Adventre készülünk 4.

„Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb, leszek”

Dávid király prófétai szóra magába szállt, átgondolta tettét, megértette annak súlyosságát, aztán beismerte bűnösségét, őszintén megbánta. Isten bocsánatáról, pedig prófétai üzenet biztosította. A most elemzett bűnbánati zsoltárában azonban mintha elbizonytalanodott volna ez a meggyőződés. A fenti zsoltárversben ott rezeg a kétség: lehet ekkora bűnöket ilyen egyszerűen eltörölni, teljesen megbocsátani? Dávid király úgy érzi, hogy gyengesége nagyon messzire nyúlik vissza: „íme, gonoszságban fogantam, és bűnökben fogant engem az én anyám” (7) Bár Istenbe vetett hite csodálatos ifjúkora óta: „Oroszlánt is, medvét is megöltem én, a te szolgád, -mondja Saulnak-, úgy jár tehát majd ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok. Nos, megyek és elhárítom népemről a gyalázatot, elvégre ki is ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni merte az élő Isten seregét?” (1Sám 17, 36), szíve igazsága mégsem volt teljes Uriás esetében. Ezt sínyli meg most keservesen: „íme, te a szív igazságát szereted, bölcsességedet titokban kinyilatkoztattad nekem”. (8) Úgy érzi, ehhez a teljes szívtisztuláshoz Isten végtelen hatalma és jósága kell, mint Mózes idejében:„Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb, leszek”. Izrael népe az ószövetség megkötése előtt három nap mosakodott és mosta ruháját, hogy tisztultan állhasson Isten elé. „Az után odaküldte fiainak ifjait, hogy mutassanak be egészen elégő áldozatokat, és vágjanak az Úrnak békeáldozatul fiatal bikákat. Mózes, pedig fogta a vér felét, és a medencékbe töltötte, a másik felét, pedig az oltárra öntötte. Aztán fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép hallatára. Erre ők azt mondták: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk. Ő, pedig fogta a vér felét, és a medencékbe töltötte, a második felét, pedig az oltárra öntötte. Aztán fogta a szövetség könyvét és felolvasta a nép hallatára. Erre ők azt felelték: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk. Ő, pedig fogta a vért és meghintette vele a népet, és így szólt: Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr kötött veletek e szavak alapján”. (Kiv 24, 5-8) Ugyanígy kellett eljárniuk a zsidó papoknak is az áldozati oltárnál: az áldozati állat vérét körben ráöntötték az oltárra ( Kiv 29, 15) Máskor meg kellett kenni a levágott bárány vérével Áronnak és fiainak fülét, jobb kezük és lábuk nagyujját, majd kenettel együtt rá kellett hinteni az oltárra a vért, majd Áron és fiai ruhájára is, hogy minden szent legyen. (20-21) Mózes útbaigazítása szerint ügyes férfiak elkészítették a szentsátort és felszerelését a mennyei minta alapján, de ezeket is mind vérrel kellett meghinteni. (vö. Kiv 30, 26-30) Előtte azonban meg kellett mosni Áront és fiait vízzel. (vö. Kiv 29, 4) Dávid jól ismerte ezeket a szertartásokat, benne a mosakodás és vérrel való megkenés vagy meghintés fontosságát, hogy a közönséges emberből vagy eszközből Istenhez méltó, azaz szent legyen. Ő súlyos bűnt követett el Uriás megöletésével, hogyan lehetne újra Isten elfogadott gyermeke? Érthető szívből feltörő könyörgése: „Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem, és a hónál fehérebb leszek”. Ezt kéri Dávid magától Istentől. Amikor mi javulni akarunk, mi is megmosakszunk, rendes ruhát öltünk, aztán elmegyünk a templomba. Fölkészülünk: összegyűjtjük bűneinket, megbánjuk, majd belépünk a gyóntatószékbe. Ott Jézus papja vár ránk. Meghallgatja bűnbevallásunkat, hogy tudja, Jézus parancsa szerint mit kell megbocsátania. A gyóntató papot a Szentlélek irányítja, hogy milyen útbaigazítást nyújtson, feltétel nélkül fogadjuk el! Azután feloldoz bűneinktől, majd elégtételt ad. Ezt igyekezzünk mielőbb elvégezni, hiszen a bűneinkért járó ideiglenes büntetések egy részét ezért engedi el Isten, és tökéletesen megbocsát minden meggyónt és őszintén megbánt bűnt. Az ítéleten sem hánytorgatja fel. A befejező fohász nyugtasson meg: Isten megbocsátotta bűneidet, menj békével.