Az irgalom mindig kapcsolat – Interjú Alois testvérrel

A szeptember 24-én, Pannonhalmán megrendezett taizéi ifjúsági találkozó alkalmával Alois testvérrel, a franciaországi taizéi közösség elöljárójával beszélgettünk az irgalomról.

– A taizéi közösség életének középpontjában az öröm, az egyszerűség és az irgalmasság áll. Hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz?

– Roger testvér, közösségünk alapítója írta le ezeket a szavakat szabályzatunkban, amelyek azóta is fontosak számunkra. E szavak a nyolc boldogság lelkületét hordozzák. Jézus „boldogságmondásaiban” azt fogalmazza meg, hogy boldogok a szegények, boldogok, akik sírnak, boldogok a békességszerzők, boldogok, akiket üldöznek – ez utóbbi újra aktuálissá vált. Így tehát a nyolc boldogságban fedezhető fel az öröm, az egyszerűség és az irgalmasság. Az irgalom az evangélium szíve: a szerető Isten, aki megbocsát, aki irgalmas, aki befogad bennünket – Ő áll a középpontban. Az irgalmat nagyon egyszerűen lehet csak kifejezni. Az irgalmasság egyszerűséget kíván meg az emberi kapcsolatokban, ami anyagi egyszerűséget is jelent. Ha gazdagok vagyunk, nem tudunk irgalmasok lenni, hiszen saját gazdagságunk elválaszt bennünket a szegényektől. Az irgalmasság tehát áthidalja, felülmúlja az egymástól való elkülönülést. Ezért van szükség az egyszerűségre, amely képessé tesz bennünket, hogy odalépjünk másokhoz. Taizében is ez történik mindennap: átlépjük, meghaladjuk az elválasztó határokat. És így megtapasztaljuk az örömöt.

Taizében nemrégen befogadtunk néhány menekültet. Bár óriási gondból adódik, mégis nagy öröm számunkra, hiszen megnyitja szemünket a szenvedéssel teli emberi helyzetekre az egész világon. Amikor osztozunk mások nehézségeiben, abban már benne rejlik az öröm is, hiszen ott közösség és barátság születik.

– Az Irgalmasság ikonja, amelyről reggeli bevezetőjében is beszélt, az irgalmas szamaritánus történetét ábrázolja Krisztus alakjához kapcsolódóan. Az utolsó jelenet egy lakomát ábrázol, ahol a fogadós, a szamaritánus és a támadást elszenvedő ember együtt étkezik. Ez a kép emlékeztet a Szentháromságra, különösen Rubljov ikonjára. Mi tehát a kapcsolat az irgalmasság és a Szentháromság között?

– Az irgalom mindig kapcsolat, amelyben minden személy teljesen szabad. Emellett állandó adás is: önmagunk átadása a másik embernek. Ez a Szentháromság lényege. Személyek egysége, akik nem létezhetnek egymás nélkül. Taizéi közösségünkben is így próbálunk meg élni, hogy minden testvér szabad lehessen, ne csak egy szervezet tagja. Egy szabad, autonóm személy, aki ugyanakkor közösségben is él, hiszen csak egymással együtt létezhetünk. Ez az irgalom. Valóban így van, hogy az ikonon ábrázolt utolsó kép a Szentháromságra emlékeztet, amely ellentétes az első jelenettel, ahol útonállók támadják meg a vándort. Ott az erőszak kerül a középpontba, míg az utolsó képen a harmónia.

– Marco Roncallival készített kötetében úgy emlékezik Roger testvérre, mint aki inkább szeretett volna másokat megérteni, mintsem hogy őt értsék meg. Ez a hozzáállás éppen úgy igaz lehet Szent Mártonra is, aki megosztotta köpenyét a szegénnyel…

– Igen, itt a megértésről az empátia értelmében beszélhetünk: hogy mit jelent együttérezni a másikkal. Azt gondolom, hogy ma nagyon sok fiatalban van meg az együttérzésre való képesség. Ha földrengés sújt egy területet, vagy más természeti katasztrófa történik, nagyon sokakat megmozgat a szinte azonnal elérhető képeken keresztül a szenvedés látványa. Ezáltal közel érezzük magunkat a történtekhez. Az egyetlen kérdés az, hogy ezek az érzések miképpen válnak tettekké. Hogyan leszünk képesek lépéseket tenni, ahogyan Szent Márton is, hogy megosszunk valamit abból, amink van? Ezt meg kell tanulnunk; egy egész életen át ezt kell gyakorolnunk.

– Hogyan élhetjük meg az egységet mindennapi életünkben?

– Imádkozva egymásért, imádkozva együtt. Jövőre a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából a korábbiaknál is jobban kell imádkoznunk egymásért, a más felekezetű keresztényekért, hogy Krisztus ténylegesen egyesítsen bennünket. Ez az egység nemcsak a kereszténységen belüli szakadásokra vonatkozik, hanem családjainkra, plébániáinkra, az élet minden területére. Fontos azonban tudatosítanunk, hogy az egység soha nem lehet tökéletes, de mindennap tehetünk egy apró lépést az egység felé közösségeinkben.