BOLDOG WEISS LIBERÁT

BOLDOG WEISS LIBERÁT ÉS TÁRSAI

 vértanúk 

 (1716) 

Liberát 1675-ben a bajorországi Konnersreuth-ban született. 23 évesen Bécsben lett pappá, majd Grázba került. Jó szónokként bejárta Alsó-Ausztriát. 1703-ban jelentkezett misszionáriusnak. Más társakkal együtt néhány havi képzés után (nyelvtanulás, orvosi ismeretek) 1704-ben Kairóba utazik, ahol részt vesz Jeruzsálemi József atya abesszíniai missziós vállalkozásában (1707- 1710). A missziós út kudarccal végződik: többször kifosztják, fenyegetik őket, s közben József atya meg is hal. Úgy végrendelkezik, hogy a missziós prefektusságot átruházza Liberát atyára. Ezt később a Missziós Kongregáció is elismeri: 1711. áprilisában indul újra útnak Kairóba két társával, Marzorati Sámuel és Pio da Zerba Mihály olasz atyákkal. Veszélyes és hónapokig tartó út után, mely a Vörös tengeren hajóval történt, 1712. júl. 20-án - Isten és a Szűzanya segítségével - megérkeztek a fővárosba, Gondarba. A császár, Jusztosz barátságosan fogadta őket, megengedte, hogy a közelben szerény házban lakjanak, kész volt arra; hogy mindenben segítségükre legyen. Azt azonban nem engedte meg nekik, hogy prédikáljanak. Ehhez még nem érkezett el a megfelelő ido. Sok gyanút, előítéletet kellett még eloszlatni mind a nép, mind az abesszin kopt szerzetesek. részéről. A koptok Rómától elszakadt keresztények, monofizita tévtant vallottak. A király környezete, nemesek is bizalmatlanok voltak. Az első évben még aránylag békében éltek. A kovetkező években helyzetük mindig rosszabb lett, anyagilag is. Sokszor már fagyökerekkel, fakéreggel táplálkoztak, még kenyérhez sem jutottak. Természeti csapások: sáskák, esőzések, ködök miatt alig termett valamit a föld, a lakosság is éhezett. Egyptomból jött kopt szerzetesek is terjesztették a nép között: minden bajnak az idegenek az okai. A császárt megfélemlítették, nem mert a misszionáriusokon segíteni. Ezekrol az évekről írta Liberát atya Rómában: „Amit szenvedtünk, el sem mondható. Senki sem hinné el, ha leírnám.” De készek mégis életüket is áldozni Krisztusért és az Egyházért. 1715 vége felé már annyira ellenséges volt a város, hogy alig merték elhagyni házukat. Egész kis közösség s néhány jóbarát volt mellettük. A császár ekkor már súlyos beteg volt. Minden jel arra mutatott, hogy környezete őt megmérgezte. Megbízható fegyveresekkel egy távolabbi városba, Tigre-be küldte a misszionáriusokat. Így akarta megmenteni őket. Közben azonban (1716. febr. 13-án) új császár foglalta el a trónt: Dávid, aki elhatározta, hogy végez a misszionáriusokkal. Jusztosz császár febr. 18-án meghalt. Dávid császár katonaival elhozatta a három ferences atyát Gondarba, bíróságot rendelt, s a bíróság halára ítélte őket mint istenkáromlókat s a Szűzanya ellenségeit. A császár azt kívánta tőlük, fogadják el a kopt vallást, Rómától szakadjanak el, akkor nem halnak meg. Liberát ezt válaszolta: „Inkább ezerszer meghalunk, de Istent ezzel a vétekkel nem bántjuk meg!” Márc. 3-án nagy népsokaság kísérte őket a vesztőhelyre, ahol megkövezték őket. Közben arcukon már a jövő megdicsőülés fénye ragyogott. Pár év múlva sokan tapasztalták közbenjárásuk erejét, s az 1721-ben hatalomra jutó császár már szívesen fogadta az új ferences atyákat. A nép érzülete is teljesen feléjük fordult, szentnek tartották őket. Áldozatuk nem volt hiábavaló. II. János Pál 1988-ban avatta őket boldoggá.

Imádság:

Kérünk, mindenható Istenünk, hogy odaadó lélekkel kövessük Boldog Liberát és társai hitét, amelynek terjesztése közben ők a vértanúság koronáját elnyerték: Krisztus, a mi Urunk által.