Irgalmasság Éve 10.

Az Irgalmasság Szentévét kihirdető Ferenc pápa, mint mindenki jól tudja, a Jézus Társasága tagja. Ötszáz éve az alapítók között élt Xavéri Szent Ferenc.Úgy érezte,hogy a katolikus Anyaszentegyháznak a távol-keleti népekkel komolyabban kellene foglalkoznia és ennek a gondolatnak lett szószólója. Távol-Keletre utazott és az ott élők misszionáriusa lett. Szent Ignácnak, a jezsuita rend alapítójának írt leveléből idéz a napi zsolozsma olvasmánya: „Bejártuk az új keresztények falvait, azokét, akik néhány éve részesültek a keresztény vallás szentségeiben. Ott portugálok egyáltalán nem laknak, mert az a föld igen terméketlen is, szegény is. A bennszülött keresztényeknek nincsenek papjaik, és nem is tudnak egyebet, mint azt, hogy ők keresztények. Nincs, aki misét mondjon nekik; nincs, aki a Hiszekegyet, a Miatyánkot, az Üdvözlégyet vagy a Tízparancsolatot tanítaná nekik.Amióta idejöttem, egyáltalán nem pihentem: szorgalmasan körüljártam a falvakat, és megkereszteltem minden gyermeket, aki még nem volt megkeresztelve. Köztük rengeteg olyan csecsemőt is, akik, mint ahogy mondani szokás, még azt sem tudják, miben különbözik a jobb kezük a baltól. A nagyobbacska gyermekek pedig a zsolozsmát elmondani vagy enni és pihenni sem hagytak, csakhogy valamilyen imádságra tanítsam meg őket. Ekkor kezdtem megsejteni: hogy ilyeneké a mennyek országa. Minthogy ilyen szent követelést kegyetlenség lett volna visszautasítanom, a keresztvetésen kezdtem, azután az Apostoli Hitvallást, a Miatyánkot és az Üdvözlégyet véstem emlékezetükbe. Megfigyeltem, hogy nagy tehetség van bennük; s ha lenne valaki, aki keresztény tanításra oktatná őket, kétség nélkül igen jó keresztényekké válnának. Ezen vidéken sokan csak azért nem lesznek keresztényekké, mert nincs, aki keresztényekké tegye őket. Nagyon sokszor eszembe jutnak az európai egyetemek, különösen a párizsi; szeretném végigrohanni, és válogatás nélkül szerte kiabálni, hogy azokat, akikben több a tudomány, mint a szeretet, így döbbentsem meg: ’Jaj, a lelkek milyen nagy száma van kizárva a mennyországból a ti bűnötök miatt, és jut kárhozatra!’ Bárcsak ennek a feladatnak is annyira nekifeküdnének, mint a tanulmányaiknak, hogy számot tudjanak adni Istennek a tudományukról és a rájuk bízott talentumokról. Ez a gondolat ugyanis arra indítaná legtöbbjüket, hogy miután elmélkedtek Isten ügyéről,törekedjenek meghallani lelkük mélyén Isten szavát, és feledve az egyéni kedvteléseiket, meg pusztán az emberi dolgokat, mindenestül Isten útmutatására és döntésére bízzák magukat. Szívből így kiáltanának: Itt vagyok, Uram! Mit akarsz, hogy cselekedjem? (ApCsel 9,6 Vulg) Küldj oda, ahová csak kívánod, akár még Indiába is!” Az irgalmasság etimonja a jezsuita atyáktól: „A mindennapi nyelv, kétségtelenül, egyházi latinság befolyása alatt, az irgalmasságot a részvéttel vagy a megbocsátással azonosítja. Ez az azonosítás igaz, de azzal a veszéllyel jár, hogy elfátyolozza azt a konkrét gazdagságot, amelyet Izrael, tapasztalatai alapján, belesürített ebbe a szóba. Izrael számára ugyanis az irgalmasság két gondolat-áramlat találkozási pontján foglal helyet: egyik a részvét, másik a hűség. Az első héber szó: (rahamim) egyik lénynek a másikhoz való ösztönös ragaszkodását fejezi ki. Ennek az érzelemnek a szemiták szerint az anyaméhben (rehem) (1Kir 3,26), egy apa (Jel 31,20; Zsolt 103,13) vagy testvér (Ter 43,30) belső részeiben (rahamim, ma azt mondanánk, a szívében) van a székhelye. Ez a gyengédség nyomban cselekedetekben tükröződik: részvétben valami tragikus helyzet alkalmával (Zsolt 106,45), vagy a bántalmak megbocsátásában. (Dán 9,9) A másik héber kifejezést (hesed) olyan szóval fordítják görögre,mely szintén„irgalmat” jelent. A görög és héber szövegek magyar fordításai az irgalmasságtól a szeretetig több szót alkalmaznak: gyöngédség, szánakozás, részvét, könyörület.