Perzsiai Szent Charitas

Zsófia és három leánya: Fides, Spes, Charitas 

a folklorisztikus egyházi hagyomány szerint együtt szenvedett vértanúhalált.^*

Hazai tiszteletük a gótikában bukkan föl, Emlékezetüket elsősorban az a szárnyasoltár (1440) őrzi, amely Zólyomszászfalu (Sásová) templomából került a besztercebányai múzeumba.^* Egyéb gótikus táblaképei: Bártfa (Mettertia-oltár 1500, Pieta-oltár), Berzenke (Bzinov, 1500), Kassa (székesegyház, 1470; Bártfáról, Múzeum, 1520), Kispalugya (Paludzka, 1510), Lőcse (1410), Magyarfenes (Vlaha, 1499,  a gyulafehérvári püspöki rezidenciában), Németlipcse (Deutsch-Liptsch, Lupča, 1450, Szlovák Nemzeti Galéria), Gyöngyös (1490).^*

Faszobra: Pozsony (1510, Szlovák Nemzeti Galéria).^*

Oltárai: Eperjes (1462), Nagyvárad (1513).^*

Zsófia kultusza a magyar középkor végén nyilván az egész országra kiterjedt. A besztercebányai egyházmegyében Dubravica (XV. század), Szucsány (Sučany, XIII. század), a nyitraiban Barossháza (Pružina), Ösvényes (Ochodnica), Sztrecsény (Strečno), a kassaiban Zboró (Zborov) templomának ősi soron ő a védőszentje. Jó volna ismernünk a hozzáfűződő szlovák szakrális néphagyományt.

A Zsófia-legendát az Érdy-kódex^* adja elő. A bújdosó Anaklétus pápa tanácsára Dömötör görög király feleségül veszi Zsófiát, Manfredus perzsa király leányát. Rómába jönnek. Zsófiának már három lánya van: Fides, Spes és Charitas, azaz a Hit, Remény, Szeretet.

Dömötör király Rómában vértanúhalált szenved. Abban az órában Zsófia angyali éneket hall. Leányait is felkölti, és íme szent angyal jelenék meg ő előttük, állván és nagy szép koronát tartván kezében mindeniknek feje fölött. Szent Zsófia asszonynak kedég hét szép koronákat. Angyalok közlik velük, hogy rájuk is vértanúság várakozik, sőt az ti asszony anyátok kedég hétször szenved és mindenszer koronáztatik.

Ezután Zsófia Konstantinápolyban nagy szép egyházat (Hagia Sophia) rakat, kinek mása ne lenne ez világon. Rómában huszonnégy templomot építtet. Kemény penitenciában élt, leányaival együtt. Hamarosan vértanúságra jutnak.

A Hit azt kéri halála előtt az Úrtól, hogy minden ki én halálomnak napjáról megemléköznek, igaz hittel ez világból kimúlván, megüdvözöjtessenek. A Reménység kérése: valaki az te jegyösödnek dicséretire te szenvedésödről megemléközendik, bizony reménységben múljék ki és kétségnek veszedelméből megszabadojtassék. A Szeretet így könyörög: valaki őróla megemléközendik, szent szeretetnek jószágában gyarapodhassék. A lányok haláluk után nyomban megjelennek édesanyjuknak, hogy őrá is méltóságos tisztület várakozik.

A császár Zsófiát is kegyetlenül megkínoztatja, megöleti és árnyékszékbe vetteti. Isten angyala azonban épségben, szépségben feltámasztja. A szent asszony ismét a császár elé megy, aki újra megöleti. Ez hétszer ismétlődik, de Zsófia mindig életre kel. Sokan megtérnek, Adrianus császárt pedig végül a pokolbeli ördög ragadja el.

Zsófia utoljára ezt köti a rómabeli népek lelkére: valaki a mi halálunkról tisztölettel megemléközendik, minden kérelmésében meghallgattassék, kik kedég szegénységben avagy fogságban és egyéb nyomorúságban, te szent irgalmadnak miatta megvigasztaltassanak… Olvastatik rólok – írja tovább a legendaszerző –, hogy valaki ez szentöknek életöket olvassa, azon napon gonosz halállal meg nem hal. Ő halálának kedég idejin bizon töredelmesség nélkül, tiszta gyónás nélkül, Oltáriszentség nélkül és hit, reménység, szeretet nélkül, és isteni malaszt nélkül ki nem múlhat… Még úgy olvastatik, hogy valamely házban ő életök meg jelend írván, senki ott gonosz halállal meg nem hal. Az ház meg sem éghet tűznek miatta.

Zsófia asszonynak és három leányának legendája teljes egészében a középkori folklór talajából sarjadzott, történeti hitele nincsen, az évszázadok során azonban mind kerekebbé vált. Alakjuk, nevük révén szimbolikussá lett, és a hittudomány pártfogóiként tisztelték éket. Állítólag III. Leó pápa kezdeményezésére terjedt el a Zsófia-mise, amelyet a hívek súlyos szükségeikben mondattak. A mise sajátsága volt, hogy hét kollektával kellett bemutatni, és mindegyiknél meg kellett gyújtani egy gyertyát. Véniát is kell tenni, és elmondani egy Miatyánkot. Offertóriumkor egy dénárt kell felajánlani, és Szent Zsófia tiszteletére hét darab kenyeret kell kiosztani hét özvegynek vagy hét árvának. Minden alkalommal ismét egy-egy véniát kell végezni. A pap a misét csak azután folytathatja tovább, ha mindezeknek a mise felajánlója eleget tesz. Áldozás után szintén a felajánlónak kell a gyertyákat eloltani, egy Miatyánkot elmondani, és mindegyik kollekta alkalmával ismét véniát tenni. A misét különösen olyanok végeztették, akik bírák vagy igazságtalan emberek elnyomása alól Zsófia segítségével akartak menekülni.^*

A liturgikus könyveinkben található számos bejegyzés a Zsófia-kultusz hajdani hazai nagy népszerűségét igazolja. Egy kézírásos beírás szerint, amit a hívő lélek az Úrtól kér, Zsófia közbenjárására teljesíti. Találkozunk egy teljes miseszöveggel is.^*

Mindezek a kultikus hagyományok, amelyek Zsófiának és három leányának legendájából kicsendülnek, a népi jámborság legarchaikusabb jellegeihez tartoznak. A kultuszt a reformáció, illetőleg a tridenti zsinat liturgikus szigorításai söpörték el, alakját azonban a mai szlovák szakrális néphagyomány még nyilván számontartja. A kultusz egyébként a lengyeleknél is virágzik.