Advent 2. hét hétfő
Ha az ember várakozása túl hosszúra nyúlik, ha semmi
jelét nem látja a megígért beteljesedésnek, akkor szíve elcsügged, teste-lelke
elernyed és roskadozni kezd. Amikor viszont a várva várt találkozás, a
szabadulás elérhető közelségbe kerül, hatalmas külső-belső energiák szabadulnak
fel benne, s egy rövid ideig olyan intenzitással él, mint ahogyan fut a
célegyenesbe jutott távfutó. De ha csalódnia kell, ha mégsem jön, akit várt, ha
mégsem érkezik el a szabadulás órája, maradék ereje is elhagyja, és feladja a
további várakozást.
Óriási felelősség tartani a lelket valakiben, aki
szenvedve várakozik, s egyre jobban belefárad a várakozásba. Hamis reményekkel
kecsegtetni, hogy utána keserűen csalódnia kelljen, akár halálát is jelentheti.
A biztatás, a szép szavak, de még a Szentírással való vigasztalás sem elegendő.
Tenni is kell érte, Jézus elé vinni, ha másképp nem megy, hát a tetőn
keresztül, ágyastul. Nem nyugodhatunk addig, míg meg nem látja Jézust, s benne
új távlatot nem kap pislákoló reménykedése. A mi hitünk eszközli ki számára a
gyógyulást, a bűneitől való szabadulást.
Hálát adunk Neked, Urunk, hogy eljöveteleddel a hajnal
fényét hoztad el a világmindenségre boruló reménytelen éjszakába. A Te
megbocsátó, feloldozó hatalmad új reményt adott szívünknek és megszilárdította
lépteinket: már nem magunknak kell megerősítenünk elernyedt kezünket és
roskadozó lábunkat, hanem Te magad adod vissza képességünket, hogy azon az úton
járjunk, mely hazavezet az atyai házba, s a nekünk ajándékozott Szentlélekkel
ujjongva dicsőítsük mennyei Atyádat. Adj nekünk készséges szívet, hogy
fáradhatatlanul járjunk a Te utadon, és találékony szeretetet, hogy Eléd hozzuk
s a Te gyógyító jelenlétedbe vonjuk azokat is, akik a maguk erejéből nem tudnak
kapcsolatba lépni Veled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése