Adventre készülünk 5.

„Uram, nyisd meg ajakamat, hadd hirdesse szám dicséretedet!” 

Az Egyház hivatalos imája a zsolozsma. Amikor akár közösségben (kórusban), akár egyedül el akarjuk kezdeni a napi zsolozsmát, ezzel a dávidi zsoltárverssel zendítünk rá az istendicséretre. Közben kereszttel jelöljük meg ajkunkat. Így nyilvánítjuk ki alázatunkat, hogy a „Mindenható, fölséges és jóságos Úr” (Assisi Szent Ferenc. Naphimnusz) dicséretét zengő csillagvilághoz, a Föld díszeihez: szélöcsénk, tűzbátyánk, vízhúgunk gyönyörű panorámájához, az istenszerető és megbocsátó szívű embermilliókhoz, a földi életüket jobbra cserélő dicsőséges Egyházhoz és angyaltestvéreink beláthatatlan kórusához kívánunk csatlakozni. Úgy vagyunk ezzel mi is, mint Dániel, akihez buzgó imája közben leszálltak égből jött követek, és a legfőbb közülük megszólította Dánielt tengermorajhoz hasonló hangján. Dániel rémületében a földre zuhant, lába remegett, és csak angyali segítséggel tudott feltápászkodni. Így is némán állt az angyal előtt, mígnem egy kéz megérintette és megszólította: „Dániel, te kedvelt férfi, értsd meg az igéket, amelyeket hozzád intézek, és állj talpra, mert éppen most küldött ő engem hozzád”. (Dán 10,11) Aki átérzi, mit jelent az Egyház képviseletében énekre nyitni ajkát, bizony gyermekded merészséggel zendíti meg az ének árját: Nyisd meg, Uram, ajkamat, hogy dicséretedet hirdesse szavam! Dániel háromszor hét napig böjtölt, bánta bűneit, pedig csodálatosan ártatlan szívvel tartotta meg Isten parancsait fogolytartója, Nabukodonozor babiloni király trónja mellett állva, az uralkodó kegyeitől elhalmozva. Csoda, hogy Dávid király gyönyörű bűnbánati zsoltárában így eseng súlyos vétkeit érezve lelkiismerete mélyén: Nyisd meg, Uram, ajkamat, hogy dicséretedet hirdesse szavam? Pedig nagyon szeretné már zengeni újra felszabadultan az Úr dicséretét! Ifjú korától lelkesen pengette a hárfát. Olyan áhítattal zenélt, hogy a lelkiismeret-furdalásaitól sanyargatott Saul király csak az ő hárfazenéje hallatán tudott megnyugodni.(1Sám 16, 14-23) Most viszont az ő lelkiismerete nyugtalankodott, neki volt szüksége az isteni ajak-nyitásra. Erre az alázatos kérésre Isten megnyitja megtévedt gyermeke szívét is, ajkát is. Szívében megérteti vele, hogy azok az áldozatok, amelyeket Ő maga, a szövetséget kötő Isten rendelt el, és Dávid is szorgalmasan mutatott be az Úr oltárán, sőt új oltárt építtetett Sion hegyén erre a célra, a frigyládát átvivő sokadalom jelenlétében hatlépésenként több állatot is feláldozott, ezek az áldozatok önmagukban nem kedvesek Istennek: „hiszen nem kedveled a véres áldozatot, ha égő áldozatot hozok, nem tetszik neked. A töredelmes lélek áldozat Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg” (18-19) Dáviddal együtt tegyük mi is szívünket alázatossá, keltsük fel benne a szeretetből fakadó töredelmet, és így kezdjük az Egyház szent zsolozsmáját. Kapcsoljuk szívünkbe testvéreink, családunk, honfitársaink szívét is! „Emeljük fel szívünket!” És ne nyugodjunk addig, amíg erre a válasz nem cseng teljesen, tisztán, meggyőzően: Fölemeltük az Úrhoz. Ébredj ember mély álmodból, Megszabadulsz rabságodból. Közelít már üdvösséged, Eltörlik már minden vétked.” (Ho 9, 1) Zendítsük mi minden magyar testvérünk fülébe, szívébe ezt a csodálatos, ősi magyar éneket. Hiszen nekünk már nem kell reszketve összerogynunk az angyali látomás előtt: „Elküldé az Úr angyalát, hogy köszöntse Szűz Máriát, Kinek tiszta, szűz méhébe Alászállt az örök Ige.” (Ho 9, 2) „a prófétáknak lelkei láttak, Szent jelenésekben s téged békességben Vártak, édes Üdvözítőnk. Te ember lettél, s új tant hirdettél. A jövendölések beteljesednek Rólad, édes Üdvözítőnk. Nyújtsd malasztodat, hogy ez áldozat Bánatot gerjesszen bűnös szíveinkben. Ó, segíts meg, Üdvözítőnk!” (Ho 2, 4-5.8)