Nagyszombat a csend napja, az Anya órája

Nagyszombat a „köztes” nap a Jézus halála miatti fájdalom és a feltámadás öröme között. A templomokban nem végeznek szertartásokat, a hitközösség csendben várakozik és emlékezik az apostolok szétszóródására Krisztus halála után. Ezen a napon a főszerep a befeléfordulásé és az elmélkedésé. Rylko bíboros a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva Szűz Mária jelentőségéről szólt Nagyszombat összefüggésében.

Nagyszombatot a „leghosszabb napnak” is nevezik. Az elmélkedés napja, liturgiamentes nap, nem járulunk szentáldozáshoz, hanem csendben várakozunk, hogy újra átéljük a tanítványok csüggedését Jézus halálát követően. A szombat esti húsvéti vigília szertartás viszont már a feltámadás húsvéti liturgiájának a része. Az Ige „válságának” napja is a Nagyszombat: az Evangéliumok sem beszélnek róla. Elképzelhetjük, hogy ez az az időszak, amikor Jézus teste a sírban nyugszik, míg az apostolok a zsidó pihenőnapon továbbra sem tudják, mi történik majd.

Nem mindig volt csend...

XII. Piusz liturgikus reformja bizonyos értelemben „helyreállította” Nagyszombatot, mint a csend és a várakozás napját. A keresztények Krisztus és saját halálukról elmélkednek és felkészülnek földi életük elkerülhetetlen végére. Ezen a napon próbatétel elé kerül a hit, mert a Messiás meghalt és nem lehet tudni, mi történik és csak várni lehet, hogy ez az űr majd feltöltődik.

A poklokba alászállás napja

Mégha minden mozdulatlan is, Krisztus cselekszik. Az ősi hagyomány szerint ezen a napon Jézus alászállt a poklokra, a holtak birodalmának mélyére, hogy üdvözítse az embert és magával vigye a mennybe, ahol előttünk jár és ahová tárt karokkal vár minket. A pokolban találkozik Ádámmal, az első emberrel, aki az egész emberiséget jelképezi. Felrázza, felébreszti és hirdeti neki az üdvösséget, amelyből senki sincs kizárva. Gyakorlatilag hidat képez a sír és Isten országa között. Jézus hordozza a Kereszt tévedhetetlen fegyverét, mert a halállal legyőzte a halált.

Az Anya órája

Közel 30 év óta Nagyszombaton ünnepeljük a bizánci hagyomány szerint az Anya óráját. Mária személyére összpontosítunk, akiben ezen a napon jelen van a fia halála miatti fájdalom és a feltámadásába vetett remény. Máriát Loyolai Szent Ignác óta Mater Dolorosának, Fájdalmas Anyának nevezzük. A Kereszt lábánál láttuk őt, akit Fia elhagyott, mert meghalt, de utolsó lehelete előtt még Jánosra bízta. Mária ugyanis, aki meghívást kapott az anyai küldetésre, nem maradhat gyermek nélkül. Mária fájdalmából és hitéből születik meg az egész egyház, amely a Szűzanyával együtt ott áll a Kereszt lábánál, hogy megvilágosuljon a remény által. A Mária-évnek kihirdetett 1987-es év óta a Mária órája szertartást Rómában a Santa Maria Maggiore bazilikában tartják.

A Szűzanya a hitről és a reménytől tanít nekünk Nagyszombaton

Az „Anya órája” jelentőségéről nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak Stanisław Ryłko bíboros, a Santa Maria Maggiore bazilika főpapja. Máriáról, mint példaképről az emberiség számára Isten Fia feltámadásának várakozása idején a lengyel bíboros Árpádházi Szent Erzsébet szavait idézte fel: „Boldog vagy te, aki hittél”. A Szűzanya a hitről és a reménytől tanít nekünk akkor, amikor mindenki, még a tanítványok is elveszettnek érezték magukat. Az Anya azonban tudja, hogy aki meghalt és akit eltemettek, dicsőségben visszatér. Nagyszombat különösen is az „Anya órája”, amikor Sion leánya, az Egyház Anyja megélte hite és Fiával, az ember megváltójával való egységének legnagyobb próbatételét. A Fájdalom Anyja Jézus sírjánál az Egyház ikonjaként jelenik meg, aki virraszt jegyese sírjánál, várva feltámadásának ünneplését. Szűz Mária tehát példakép számunkra a fájdalom idején, a sötét pillanatokban, amikor Isten nincs jelen, nem azért, mert valóban nincs velünk, hanem mert úgy érezzük, hogy nincs jelen. A Szűzanya azonban ott van, él és ráhagyatkozott a Mennyei Atya akaratára, megismételve bizonyos értelemben azt az „igent”, amelyből minden elindult a názáreti házban.