Évközi 26. hét hétfő

Évközi 26. hét hétfő
Jób 1, 6-22 Lk 9, 46-50
„észrevetted-e szolgámat, Jóbot? (Jób 1, 8}

Még ifjúkoromban is furcsának tűnt előttem, amikor a hittanórák egyikén Jób történetéről kezdtünk tanulni, hogy időnként Isten elé járulnak az angyalok, és beszámolnak neki tevékenységükről. Kihallgatást tart, mint a munkahelyen a főnök vagy a csoportvezető, mint a katonáknál a napos tiszt? Egy ilyen alkalommal odakódorgott a sátán is. A gyerekésszel még jobban elcsodálkoztam: Hogyan lehetséges, hogy az Úr ilyet megenged? Egykor fényes angyala volt ez a bukott szellem is, de az óta megtörtént a nagy próbatétel, és azon az angyalok mindegyik karából elbukott egy-egy csoport. A hűségesek azonnal a mennyországba jutottak, ott megláthatták Istent, és örömmel szolgálhattak neki. A fellázadtak, az engedelmességet megtagadottak, pedig a számukra megteremtett pokolba zuhantak. Ők sosem látták, nem is fogják látni Istent. Ellenségei lettek neki, és minden jónak, aki a világ Urához tartozik. Amikor Isten megteremtette az embereket, mindenki mellé adott egy őrangyalt. Ezekkel rendezhetett Istentalálkozót bizonyos időközönként, hogy a földi szolgálat miatt az égtől messze nem részesülhettek a mennyország örömeiben, legalább időnként hadd lássák Uruk végtelen szép arcát. Ilyenkor beszámolhattak védenceikről, kérhettek útbaigazításokat, hiszen az angyalok sem mindentudók. Ám hogy a sátán is közéjük vegyül, az érthetetlen volt számomra. Vajon ő is láthatta ilyenkor Istent? Ez lehetetlen, mert Istent csak az üdvözültek láthatják a megváltás idején is, és ők is csak a mennyországba jutva. Azóta tudom, hogy halála után az ítéletre előálló emberi lélek sem, láthatja még az Úrjézus emberarcát sem, mert a vakító fény mögé, amely körül ragyogja, nincs módja benézni. Magán kinyilatkoztatásból úgy értesült egy látnok, hogy ha a lélek ítélete üdvösségre szólt, de előbb az ideig tartó büntetések levezeklése miatt a tisztítótűzbe kell mennie, a mennyország elő ízeként Jézus egy pillanatra megmutatja neki emberi arcát. Ez is nagy öröm! Kiváltság. A sátán egész bizonyosan nem látta Istent. Az Úr meglátta a sátánt. Megkérdezte: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi, rendíthetetlen és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó!" (Jób 1, 8) a sátánról az Újszövetségben is azt olvassuk: „Józanok legyetek és virrasszatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresvén, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen". (1Pét 5, 8-9) a sátán jól ismeri és gyűlöli Jóbot: „Vajon ok nélkül istenfélő-e Jób? Hisz te megoltalmaztad őt, házát és egész vagyonát, megáldottad keze munkáját és gyarapodott jószága a földön. De bocsásd csak rá egy kissé a kezedet, és verd meg mindenét, amije van, akkor bizony szemtől-szembe áld majd téged. Ezt mondta erre az Úr a sátánnak. Nos, a kezedbe adom mindenét, amije van; őrá azonban ne nyújtsd ki kezedet! Erre eltávozott a sátán az Úr színe elöl (Jób 1, 9-12) Azonnal neki esett Jób vagyonának. A sábiakat feltüzelte, azok összes szamarát és ökrét elhajtották, a szolgákat megölték. Villám csapott le, Jób összes juhát a pásztorokkal együtt agyonvágta. A káldeusok három rajba állva elhajtották összes tevéjét, szolgáit megölték. Az elmenekült szolgák egymásnak adták a kilincset a rossz hírekkel. Végül jött a legszomorúbb hírnök: „Fiaid és leányaid ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, amikor hirtelen hatalmas vihar kerekedett a sivatag felől, megrengette a ház négy sarkát, úgyhogy az összeomlott és rászakadt gyermekeidre és meghaltak. Ekkor felkelt Jób, megszaggatta ruháit, megnyírta fejét, leborult a földre és így imádkozott: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, és mezítelen térek oda vissza; az Úr adta, s az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve! Mind ezekkel nem vétkezett Jób az ajkával, és nem beszélt semmi dőreséget sem Isten ellen" (Jób 1, 18-22)