A családról a családnak az Evangélium tükrében
23.
Testvéri kibékülés
Amikor Jákob sántán újra átkelt a gázlón immár utolsónak, egyedül az Istennel vívott hosszú küzdelem és győzelem után, megváltoztatott névvel, szinte más emberként tett már mindent. „Amint aztán felemelte szemét, látta, hogy megérkezik Ézsau és vele négyszáz ember. Erre különválasztotta Leának, Ráchelnek és a két szolgálónak gyermekeit, a két szolgálót és gyermekeit fölállította elől, Leát és gyermekeit a második helyen, Ráchelt és Józsefet pedig leghátul. Aztán eléjük állt, és hétszer földig hajtotta magát, amíg a bátyja közelébe ért. Erre Ézsau az öccse elé futott, megölelte, a nyakába borult, megcsókolta és sírt. Amikor aztán fölemelte szemét, meglátta az asszonyokat és gyermekeket. Így szólt: Kik ezek? Ő azt felelte: Ezek azok a gyermekek, akiket Isten nekem, szolgádnak ajándékozott. Erre közelebb jöttek a szolgálók és fiaik, és meghajtották magukat. Odament Lea is a gyermekeivel, és ők is meghajtották magukat. Végül odalépett József és Ráchel, és meghajtotta magát. Ézsau ekkor azt mondta: Mire való az a tábor, amellyel találkoztam? Ő azt felelte: Hogy kegyelmet találjak uram előtt! Ám Ézsau azt mondta: Van nekem mindenem bőven, öcsém! Ami a tied volt, maradjon csak a tied! De Jákob így szólt: Ne legyen úgy, kérlek, ha kegyelmet találtam szemedben, fogadd el ezt a kicsiny ajándékot kezemből, mert úgy néztem arcodra, mintha Isten arcát láttam volna. Légy hozzám kegyes, és fogadd el az áldást, amelyet neked hoztam, mert kegyes volt hozzám Isten, és mindenem megvan”. (Ter33,1-11) Csodaszép kibékülés! Isten útján járó emberek, igen súlyos sértettség után is így tudnak kiengesztelődni, ha megvan a belátás, az alázat és a kikönyörgött kegyelem.
Hogyan tovább?
„Öccse unszolására nagy nehezen elfogadta azokat, majd így szólt: Menjünk együtt, társad leszek utadon. Jákob erre azt mondta: Tudod, uram, hogy gyenge gyermekek, szoptatós juhok és tehenek vannak velem. Ha a járásban jobban megerőltetem őket, egy nap alatt elhull az egész nyájam. Uram csak menjen előre szolgája előtt, én meg majd lassan ballagok az előttem járó jószág és a gyerekek járása szerint, amíg el nem jutok uramhoz Szeírbe! Ézsau azt felelte: Kérlek, hadd maradjanak legalább a velem levő népből néhányan útitársaid! Nem szükséges – felelte Jákob -, csak arra van szükségem, hogy kegyelmet találjak szemedben, uram! Ézsau tehát még aznap visszatért Szeírbe azon az úton, amelyen jött. Jákob pedig Szukkótba ment. Ott házat épített magának és sátrakat állított a nyájainak, ezért el is nevezte azt a helyet Szukkótnak, azaz (Sátraknak). Jákob azután sértetlenül eljutott Szíchem városába, amely Kánaán földjén van, - miután Paddam-Arámból visszatért -, és letelepedett a város mellett. Megvette azt a darab földet, amelyen a sátrait felütötte, Hémornak, Szíchem atyjának fiaitól száz bárányon, s ott oltárt állított. Így nevezte el: Isten, Izrael Istene”. (Ter 33,11b-20) Jákob tehát Isten áldásával vándorként indult Lábánhoz. Vele volt Isten, mert őszinte szeretettel imádta az első éjszakai látomásban, rábízta sorsát, Vele és irányítása alatt élt, nősült és gazdagodott. Vele alapította meg családját, amely majd Egyiptomba menekül, nagy néppé, választott néppé lesz.
Testvéri kibékülés
Amikor Jákob sántán újra átkelt a gázlón immár utolsónak, egyedül az Istennel vívott hosszú küzdelem és győzelem után, megváltoztatott névvel, szinte más emberként tett már mindent. „Amint aztán felemelte szemét, látta, hogy megérkezik Ézsau és vele négyszáz ember. Erre különválasztotta Leának, Ráchelnek és a két szolgálónak gyermekeit, a két szolgálót és gyermekeit fölállította elől, Leát és gyermekeit a második helyen, Ráchelt és Józsefet pedig leghátul. Aztán eléjük állt, és hétszer földig hajtotta magát, amíg a bátyja közelébe ért. Erre Ézsau az öccse elé futott, megölelte, a nyakába borult, megcsókolta és sírt. Amikor aztán fölemelte szemét, meglátta az asszonyokat és gyermekeket. Így szólt: Kik ezek? Ő azt felelte: Ezek azok a gyermekek, akiket Isten nekem, szolgádnak ajándékozott. Erre közelebb jöttek a szolgálók és fiaik, és meghajtották magukat. Odament Lea is a gyermekeivel, és ők is meghajtották magukat. Végül odalépett József és Ráchel, és meghajtotta magát. Ézsau ekkor azt mondta: Mire való az a tábor, amellyel találkoztam? Ő azt felelte: Hogy kegyelmet találjak uram előtt! Ám Ézsau azt mondta: Van nekem mindenem bőven, öcsém! Ami a tied volt, maradjon csak a tied! De Jákob így szólt: Ne legyen úgy, kérlek, ha kegyelmet találtam szemedben, fogadd el ezt a kicsiny ajándékot kezemből, mert úgy néztem arcodra, mintha Isten arcát láttam volna. Légy hozzám kegyes, és fogadd el az áldást, amelyet neked hoztam, mert kegyes volt hozzám Isten, és mindenem megvan”. (Ter33,1-11) Csodaszép kibékülés! Isten útján járó emberek, igen súlyos sértettség után is így tudnak kiengesztelődni, ha megvan a belátás, az alázat és a kikönyörgött kegyelem.
Hogyan tovább?
„Öccse unszolására nagy nehezen elfogadta azokat, majd így szólt: Menjünk együtt, társad leszek utadon. Jákob erre azt mondta: Tudod, uram, hogy gyenge gyermekek, szoptatós juhok és tehenek vannak velem. Ha a járásban jobban megerőltetem őket, egy nap alatt elhull az egész nyájam. Uram csak menjen előre szolgája előtt, én meg majd lassan ballagok az előttem járó jószág és a gyerekek járása szerint, amíg el nem jutok uramhoz Szeírbe! Ézsau azt felelte: Kérlek, hadd maradjanak legalább a velem levő népből néhányan útitársaid! Nem szükséges – felelte Jákob -, csak arra van szükségem, hogy kegyelmet találjak szemedben, uram! Ézsau tehát még aznap visszatért Szeírbe azon az úton, amelyen jött. Jákob pedig Szukkótba ment. Ott házat épített magának és sátrakat állított a nyájainak, ezért el is nevezte azt a helyet Szukkótnak, azaz (Sátraknak). Jákob azután sértetlenül eljutott Szíchem városába, amely Kánaán földjén van, - miután Paddam-Arámból visszatért -, és letelepedett a város mellett. Megvette azt a darab földet, amelyen a sátrait felütötte, Hémornak, Szíchem atyjának fiaitól száz bárányon, s ott oltárt állított. Így nevezte el: Isten, Izrael Istene”. (Ter 33,11b-20) Jákob tehát Isten áldásával vándorként indult Lábánhoz. Vele volt Isten, mert őszinte szeretettel imádta az első éjszakai látomásban, rábízta sorsát, Vele és irányítása alatt élt, nősült és gazdagodott. Vele alapította meg családját, amely majd Egyiptomba menekül, nagy néppé, választott néppé lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése