Az Isteni akarat és szeretet másodlagosan a teremtményekre irányul
Az Ószövetség főleg a választott népre árasztott isteni szeretetet emlegeti, az egyes ember és az emberiség egésze iránti szeretet megnyilvánulásaival itt ritkábban találkozunk. A választott nép iránti szeretet meglepő gyengédséggel jut szóhoz Izajásnál: De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd, a tenyeremre rajzoltalak'' (49,14-16; Oz 11,1.3; jer, 2,2; 3,13; 31,3). Isten egyetemes emberszeretetét leginkább a bölcsességi irodalom emlegeti. Mert szeretsz mindent, ami van, és mit sem utálsz abból, amit alkottál. Ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna. Hogy is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te nem hívtad volna létre? De te kímélsz mindent, mert a tiéd, életnek barátja'' (Bölcs 11,24-26 Az Újszövetség egyik alapvető gondolata, hogy Isten minden előzetes érdem nélkül halmozza el jóságával teremtményeit. A szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük az Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül'' (1Jn 4,10; Jn 3,14-17; Róm 5,8; 32-39; Jn 15,9). Ennek a szeretetnek legfőbb bizonyítéka a megtestesülés (2Kor 8,9) és Jézus megváltói halála (1Jn 3,16; 4,9) Szent János Istent két ízben szeretetnek mondja (1Jn 4,8.16). Azt akarja jelezni ezzel, hogy Isten irántunk tanúsított magatartásának gyökerét az ő szeretetében kell látnunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése