Ferenc pápa beszéde a Nevelésügyi Kongregáció világtalálkozójához

Ferenc pápa a nevelésügyi kongresszus résztvevői körében - AP

November 18-a és 21-e között tartották Rómában a vatikáni szinódusi aulában a Nevelésügyi Kongregáció világtalálkozóját a II. Vatikáni Zsinat Gravissimum educationis nevelésügyi dokumentuma közzétételének 50., és az Ex Corde Ecclesiae apostoli konstitúció megjelenésének 25. évfordulója alkalmából. A világtalálkozó résztvevői voltak az egyes püspöki konferenciák nevelésügyi bizottságainak az elnökei, a katolikus oktatási és egyetemi intézmények vezetői, valamint az új nemzedékek nevelésében elkötelezett személyek. November 21-én, szombaton a vatikáni VI. Pál teremben a római pápai oktatási intézmények tanárai és diákjai jelenlétében, tehát igazi világtalálkozó keretében, mintegy 7000 résztvevő találkozott Ferenc pápával, aki szabadon válaszolt a feltett kérdésekre.

A nevelés a teljességre irányul, transzcendens nyitottsággal

„Mi tesz egy intézményt valóban kereszténnyé? – hangzott az első kérdés. „Nevelni annyit jelent – válaszolt a pápa – mint bevezetni az igazság teljességébe. Nem lehet beszélni katolikus nevelésről, anélkül, hogy ne szólnánk az emberségről, mert a katolikus identitás lényegében maga az emberré lett Isten. Először az alapvető emberi értékekre kell nevelni a magatartásban, aztán lehet csak a keresztény magot elvetni. Tehát először az emberi érték, aztán jön a hit. De senki nem lehet prozelita az iskolában, azaz nincs áttérítés. Az emberi értékekre nyitás a teljességre irányul. Ehhez pedig szükség van a transzcendenciára. Ma éppen ez a képesség hiányzik a nevelésben, ami az önmagunk meghaladását, a túllépést jelenti. A mai nevelési válságot az adja – magyarázta a pápa –, hogy elzárkóznak a transzcendencia elől, pedig a keresztény nevelés éppen arra készíti elő a szívet, hogy ott az Úr megnyilatkozzon a maga emberi teljességén keresztül”.

Az állam-ideológiákkal szemben új utakra van szükség

„A család, az iskola és a társadalmi intézmények közötti kapcsolat megszakadása kérdése kapcsán Ferenc pápa a nevelés szelektív és elitista jellegét hangsúlyozta. Ennek következtében egy bizonyos szint felett gyermekek, fiatalok, személyek és népek nem vehetnek részt az oktatásban, mely így nemhogy egymáshoz közelítené az embereket és népeket, hanem még inkább elválasztja őket egymástól. Megszűnt a szövetség a család és az iskola, valamint a család és az állam között. Az állam-ideológia kihasználja ezt a törést, és a rosszul fizetett dolgozók között ott vannak a tanárok és nevelők. Az államnak nem érdeke ez a kapcsolat, hanem saját ideológiáját helyezi előtérbe. Emiatt kell nekünk új utakat keresni, például Don Bosco nyomán, aki Észak-Olaszországban a szabadkőművesség durva világában megteremtette a szükségnevelést. Ez egy informális nevelés, mert a formális nevelés a pozitivizmus eredménye, mely egyfajta intellektuális technikai világot produkál. Szakítani kell ezzel a sémával - ajánlotta Ferenc pápa – és helyette a művészet és a sport tapasztalatát kell hasznosítani, melyek megnyitják a horizontot. Ezt segíti az emberfő, a szív és a kéz hármas nyelvezete, mely összehangolva és a másikra figyelve, befogadóvá tesz és nem pedig kizáróvá”.

Merevség nélkül, vállalva a kockázatot

Ferenc pápa intett „a merevség veszélyére is, mely nem engedi meg, hogy a nevelés tényleg humanizáljon, és ha ez hiányzik, akkor Krisztus nem tud belépni az ember világába, mert hiányzik hozzá az alap. A nevelés mindig kockázattal is jár, mint a kisgyermekek járni tanulása: miközben egyik lábukat szilárdan megvetik, a másikkal előrelendülnek, de el is csúszhatnak és el is eshetnek. Nem baj, fölkelnek és tovább próbálkoznak” – ajánlotta a Szentatya. „A vezető állásúaknak kapcsolatot kell tartani a szegényekkel a periférián, hogy aztán bevezessék őket a központokba. Ferenc pápa utalt a cigányokkal való találkozójára és hivatkozott közöttük arra a romára, aki a szlovák parlament tagja lett. Végül az irgalmasság műveinek a fontosságára hívta fel a nevelésügyi világtalálkozó résztvevőinek a figyelmét.