Évközi 26. hét szombat
A mai napon Jób könyvének végére értünk. Annak, akit
még nem ért igazán nagy, megmagyarázhatatlan szenvedés, e könyv tanításai és a
róla szóló elmélkedés egyelőre csak elméleti tudást adhattak, melynek azonban
talán hasznát veszi akkor, ha majd elsötétül felette az ég, s mindenkitől
elhagyatva egyedül marad a szenvedésével s annak titkával. Akkor, ha Jóbhoz
hasonlóan állhatatos marad s nem vétkezik, megadatik neki, hogy a szenvedés
titkán át közelebb jusson Isten titkához. Annak, aki már tapasztalatot szerzett
a szenvedésről, Jób könyve hatalmas felszólítás, hogy ne csak szenvedésében, de
a szentségben is az ő társa legyen. Jób szentsége pedig nem másból forrásozik,
mint ami minden szentség lényege, hogy nem tágított a Szenttől, akiről úgy
látszott, hogy elrejtőzött; Istennel volt együtt a szenvedés áthatolhatatlan
sötétségében, és rá figyelt a magány mérhetetlen csöndjében.
Aki ebben követi Jóbot, vele együtt elmondhatja:
„Eddig szóbeszédből hallottam felőled, most pedig saját szememmel látlak!” Ez a
kijelentés Jób könyvének egyik legfontosabb mondata, ha nem a csúcspontja.
Jóbnak igaza van, mert bár testi szemével természetesen nem látta az Istent,
igenis látta lelki szemével: a csendben elfogadott és szenvedés mélyén, Isten misztériumában
elmerülve és mindenekfölött az Úrhoz ragaszkodva, titokzatos módon találkozott
vele. Találkozott vele, és benne a Megváltó szenvedésével, mint ahogy Ábrahám
találkozott Izsák feláldozásának próbatételében nemcsak úgy általában Isten
irgalmával, hanem Istennek Jézusban szenvedéssé alakult irgalmával.
Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy
szenvedéseinkben találkozzunk Veled, és elmerüljünk a Te életadó szenvedésed
misztériumában, mely ezután még nagyobb mélységben tárul fel előttünk,
különösen a szentmise áldozatában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése