A papi hivatás
elmélkedés hatodik rész
Életállapotok: egymás számára rendelve.
Jól kell tudnia minden keresztény embernek, hogy a Bibliában Isten az embernek teremtése előtt pontosan megfogalmazta az ember létének a célját: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”Ter 1,26) A Szentháromság, Isten belső lényének ez az alapvető fontosságú célja azt is jelenti, hogy Isten a maga csodálatos, senki által nem befolyásolható, senkitől ki nem található és teljesen soha senki által meg nem érthető létformája közösségi. „Szeretet az Isten, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és az Isten őbenne” (1Jn 4,16) Következik ebből, hogy az ember is közösségi létező, ahogy ez a felülmúlhatatlan minta mutatja. Az emberi élet minden formája szintén közösséget mutat. A család egy féri és egy nő felbonthatatlan közössége. Céljuk egymás feltétel nélküli boldogítása és kettejük szerelmének további kitágítása, gyermekeknek, új élőknek útra indítása a földi és az örökélet szintjén. A szolgálati papság elindítása ezen a módon valósul meg. Igaz, felszentelt papjaitól erről a természetes boldogságról teljes lemondást követel az Egyház, de sok család boldogságának intenzív elősegítésére ad ezzel lehetőséget. A szolgálati papságnak a természetes család boldogítására komoly küldetése van. Mint hitoktató nevelheti a kisfiúkat és a kislányokat ennek a majdani boldog közösségnek megalapozására. A hajótörött családok gyermekeinek sérülését ellensúlyozhatja. A felserdülteket hittanórákon fel kell vértezniük a sok esetben elkönnyelműsködött lét, diszkó hatás ellen, a kamaszkori felelősséggel méltónak bizonyulni a házassági hűség vállalására. A családoknál is akad néha segíteni való. Mint többet imádkozó jó barát, az Istenatyát is helyettesítő keresse meg a Teremtőtől neki szánt felelős küldetés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése