SZENT
CASSIANUS (JÁNOS)
apát
*360
körül +Marseille, 430-435 között
A
3., de még inkább a 4. században a világ egy figyelemre méltó jelenség tanúja
volt. Először Egyiptomban, utána Palesztinában, Szíriában és Kisázsiában az emberek
Krisztusért elhagyták családjukat, otthonukat, városukat. Céljuk a puszta volt;
itt akarták utánozni az üldözések idejének hőseit, a vértanúkat, mégpedig
vértelen mártíriummal: virrasztás, böjtölés és a bűnbánat egyéb cselekedetei
által. Itt vívták meg harcukat a démonok ellen, ,,nem annyira a vér és test
ellen..., hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világnak kormányzói
és az égi magasságok gonosz szellemei ellen'' (Ef 6,12).
Ezt
a mozgalmat nemcsak kezdete kapcsolja a római birodalom keleti részéhez; itt
jutott el tetőpontjára is, itt alakították ki a későbbi kolostori élet
modelljét. Alexandriai Szent Atanáz (lásd: A szentek élete,192. o.) már 357
körül megszerkesztette a szerzetesség ,,programiratát'': Szent Antal életét.
Felső-Egyiptomban az idősebb Szent Pakhomiosz (lásd: 271. o.), miután
megismerte a remeteélet nagy veszedelmeit, megalapította az első nagyobb
kolostorokat, amelyekben a szerzetesek együttesen küzdhettek a keresztény
tökéletesség eszményéért. Az Alexandriától délre fekvő sivatagban élt a
szerzetesség teoretikusa, Euagriosz Pontikosz (346--399), aki lelki írásaiban a
sivatagi atyák hagyományos tanítását kapcsolta össze merész filozófiai és
teológiai spekulációkkal.
,,A
kereszténység új hőseiről'', a szerzetesekről szóló hír hamarosan elterjedt a
birodalom nyugati részén is. A szerzetesi életforma Nyugaton történő
elterjesztésében a legnagyobb érdemet Cassianus szerezte.
Sajnos
alig tudunk többet róla, mint amit ő maga említ önmagáról írásaiban.
Szülőföldje feltehetően Scythia Minor római provincia volt. 360 körül
születhetett. Korán belépett egy betlehemi kolostorba. Írásainak jó latinsága
arról tanúskodik, hogy előzően alapos tanulmányokat folytatott. 385 után
hamarosan egy társával, Germánusszal Egyiptomba, a szerzetesség hazájába ment.
Mintegy tizennégy évig tartózkodott itt, hogy megismerje a remeték aszketikus
életmódját és lelki életét. Ezután mindketten Konstantinápolyba utaztak, s ott
Cassianust diákonussá szentelte Aranyszájú Szent János (lásd: A szentek élete,
516. o.). Cassianus nagyon szerethette püspökét, mert amikor száműzték, Rómába
indult, hogy megvédelmezze I. Ince pápánál (401-- 417). Ez a bátor tette
bizonnyal megalapozta a jó hírét Rómában, mert sok évvel később, amikor
Nesztoriosz tévtana kezdett elterjedni, tőle akartak felvilágosítást kérni a
keleti viszonyokról. Időközben azonban Cassianus már Gallia déli részén,
Marseille-ben alapított két kolostort: az egyiket férfiak, a másikat nők
számára. A Szent Viktorról nevezett férfikolostort saját maga vezette.
Feltehetően
már előzően, Rómában pappá szentelték. További életéről alig tudunk valamit.
430 és 435 között halt meg kolostorában.
Cassianus
különösen két írásával gyakorolt igen nagy hatást a következő évszázadokra. Az
első: De institutis coenobiorum. Benne Nyugat szerzetessége elé tárja példaként
Kelet szerzeteseinek iletmódját és lelki tanítását. Valójában ezzel alakította
ki a nyugati kolostorokat Szent Benedek (lásd: A szentek élete, 339. o.) nagy
törvényhozásáig. Ebben az írásában szó van a szerzetesek ruházatáról, a nappali
és éjszakai liturgikus imáról, az újoncok felvételéről és tanításáról, végül
azokról a főbűnökről, amelyek ellen a szerzetesnek harcolnia kell; ezek: mértéktelenség,
paráznaság, fösvénység, harag, szomorúság, restség, dicsőségvágy, gőg.
A
másik, fontosabb művét Cassianus Collationes patrumnak, Az atyákkal való
beszélgetéseknek nevezte el. Az egyiptomi remetéknél szerzett élményeit írja le
benne. Az anakorétákkal folytatott huszonnégy, vélhetően képzelt beszélgetésben
sűríti ,,a puszta bölcsességé''-t. Alig ért el más lelki könyv olyan sikert,
mint ez. Az egész középkoron át az újkorig egyre másolták. Nem akadt olyan
kolostor, amelyben hiányzott volna. Szent Benedek ajánlja a regulájában,
Aquinói Szent Tamás (lásd: A szentek élete, 67. o.) pedig gyakran idézi
tekintélyként.
Mi
hát ennek a műnek a tartalma, amely által Cassianus sok évszázad számára a
lelki élet tanítómestere lett? A ,,gyakorlati'', ,,tevékeny'' életet
hangoztatja, amely a bűn elleni harcban és az erényekre való törekvésben
valósul meg, tehát körülbelül a mai ,,aszkézis'' fogalommal egyezik meg.
Megkülönbözteti tőle az ,,elméleti'', ,,szemlélődő'' életet, amely ,,a mennyei
dolgok szemlélését, a legszentebb valóságok megismerését'' foglalja magában.
,,Aki el akar jutni a szemlélődésre, annak először feltétlenül teljes
buzgósággal és minden ereje mozgósításával a tevékenységet kell elsajátítania.
Hiába törekszik tehát Isten szemlélésére az, aki nem kerüli a bűn szennyét.''
Önmegtagadás, magányosság, szegénység, böjt, virrasztás, imádság által kell hát
eltávolítani a szentség útján tornyosuló akadályokat. ,,A másodrangút, a
böjtöket, az éjszakai virrasztásokat, a visszavonultságot, a Szentírás tanulmányozását
a fő cél érdekében kell tehát gyakorolnunk, nevezetesen a szív tisztaságáért,
amely a szeretetben nyilatkozik meg, s nem szabad amazok miatt elhagynunk ezt a
fő célt.'' Ha elértük a tökéletes szeretetet, a szív tisztaságát, akkor már
adottak a szemlélődés feltételei. Az eszmény ugyanis az, hogy a lélek
szüntelenül Istennel foglalkozzék. Ez a célunk a mennyben, ennek
megvalósítására kell már a földön is törekednünk, amennyire ezt az emberi
természet lehetővé teszi.
A
szemlélődés Cassianus szerint tartós foglalkozás Istennel. Amik pedig
akadályozzák lelkünket, hogy állandóan isteni gondolatokkal foglalkozzék, azok
az idegen gondolatok, amelyek keletkezése nem rajtunk múlik ugyan, de amelyeket
mégis elfogadhatunk vagy visszautasíthatunk. Szükséges ezért, hogy különbséget
tegyünk gondolataink között. Az egyik gondolatot Isten támasztja bennünk a
Szentlélek megvilágosítása által, a másikat pedig a sátán, aki vagy azáltal
csalogat minket, hogy kedvünket leljük a rosszban, vagy pedig titkos és csalárd
mesterkedésével, hiszen a világosság angyalává is tud változni. Az első
pillantásra mindkét gondolat teljesen hasonlónak tűnik egymáshoz, mint ahogy a
hamis érme gyakran nagyon hasonló a valódihoz. A kettő megkülönböztetésének
képességét Cassianus ,,discretio spirituum''nak, ,,a szellemek
megkülönböztetésé''-nek nevezi. Ez a discretio minden erény anyja, oltalmazója
és irányítója. Így hát már Cassianusnál is találkozunk a megkülönböztetés
hasonló szabályaival, mint amilyeneket Loyolai Szent Ignác (lásd: A szentek
élete, 387. o.) állított fel később klasszikus formában a lelkigyakorlataiban.
A
tökéletesség csúcsát azonban a ,,tiszta imádság'', a ,,tűz imája'' képezi,
amelyet csak nagyon kevesen ismernek saját tapasztalatukból. Az ember nem is
juthat el hozzá saját erejéből, hanem csak kegyelemként áradhat beléje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése