Évközi 32. hét szombat

„Hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekkel, főleg az idegenekkel teszel”

Évközi 32. hét szombat

Mindig megcsodáltam Szent János írásait olvasva, hogy milyen elevenen emlékszik az évtizedekkel korábban hallott súlyos vitákra, a vitapartnerek szófordulataira. Elcsodálkoztatott az a tény is, amit az evangéliuma első záradékában olvashattam immár számtalanszor: „Jézus még sok egyéb jelet is írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen” (Jn 20,30-31) Mindebből arra kellett következtetnem, hogy az előbb megírt evangéliumokban közölt adatokra ő már odafigyelt, és más fontos részleteket írt meg számunkra. Gondolok itt arra a tényre, amit megemlít az imént közölt záradékban, mint Jézus Krisztus istenségének megfogalmazását. Biztosan ott volt a közösségben, amikor Jézus megkérdezte tanítványait: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát? És ti kinek tartotok engem?” Nemcsak hogy ő nem siet precízen megfogalmazni a helyes választ, mint Péter, de erről a fontos tényről csak evangéliuma végén nyilatkozik, hiszen Szent Máté hűségesen belevette a kronológiába. Ebben az utolsó levelében pedig alig írt néhány sort, pedig személye miatt ezt a rövid kis írást szeretettel őrizzük az Újszövetség iratai között. A szenthagyományból tudjuk, hogy nagyon idős korában is bement a szentmisére, de röviden csak ennyit szokott prédikálni: „Fiacskáim, szeressétek egymást!” A türelmetlen ifjak egy idő múlva szóvá is tették: Mester, te olyan rengeteg fontos tényt tudsz, miért csak ezt a rövidke mondatot ismételgeted? Unjuk! Ő pedig önmagához méltó bölcsességgel csak ennyit válaszolt: Azért csak ennyit mondok, mert ez az Úr tanítása, és ha valaki csak ezt megtartja, elég. Úgy érzem, ebben a harmadik levélben is a fő mondanivaló: „a presbiter a szeretett Kájusznak, akit igazán szeretek… Hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekkel, főleg az idegenekkel teszel. Ők tanúságot tettek szeretetedről az egyház színe előtt, és jól teszed, ha az úton gondoskodsz róluk, amint ez méltó Istenhez. Hiszen az ő nevéért keltek útra, és semmit sem fogadnak el. A pogányoktól. Nekünk kell tehát az ilyeneket befogadnunk, hogy segítőtársai legyünk az igazságnak”. (1.5-8) Igen, az igazság és a szeretet, a lényeg. Viszont aki annyira rosszul gondolkodik, mint az alább említett Diofretész, aki megtiltja a jócselekedeteket, még magát az apostolt is visszautasítja, az „rosszat cselekszik, nem látta az Istent. (9.11)   „Sok írnivalóm volna még neked, de nem akartam neked tintával és tollal. Remélem ugyanis, hogy hamarosan meglátogatlak”- (12-13) „Üdvözölnek barátaid.” (14)