Alkantarai Szent Péter küldetése 3.

Alkantarai Szent Péter küldetése

 
Rendalapító atyánk nagyon szerette az értünk kereszthalált vállaló Jézust. 1224. szeptember 17-én ezért kaphatta meg a testén az Úr Jézus öt szent sebhelyét. Ragaszkodott a napi szentmiséhez is. Alázatosságból nem szenteltette magát pappá, csak szerpappá, de elrendelte, hogy legyen mellette pappá szentelt rendtárs, aki napi szentmisében részesíti, megáldoztatja. A szentmise Jézus keresztáldozatának jelenvalóvá tétele. Ezt a kereszthalált elővételezte Jézus az utolsó vacsorán, amikor átváltoztatta a kenyeret elsődlegesen saját szent Testévé, másodlagosan szent vérévé, a bort pedig elsődlegesen saját Vérévé, másodlagosan pedig szent Testévé. Így előre megmutatta, hogyan hal meg a kereszten: Testéből sebein át kifolyatják szent Vérét. Így hal meg értünk. Az utolsó vacsorán elmondta végrendeletben, „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”(Lk 22,19) Szent Ferenc át akarta élni ezt mindennap, hogy érezze, amit Jézus mondott: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.”(Jn 15,13) Péter is pappá szenteltette magát, hogy Jézus megváltó áldozatát naponta bemutathassa önmagáért és minden emberért. A hívek is érezzék misézése során üdvösségünk nagy árát, és erőt kapjanak a maguk áldozatához. Ennél nagyobbat senki sem kaphat. A hitújítók nem szenteltek senkit pappá, templomaikban csak imádkoznak, igét hirdetnek, de nem mutatnak be szentmisét. A kegyelem fő ága pedig mindig a szentáldozat bemutatása marad. Péternek az engesztelő életre külön hivatása volt. Rendalapító atyánk minden évben négy negyvennapos szigorú böjtöt tartott. Negyven napra vitt a magányába két kenyeret. A nagyböjt végére megette egyiknek a szegélyét. Péter is igen szigorúan böjtölt. A ferences rend azon ága, amely szigorúan ragaszkodott a szabályok megtartásához, gyakorolta a középkori önostorozást és az önsanyargatás sok más formáját is: a pihenés megvonását. Az Olajfák hegyén Jézus meghagyta tanítványainak: „Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt és virrasszatok velem!” (Mt 26,38) Péter úgy szerette volna pótolni azok szívtelen közönyét, akik nem vettek részt ezekben a Jézus-vigasztalásokban: „így hát nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem?”(Mt 26,40) Virrasztott ő sokat, szívesen. Templomban, remeteségben igyekezett vigasztalni az értünk szomorkodó Megváltót. Később arra gondolt, hogy a böjttel, virrasztással meggyötört testét a rövid éjszakai pihenéstől is megfosztja. Akkora szobácskát épített magának, hogy abban lehetetlen volt felegyenesedni, de ha lefeküdt kemény fekhelyére, kinyújtózni sem tudott. Amikor életerejét felőrölte a kapott és önként keresett szenvedések, ténylegesen követhette Mestere nyomait a mennyországba. Tudjuk, hogy a mennyei dicsőségbe bejutni Isten kegyelméből lehetséges. Ez a végső állhatatosság kegyelme, amelyért jó minden nap imádkozni. Aki ajándékból bejut a mennyei boldogságba, az jutalmul kapja a boldogság bizonyos mértékét: annyit, amennyit földi életében önzetlen szeretetgyakorlatokkal kiérdemelt Péter a mennyországba akart jutni. Minden lehetőt vállalt érte, Jézus szenvedéseit követve. Ó boldog bűnbánat! Ha újra kezdhetném, sokkal többet vállalnék, mert ilyen óriási örömöt kaptam érte.