A papi hivatás
elmélkedés negyedik rész
Isten és az emberek között.
Ősrégi megfogalmazás volt: a pap közvetítő Isten és az emberek között. Amikor még nem voltak emberi közösségek és az Isten teremtette családi közösség az ősszülőkből állt, ennek a közösségnek is kellett tartania a kapcsolatot Istennel. Megnövekedett az emberek létszáma, Isten magához kapcsolt szövetséggel egy népet, a zsidóságot. A vele való érintkezésre, kapcsolattartásra megszervezte a közösségi áldozatokat, és ezek végzésére és az Isten és a zsidó nép hivatalos kapcsolattartására rendelte el a papságot. Amikor elérkezett az idő, hogy Isten kiengesztelődjék a bűnös világgal, elküldte Fiát emberalakban. Az Ő küldetéséhez hozzátartozott, hogy legyen Megváltó, főpap, az összes nép királya és Bírája. Jézus Krisztus mindenkiért meghalt, mindenkinek megszerezte a jogot és lehetőséget, hogy általa kiengesztelődjék Istennel, higgyen a Szentháromságban, keresztelődjék meg Jézus parancsa szerint, tartsa meg a parancsokat: éljen egyénileg és közösségben is Isten előírása szerint. Ehhez föltétlenül szükség van a krisztusi papságra, hogy megtanítsa az embereket hitből élni. Kellettek a papok arra is, az embereknek lehetőségük legyen gyarlóságaikat ellensúlyozni, az elkövetett bűneiktől megtisztulni. A bölcsőtől a sírig, sőt azon túl a mennyországig a papság dolga, joga és kötelessége közvetíteni Isten és emberek között. Mivel ez a közvetítés a legnagyobb méltóság, Isten és az emberek között rendezi a kapcsolatot, szükséges, hogy fogadjuk el közvetítőnek azt, akit Isten kijelölt. Azt sem szabad elfelednünk, hogy egyénileg, közösségileg is el kell fogadnunk, hogy rászorulunk a törvényes közvetítőre, ahogy azt az Úr rendelte.
Ahogy az Atya küldött engem
Csodálatos mondat Jézus ajakán: „Ahogyan az Atya küldött engem, úgy küldelek én is titeket”Jézus szavaiból kettős öröm árad: az Ő küldetése az Atya által elsősorban arra utal, hogy az Atya a legnagyobb kincsét, egyetlen Fiát is odaadta, hogy az Ő szeretetéről szóljon eltévedt ember gyerekeinek. Amikor iszonyú szenvedéseivel megváltotta a világot, tehát igazolta szeretetét, Ő is erre hivatkozik az apostolok, nyomukban a többi pap küldésének pillanatában. Miért hangsúlyozta ezeket a nagy tényeket a küldötteknek? Nyilván azért, hogy az ő szívük is ezzel az isteni szeretettel legyen tele, amikor a felszentelésben, majd a püspöki első vagy sokadik áthelyezésben részesülnek. Milyen kiváló öröm töltheti be azoknak a híveknek szívét, akik papjuk szentbeszédeiből érzik, hogy kiválóan képzett, az isteni tanítást nagyszerűen ismerő lelkipásztoruk van. Az is öröm, ha a pap türelmes a gyónókhoz, szívesen tanítja a hittant az iskolában. Akkor a legboldogabb az a közösség, amelyik minden téren érzi, hogy a papunk szíve, egész lénye tele van szeretettel. A papnak arra kell törekednie, hogy soha el ne tévessze, mi a legnagyobb erény, mire van szüksége elsődlegesen ennek az eltorzult, beteg világnak. Amennyiben a pap ezt a krisztusi szeretetet nem tudja sugározni, ne csodálkozzék, hogy szeretet híján üres beszédje nyomán lassan-lassan a templom is ürülni kezd. Urunk Jézus szavai mindig tele voltak felemelő szeretettel. Ha a pap élete is szeretettel teljes, ha érdekli a fiatalok élete, megérti problémáikat, ha a családok benne békéltető jó barátot lelnek, az öreg emberek panaszát is meghallgatja szívesen, akkor szeretete igaznak bizonyul. Papjuk nyomán a templomot, Istent és egymás kezét is megtalálják a hívek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése