A családról a családnak az Evangélium tükrében
11.
Az Isten óv minden kisgyermeket
Amikor Hágár megvigasztalódott a pusztai kútnál, azt hitte, maga Isten beszélt vele. Pogány lány volt, az egy Isten fogalma ismeretlen volt még előtte. Tudott róla, hogy az igaz Isten fiút ígért Ábrámnak. Úgy vélte, ez most már megtörtént, csak nem Sárai, hanem Hágár lesz az igazi édesanya. Az angyal viszont a valóságot mondta el neki, amit aztán a történelem igazolt: „íme, fogantál s fiút fogsz szülni. Nevezd Izmaelnek, mert meghallotta az Úr nyomorúságodat. Vadszamárhoz lesz hasonló: kezet emel mindenkire, s rá is kezet emel mindenki. Valamennyi testvérével szemben veri fel majd sátrait”(Ter 16,11-12) Hágár ezután megvigasztalódva ezt a neve adta a kútnak: „Annak a kútja, aki él, és látott engem”(14) Íme, egy szegény rabszolgalány, akit asszonya önző céllal, de édesanyává tesz. Majd fejét veszti, szemtelenné válik, elüldözik. Lakatlan pusztán egy életmentő kút vízénél leli meg Isten angyala, aki megmutatja az élet Ura arcát: most megment téged és magzatodat, mert szereti az életet, és történelmi méretű jövőt ad nekik. Hágár ezután visszatért Ábrámhoz. „Amikor aztán Ábrám kilencvenkilenc esztendős lett, megjelent neki az Úr, és azt mondta: Én vagyok a mindenható Isten: járj előttem és légy tökéletes, és én szövetséget szerzek közöttem és közötted, és nagyon megsokasítlak! Ábrám arcra borult. Isten így folytatta: Íme, itt vagyok! Ez az én veled kötött szövetségem: sok nemzet atyja leszel. Ne is legyen többé Ábrám a neved, hanem Ábrahámnak (sokaság atyja) hívjanak, mert sok nemzet atyjává rendeltelek! Nagyon megsokasítalak, és számos nemzetté teszlek: királyok a származnak majd tőled” (17,1-6) A szövetség jele pedig ott legyen minden újszülött fiú testén, ezért nyolc napos korukban körül kell metélni őket. Ha rabszolgát vesznek, felnőttként is körül kell metélni.
Az áldás fia
„Majd azt mondta Isten Ábrahámnak: Sárait, a feleségedet, ne Sárainak (úrnőm) hívd, hanem Sárának (úrnő), mert megáldom, s tőle adom neked azt a fiút, akit majd megáldok, hogy nemzetekké legyen, s népek királyai származzanak tőle! Arcra borult erre Ábrahám, és nevetett, mert azt gondolta magában: Százesztendős embernek fog fia születni, s a kilencven esztendős Sára fog szülni? Istennek pedig azt mondta: Csak Izmael maradjon életben előtted! Így szólt erre Isten Ábrahámhoz: Nem! Sára, a feleséged fiút fog szülni neked. Nevezd el ő Izsáknak (a férfi nevetett) s én fenntartom szövetségemet vele és utódjával örökre. Izmaelre vonatkozólag is meghallgattalak: íme, megáldom és megszaporítom, és nagyon megsokasítom: tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De a szövetségemet Izsáknak tartom fenn, akit Sára szül majd neked, egy esztendő múlva ilyenkor.” (17,15-21) Ábrahámnak nagyon fontos volt ez a beszélgetés. Szégyellhette is, hogy azért borult le a földre, hogy Isten ne vegye észre, milyen nagyot derült Isten ígéretén. Az Úr mégis az egyszer kimondott ígéretét tartja érvényesnek és nem változtat azon, mert teremtményei felülbírálják szándékait és jóakaratú segítőként el akarják simítani a zavart, amikor úgy látják, hogy Isten elszámította magát. Isten nem téved soha. A történelem viszont tele van emberi hibákkal, amelyeket Istennek kell orvosolnia. Mennyi egyéni, családi, nemzeti buktató maradhatott volna el, élhettünk volna nyugalomban, ha legalább a Mi Atyánk nagy fohászát okosan úgy imádkoznánk, ahogyan Jézus Úr megfogalmazta: „Legyen meg a te akaratod. ”
Az Isten óv minden kisgyermeket
Amikor Hágár megvigasztalódott a pusztai kútnál, azt hitte, maga Isten beszélt vele. Pogány lány volt, az egy Isten fogalma ismeretlen volt még előtte. Tudott róla, hogy az igaz Isten fiút ígért Ábrámnak. Úgy vélte, ez most már megtörtént, csak nem Sárai, hanem Hágár lesz az igazi édesanya. Az angyal viszont a valóságot mondta el neki, amit aztán a történelem igazolt: „íme, fogantál s fiút fogsz szülni. Nevezd Izmaelnek, mert meghallotta az Úr nyomorúságodat. Vadszamárhoz lesz hasonló: kezet emel mindenkire, s rá is kezet emel mindenki. Valamennyi testvérével szemben veri fel majd sátrait”(Ter 16,11-12) Hágár ezután megvigasztalódva ezt a neve adta a kútnak: „Annak a kútja, aki él, és látott engem”(14) Íme, egy szegény rabszolgalány, akit asszonya önző céllal, de édesanyává tesz. Majd fejét veszti, szemtelenné válik, elüldözik. Lakatlan pusztán egy életmentő kút vízénél leli meg Isten angyala, aki megmutatja az élet Ura arcát: most megment téged és magzatodat, mert szereti az életet, és történelmi méretű jövőt ad nekik. Hágár ezután visszatért Ábrámhoz. „Amikor aztán Ábrám kilencvenkilenc esztendős lett, megjelent neki az Úr, és azt mondta: Én vagyok a mindenható Isten: járj előttem és légy tökéletes, és én szövetséget szerzek közöttem és közötted, és nagyon megsokasítlak! Ábrám arcra borult. Isten így folytatta: Íme, itt vagyok! Ez az én veled kötött szövetségem: sok nemzet atyja leszel. Ne is legyen többé Ábrám a neved, hanem Ábrahámnak (sokaság atyja) hívjanak, mert sok nemzet atyjává rendeltelek! Nagyon megsokasítalak, és számos nemzetté teszlek: királyok a származnak majd tőled” (17,1-6) A szövetség jele pedig ott legyen minden újszülött fiú testén, ezért nyolc napos korukban körül kell metélni őket. Ha rabszolgát vesznek, felnőttként is körül kell metélni.
Az áldás fia
„Majd azt mondta Isten Ábrahámnak: Sárait, a feleségedet, ne Sárainak (úrnőm) hívd, hanem Sárának (úrnő), mert megáldom, s tőle adom neked azt a fiút, akit majd megáldok, hogy nemzetekké legyen, s népek királyai származzanak tőle! Arcra borult erre Ábrahám, és nevetett, mert azt gondolta magában: Százesztendős embernek fog fia születni, s a kilencven esztendős Sára fog szülni? Istennek pedig azt mondta: Csak Izmael maradjon életben előtted! Így szólt erre Isten Ábrahámhoz: Nem! Sára, a feleséged fiút fog szülni neked. Nevezd el ő Izsáknak (a férfi nevetett) s én fenntartom szövetségemet vele és utódjával örökre. Izmaelre vonatkozólag is meghallgattalak: íme, megáldom és megszaporítom, és nagyon megsokasítom: tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De a szövetségemet Izsáknak tartom fenn, akit Sára szül majd neked, egy esztendő múlva ilyenkor.” (17,15-21) Ábrahámnak nagyon fontos volt ez a beszélgetés. Szégyellhette is, hogy azért borult le a földre, hogy Isten ne vegye észre, milyen nagyot derült Isten ígéretén. Az Úr mégis az egyszer kimondott ígéretét tartja érvényesnek és nem változtat azon, mert teremtményei felülbírálják szándékait és jóakaratú segítőként el akarják simítani a zavart, amikor úgy látják, hogy Isten elszámította magát. Isten nem téved soha. A történelem viszont tele van emberi hibákkal, amelyeket Istennek kell orvosolnia. Mennyi egyéni, családi, nemzeti buktató maradhatott volna el, élhettünk volna nyugalomban, ha legalább a Mi Atyánk nagy fohászát okosan úgy imádkoznánk, ahogyan Jézus Úr megfogalmazta: „Legyen meg a te akaratod. ”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése