AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE 9.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE
A Getszemáni kertben

Az utolsó vacsora befejeztével Jézus asztalt bontott és elindult a tizenegy apostollal a közeli várkapu felé. Semmi félelmet nem éreztek meg Jézus utolsó mondásából: „De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon”.(Lk 22,31) Jézus nem írt semmit, így látható kéznyoma sem maradhatott az asztalon, mit jelenthetett akkor a titokzatos Júdás-kéz árnyéka? Jézus soha többé nem szándékozott szerződést újítani, főleg nem alaptörvényt módosítani és azt kézjegyével érvényesíteni az Újszövetség idején. Mit jelenthet tehát a félelmetes megjegyzés: „De nézzétek, az áruló keze is rajta van az asztalon”? Mert az én eukarisztikus Testem és Vérem örök és megmásíthatatlan élő emlék, minden irodalmi jel híján is ott fog maradni ezen az asztalon, az tény. Nem ok nélkül hangsúlyoztam a harmadik kehely borának átváltozatásakor, hogy az én Vérem ennek a szövetségnek teljes idejében, tehát a világ végéig a földön marad, mindenütt megjelenik, ahol valamelyik apostolutód felszentel, keze tartja a kehelybe öntött és Istennek felajánlott bort, aztán elmondja felette az én szavaimat: „Ez az én vérem…” Ám az áruló kéz is ott lesz minden katolikus oltáron? Ezt gyökeresen ki kell zárni. Jézust szenvedteti majd a világ végéig, hogy sok közösségben a valóságos, áldozati jelenlét hitét majd tagadni fogják? Sajnos, jelentheti ezt Jézus mondata. Most még szabadon mentek, zsoltárokat énekelgettek, amíg odaértek az akkor még nagyon mély völgy alján folydogáló Kedron patakhoz. Az egyszerű hídon átkelve a sötét estében megkeresték Jézus egyik barátjának földjét, a Getszemáni kertet. A jó barát állandó engedélyt adott Urunknak, hogy az ő kertjét bármikor igénybe vegyék. Amint kissé felkapaszkodtak a hegyoldalon, Jézus nyolc tanítványát leültette, hogy ott imádkozzanak. Pétert, Jakabot és Jánost valamivel feljebb vitte magával, hogy a haláltusában a közelében legyenek. „Halálosan szomorú a lelkem,- mondta nekik.-Maradjatok itt és virrasszatok velem”. (Mt 26,38) Ő pedig egyedül még feljebb kapaszkodott az emelkedőn, térdre borult és így imádkozott: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” (Lk 22,41-42) Erre eléje toppant a sátán: Jézus, érdemes neked annyit szenvedned, amennyit jövendöltek a prófétáid? Nézd, minden tanítványod alszik. Amikor meg majd papjaid miséznek, eljön az idő, hogy bezárhatják templomaidat, mert téged nem keres senki. Jézus gyötrődik, egyedül kell szenvednie! A kert alján fáklyák sorakoznak, amikor Jézus harmadszor megy vigaszt keresni. „Keljetek föl, menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul.”(Mt 26,46) Az álmos szemek lassan nyílnak. A sátán vigyorog: Hát persze: ezek meg vannak fizetve: „Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel felszerelve. Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment hát, és megszólította őket: Kit kerestek? A názáreti Jézust felelték. Jézus megmondta nekik: „Én vagyok”. Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Jézus ezért újra megkérdezte: Kit kerestek? A názáreti Jézust felelték. Erre Jézus így folytatta: Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el. Így beteljesült, amit mondott: Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál”.(Jn 18,3-9) Péternél kard volt. Kirántotta és levágta a főpap szolgájának jobb fülét. Jézus visszatetette Péterrel a kardot a hüvelyébe, a fület pedig meggyógyította. Az apostolok elmenekültek, Jézust pedig megkötözve, az előző évi főpaphoz, Annáshoz kísérték. Annás már nem volt hivatalos személy, csak Kaifás főpapnál elő kellett készíteni Jézus éjszakai gyötrését, ezért foglalkozhatott vele. Az ő túlbuzgó szolgája ütötte először arcul Jézust. Onnan Kaifáshoz vitték, ahol rászabadult az egész földi és alvilági pokol.