AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE
Emmerich Katalin látomása szerint hatalmas csoportokban lepték el Kaifás főpap házát az egész világról és a pokolból oda rendelt ördögök. A mindenre kapható gonosz emberek toborzása és irányítása volt a dolguk. A beteg német látnoknő rémülten figyelte az alvilágiak ügyködését, köztük egy kisfiút, aki sorba állt Jézus előtt. Amikor lehetőséget nyílott, nekiesett az Úrnak, a gyerekek barátjának, és öklét belevágta abba, aki az igazság és a szeretet igéit tanította a felnőtteknek. Aki szeretettel kiáltotta a pihenését védelmező apostoloknak: „Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda” (Lk 18,16-17) Mi fájhatott jobban Jézusnak: a kis ököl csapása, vagy annak a felnőttnek jövendő felelősségre vonása, aki engedte gonosszá nevelődni a fiút, vagy még rosszabb esetben saját maga nevelte gonosszá? Jézus nagyon szerette Pétert. Először őt hívta meg apostolának. Atyja kitüntette, mert neki adta tudtára Jézus kilétének pontos meghatározását: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16.16) Jézus megígérte neki, hogy Jézus Krisztusjövendő egyházának ő lesz a szikla alapja, miközben hibáit nyesegetve jellemben és az igazság szeretetében egyre tökéletesítette. Ebbe a nagy nevelő folyamatba tartozott, hogy a korai vértanú-halál helyett fogadja el a neki rendelt kereszthalált az élete végén. Jézus megváltó szenvedését ő sem nélkülözheti. Jézusnak sokat kell még szenvednie, meg kell halnia és fel kell támadnia, hogy, amikor neki a Mesterért meg kell halnia, akkor igazi hőssé tudjon válni. Most azonban hová süllyedt kapkodó félelmében? „Míg Péter kint ült az udvaron, kiment a főpap egyik szolgálója. Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette és megszólította: Te is a názáreti Jézussal voltál. De ő tagadta: Nem tudom, nem is értem mit beszélsz. Ezzel kiment az előcsarnokba, s akkor megszólalt a kakas. A szolgáló észrevette és újra mondta az ott állóknak: Ez is közülük való. Ő megint tagadta. Nem sokkal ezután, akik mellette álltak, szintén állították: Valóban közéjük tartozol, hiszen galileai vagy. Erre átkozódni és esküdözni kezdett: Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek! A kakas másodszor is megszólalt. Péternek eszébe jutottak Jézus szavai: Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg. És könnyekre fakadt”. (Mk 14,66-72) Az Úr megfordult és rátekintett Péterre (Lk 22,61) a szenvedő Jézus tudott arról is, hogy „amikor Júdás, az áruló látta, hogy elítélték, megbánta tettét és visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. Vétkeztem –mondta-, elárultam az igaz vért. Mi közünk hozzá? Válaszolták. A te dolgod! Erre az ezüstöt szétszórta a templomba, aztán elment, és felakasztotta magát. (Mt 27,3-4) Jézus pedig, aki tudta kezdettől fogva, hogy ki lesz az árulója, nem segített rajta, nem vette figyelembe megbánását, a vérdíjat is a templomban szórta el, mégsem kapott kegyelmet. Miért? Mert megátalkodottan tette, amit tett, nem próbált Jézushoz beszökni, bocsánatot kérni. Felmászott egy magas fára, felakasztotta magát. Jézus minden bűnösnek szívesen megbocsát, aki bocsánatot kér. Vigyázzon erre sok könnyelmű bűnös.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése