AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE 6.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE
Az utolsó vacsora az Ószövetség befejezése, az Újszövetség megkötése

Izrael fiai négyszázharminc évig éltek Egyiptomban. Ez alatt az idő alatt Izrael, Ábrahám Jákob nevű unokája és hetventagú családja gyarapodott. A hadra fogható férfiak mintegy hatszázezren voltak. Ebben az utolsó időben Ábrahám, Izsák és Jákob Istene engedte, hogy a fáraó kemény kézzel bánjék velük. Így könnyebben elszakadtak a gazdag Egyiptomtól, ahol rabszolgaként kezelték őket. Isten kilenc kemény csapással sújtotta Egyiptomot, hogy a fáraót engedelmességre szorítsa. A tízedik csapás volt a kényszerítő erő. A tavaszi hónap, amelyet előbb Abib-nak (kalász) neveztek, évkezdő hónap volt. 10-én egy egyéves, hibátlan hímbárányt vett a család. 14-én kellett levágni, csontjait nem volt szabad törni, hanem az állatot egészben kellett megsütni. A családok a bárány vérével megkenték az utcai bejárati ajtó keretét, hogy az éjféli nagy csapás angyala lássa, ez a ház izraelita családé, az elsőszülött fiút nem volt szabad bántani.Az egyiptomiak házaiban azonban pillanatok alatt meghaltak az elsőszülött fiúk, férfiak. A vacsoraasztalt abrosszal leterítették. Rátették tálon a sült bárányt, melléje kovásztalan, tenyérnyi nagyságú kenyereket, keserű salátát. Három borral és kevés vízzel teli kelyhet is készítettek az asztalra. A család körülállta az asztalt. A családfő imát mondott, elbeszélte Isten parancsát. Majd az előírásoknak megfelelően fogyasztották el Egyiptomban a szabadulás első örömlakomájaként, később pedig otthonaikban emlékvacsoraként 1250+33 éven át. Amikor elérkezett a megváltás ideje, Jézus már Jeruzsálem környékén tartózkodott. Úgy tervezte a Gondviselés, hogy ebben az évben legyen vége az Ószövetségnek, és kezdődjék el az Új, az örök szövetség. A galileai zsidók ebben az évben a hét csütörtökén este tartották az emlékvacsorát, a júdeaiak viszont pénteken. Jézus tehát csütörtöki napon beszélte meg a fogságból való kiszabadulás emlékvacsoráját.  Mivel neki Jeruzsálemben nem volt háza, termet kellett keresnie. Erre kérdeztek rá a tanítványai csütörtök reggel:„Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez? Erre elküldte két tanítványát: Menjetek a városba! – mondta. Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el" A tanítványok elmentek, s városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is készítették a húsvéti vacsorát”(Mk 14,12-16) Emmerich Katalin látomásában az hangzik el, hogy a harmadik kehely rokoni körből került az asztalra. A látnok úgy említi, hogy a harmadik boros kehely kétezer éves, Ábrahám korából való, és Melkizedek kezében volt a két szent ember találkozásakor. Melkizedek az élő Isten főpapja volt, kenyeret és bort áldozott a Magasságbeli Istennek, és a zsoltáros Jézust így szólítja meg: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint”