Sirák Fiának Könyve 48.

„ Az ember a teremtett világban” 

 
Ez az alcím rámutat arra, hogy a világban csodálatos rend van.  Nem csak a lét legfelsőbb fokán, az isteni természet és az Isteni Személyek között, hanem a teremtmények síkján is. Ezért a tudós bölcs itt is bemutatja, mint minden más tudományban a tudományok fő jellemzőjét a rendszerezést. Ebbe a rendszerbe beletartozik a látható világ csúcsa, az ember is. Természete révén az anyagvilág csúcsán áll, szellemi megismerő képessége, értelme révén  felismeri az anyagi világban fennálló összefüggéseket, és megalkotja a létezők rendszerét, a tudomány egy területét. „Fiam, hallgass rám, és tanuld a tudományt, fordíts figyelmet a szavaimra. Megfontoltan adom elő a tanítást, tudásomat gonddal tárom fel előtted. Amikor az Isten műveit alkotta, s feladatát mindnek kezdettől kitűzte, egyszer s mindenkorra elrendezte őket, a kezdet kezdetétől a távoli jövőig. Nem nélkülöznek, és nem is fáradnak el, nem lanyhulnak el, nem lanyhulnak el működésük közben. Egyik sem ütközik össze a másikkal, egy sem engedetlen a szava iránt. Ezek után az Úr lenézett a földre és a javaival telis-tele rakta. Színét sok élővel benépesítette s így rendelte: térjen mind vissza a földbe” (Sir 16,24-30) A tovább szemlélődő emberi értelem észreveszi, hogy az ember testével és testének halandóságával csak ide kívánkozik. Ezért azonnal be is sorolja az első sorban megadott szempont alá. „Az embert is földből teremtette az Úr, s azt akarja, hogy oda újra visszatérjen. Pontosan kimérte napjainak számát. megszabta idejét, s a földön minden lény urává tette. Felruházta őket saját erejével, saját képmására teremtette őket. Minden élő előtt félelmessé tette, az állatok s madarak urává rendelte. Ő alkotta száját, nyelvét, szemét, fülét, s hogy gondolkodjék, szívet adott neki. Eltöltötte őket érteni tudással, s megmutatta nekik, mi a jó, mi a rossz. Saját maga szemét helyezte szívükbe, hogy feltárja nekik művei nagyságát. Azért, hogy szent nevét magasztalják, és tovább hirdessék művei nagyságát. Megajándékozta őket tudománnyal, s birtokukba adta az élet törvényét. Megegyezett velük örök szövetségben, s kinyilatkoztatta nekik döntéseit. Látták a szemükkel fényes dicsőségét, s hallották fülükkel hatalmas hangját. Kerüljetek így szólt minden gonoszságot, és rendet teremtett ember s ember között” (Sir 17,1-14) Milyen csodálatos érzés nekünk, akik az Újszövetség gyermekei vagyunk, hogy a történelem vége gyönyörű lesz: Új ég és új föld. János apostolnak adatott meg, hogy rápillanthasson a világ befejezésére: „Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és a tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászáll az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat ezt mondva: Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek, és maga Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak. Akkor a trónon ülő megszólalt: Íme, újjáteremtek mindent. Majd hozzám fordult: Írd fel, ezek a szavak hitelesek és igazak. Aztán folytatta: Megtörténtek. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vízéből. Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz. A gyávák, hitetlenek, gonoszok, gyilkosok, kicsapongók, csalók, bálványimádók és hazugok mind a lánggal égő kénköves tóba kerülnek. Ez lesz a második halál” (Jel 21,1-8)