Évközi 19. hét szombat

Évközi 19. hét szombat
Ez 18,1-10. 13b. 30-32; Mt 19,13-15
Ezekiel próféta könyvében sok olyan elgondolkodtató kérdés sorokat találunk, ami az embereket tanítani akarja: minden 

úgy van jól, ahogyan Isten megalkotta. Jó az, mondja a filozófia, ami megfelel a céljának. Úgy is feltehetnénk a kérdést: mindenre úgy van-e szükség, ahogyan Isten megteremtette? Lám, az ember tud örülni annak, hogy vannak dolgok, amik élettelenek és vannak élők. Az élettelen világ hordozza az élőket, abból kapják az élők is a táplálékukat, ami élettelen. Az élőlények millió fajtája is szükséges, és úgy jó, ahogyan van. A látható világ legmagasabb rendű lénye az ember. Minden más földi lény csak anyag: élő vagy élettelen anyag, de anyag. A látható világ tartozéka. Mindenre szükség van az ember élete szempontjából. Az ember is megállapítja, hogy így kiszámítható a dolgok sokasága, így tudja őket jól felhasználni. Amikor az ember önmagára figyel, és tapasztalja, hogy benne van anyagi test és szellemi lélek, testével ennek a földi világnak tartozéka, rajta és belőle tud csak élni, azt is észre kell vennie, hogy lelkén a szellemvilághoz tartozik. A lelkiélete más rendnek kell, hogy engedelmeskedjék. Felfedezi önmagától is, hogy az anyagi élők csak azt tudnak, és csak úgy tudnák cselekedni, ahogy a természetükbe írva van. Az emberi test is alapvetően így viselkedik. A szellemi részünk, a lelkünk megismerésében és cselekvésében is szabad. Szabad, vagyis nincs megkötve belső törvénnyel sem az ismerésben, sem a tevékenységben. A falevélben megindul az asszimiláció, ahogy felkelt a nap. A levél a fénnyel nem tud mást kezdeni. Nem felel azért, hogy fény híján nem szűri ki a levegőből a széndioxidot, és nem hasznosítja a szenet önnön állagába, és nem dobja a levegőbe a más célra hasznos oxigént. A prófétai üzenetben erről van szó: te lusta ember, ráfogod apádra, hogy miatta nem ismered emberi léted fontosabb oldalát, a szellemi életet. Mert nem magyarázta meg neked, hogy a lelkünket Isten a földi élet után egy más fajta létsíkra hívja. Abban az életben csak akkor lesz helyünk, ha itt a földön, az előkészület idején, a szellemi megismerő képességünkkel megtudtuk, felismertük, hogy a világot valaki teremtette, olyannak teremtette, amilyennek akarta. Őt nevezzük Istennek. Isten szeret, gyermekévé fogad, földi életünkben kapcsolatot akar tartani velünk, s halálunk után a mennyországba akar vinni, ott örökké boldoggá akar tenni. Ennek földi feltétele: hinni kell benne, szeretni kell őt és a többi embert, remélni kel, hogy minket a másik országába boldogságra hív. Ember mit dadogsz? A szüleid nem tanítottak meg, ezekre a dolgokra, tehát nem tudod tenni a jót, nem tehetsz róla. Hányszor láttál meg templomtornyot? Hányszor kérdezted meg, hogy mi az? És azt, hogy miért kedves hozzád valaki? Magad vagy felelős, emberfia.