Az Irgalmasság Szent Éve 244.

Az elrejtett kincs

„A menyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez. Amkor egy ember megtalálta, újra elrejtette. aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet.”(Mt 13,44) Gyerekkoromban boldogan találtunk rá az értékesebbnek vélt holmikra. Ez volt a szerencsés társunk boldogan kikiáltott tulajdonba vétele: „Ki mit talál, azé” nem is vonta kétségbe ezt senki. Amikor nemcsak gyerekes szerencsénknek örülhettünk, ha találtunk valamit, hanem a Szentírásban olvashattam: „Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett. És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját. Egy Édenben eredő folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt. Az egyiknek a neve Pison: ez átfolyik Havilla egész földjén, ahol arany található. Ennek az országnak aranya kiváló, van ott még bdellium és ónixkő is. A második folyó neve Gichon, ez öntözi Kus egész földjét. A harmadik folyó neve: Tigris, ez Asszúrtól keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz” (Ter 2,8-14) Amikor ezeket először olvastam, nem is gondoltam, hogy a Teremtő nemcsak az aranyat és az ónixkövet szánta kincsnek, hanem a termőföldet, a pompás ízű gyümölcsöt termő fákat, az ingyen öntöző folyókat, az állatokat és zöldségféléket is. Képzeljük el azt a boldog embert, akit az Úristen elsőnek teremtett és ingyen kezébe adott mindent.