajándékaira nem tekintett” (Ter 4,2-5a) Ez a nagyon régi feljegyzés is fontos tényeket enged megismernünk az ősi családi szokásokból, a vallásos élet eredeti törvényeiről. A két ifjú ember, Káin és Ábel, egészen biztosan szüleitől, pontosabban édesapjuktól, Ádámtól tanulták meg, hogy soha elfeledni nem szabad, hogy vagyonunkat Isten teremtette, ő adta nekünk, hogy élni tudjunk, és bővében legyünk mindennek. Azt is megtanulták, hogy ezt viszonozni kell: közvetlenül Istennek áldozatokkal, és közvetve neki a többi emberen keresztül, akiknek adunk jó szívvel kóstolót, ajándékot. Nem ok nélkül említi a Biblia, hogy Káin földműves volt, búzát és más gabonákat termelt, míg öccse, Ábel pásztorkodott. Azt adták Istennek is és egymásnak is, amiben bővelkedtek, és kapták a másiktól azt, amiben nekik volt többletük. Ezzel gyakorolták a szeretetet, a másik isteni parancsot. Azért a két nagyfiú volt az áldozat bemutató, mert a mózesi szövetség előtt az áldozatnál a családapa volt a pap is, vagyis az a személy, aki családját Isten felé képviselte az áldozatbemutatással. Megemlíthetjük, hogy a vasárnapi szentmisét elhanyagoló családfők nagyon hiányoznak Istennek, de azt is örömmel állapíthatjuk meg, hogy Istennek tetsző szép szokás volt a süteményből kóstolót küldeni egyedül élő öregeknek. Isten a jó szívű ajándékozást szívesen fogadja.
„Miért horgasztod le a fejed?” (Ter 4,6)
Amikor Isten nem tekintett Káin áldozatára, „nagy haragra gerjedt erre Káin, és lehorgasztotta a fejét. Ám az Úr azt mondta neki: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Nemde, ha jót cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn! Kíván téged, de te uralkodj rajta!” (5b-7) Egy kis sértődöttség, kevéske bosszúság, féltékenység a családi körben. Az eleven fül érzi a hang dallamán, amit nem szeret. Ilyekor kellene a családban is egy nyugodt szó. A másik lelkében pedig valami kegyelmi áradásra lenne szükség, mondjuk egy hatékony fohászra, és elülne a vész. „Mindazonáltal Káin azt mondta Ábelnek, a testvérének: Menjünk ki! Amikor kint voltak a mezőn, Káin rátámadt Ábelre, a testvérére, és megölte. Azt mondta ekkor az Úr Káinnak: Hol van Ábel, a testvéred? Ő így felelt: Nem tudom! Talán bizony őrzője vagyok én a testvéremnek? Azt mondta erre neki: Mit műveltél? Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről. Ezért légy átkozott e földön, amely megnyitotta száját, s befogadta öcséd vérét kezedből. Ha műveled, ne adja meg neked gyümölcsét! Kóborbujdosó légy a földön! Azt mondta erre Káin az Úrnak: Nagyobb az én gonoszságom, hogysem viselhetném! Jelt is tett az Úr Káinra, hogy meg ne ölje senki sem, aki rátalál” (8-13.15c)
A családfő bűne és büntetése Istennél
Káin azért, mert Isten nem tekintett örömmel az ő áldozatára, csak Ábelére, nagyon megsértődött. Ez is bűn, mert az Urat esetleg részrehajlással gyanúsítja. Valószínűleg az volt a hátrányos megkülönböztetés oka, hogy Káin áldozata mellett nem volt ott a megfelelő istenszeretet. Amikor ezért Káin neheztelt Istenre és öccsére is, az Úr figyelmeztette: nem haragudni kellene és irigykedni, hanem önmagán változtatni, Káin tovább nehezítette saját sorsát: Istenre sem hallgatott: „Nemde, ha jól cselekszel, jutalmat nyersz, de ha rosszul, legott az ajtóban leselkedik a bűn? Kíván téged, de te uralkodj rajta! Mindazonáltal Káin azt mondta Ábelnek, a testvérének: Menjünk ki!” (Ter 4,7-8) „Kint aztán gonoszsággá érett a düh, és Káin megölte öccsét. A testvérgyilkosság súlyos büntetést érdemel: Isten megátkozza Káint. Káin megrémül: Isten átkával fején biztos halál vár rá: „Kóborbujdosó lesz belőlem a földön, így bárki megölhet, aki rám talál Azt mondta erre az Úr neki: Koránt sem lesz úgy, sőt bárki, aki megöli Káint, hétszeresen bűnhődik. Jelt is tett az Úr Káinra, hogy meg ne ölje senki sem, aki rátalál” (14-15) a szerencsétlen szégyenével messze földre bujdosott. Vitte ártatlan családját. Különben éhen haltak volna. Isten a családot védte. Volt más mondanivalója is Isten döntésének: „Káin aztán megismerte feleségét, s az fogant és megszülte Hénokot” (17) „Amikor Hénok hatvanöt esztendős volt, nemzette Matuzsálemet. Ő összesen kilencszázhatvankilenc évig élt” (27), tehát írásos alapon ő volt a legnagyobb kort megélt ember. Közben apja, Hénok, még híresebb lett. „Hénok az Istennel járt. Összesen háromszázhatvanöt esztendeig élt. Az Istennel járt, és eltűnt, mert Isten elvitte”. (23-24) Ő és a tüzes szekéren égbe ragadott Illés próféta (2Kir2,1-11) az a két tanú, akik a mennyben Isten trónja előtt állnak, mint két olajfa és két gyertyatartó, aztán majd tanúskodni visszajönnek a földre a történelem vége felé (Jel 11,3-4) Matuzsálem unokája volt Noé, akit a vízözön történetéből Isten kedveltjeként ismerünk. Az ő első fia, Szem egyik őse lett a Megváltónak is.(Ter 6-10)(Lk 3,36) Lám, Isten gondviselése másként intézi a családok sorsát. Talán lépten-nyomon arra figyelmeztet, hogy Fia, Jézus emberi családfája is jelezte, hogy Ő minden ember bűnét magára vállalta. Ne ítéljünk el senkit.
Noé és családja
Amikor azután az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek, látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek” (Ter 6,1-2) Isten fiai itt nem az angyalokat jelenti, hanem akik addig az egy igaz Istent szolgálták. Az emberek fiai pedig azokat jelzik, akik cselekedeteikkel, főként a bálványimádásukkal magukra vonták Isten haragját. Az nem volt baj önmagában, hogy utóbbiak lányai szépek voltak. Az a természetes, ha az emberek, közülük is a lányok szépek, hiszen Isten szépnek tervezte és teremtette őket. Azért tiltotta Isten a két csoport összeházasodását, mert rendszerint az asszonyok állásfoglalása a döntőbb a családok vallásos elköteleződésében.
„Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében így szólt: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszó-mászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket. Noé azonban kegyelmet talált az Úr előtt. (Ter 6,5-8)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése