Évközi 10. hét hétfő
„Áldott legyen a magasságbeli Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet”
Négyezer éve így szólt a Magasságbeli Isten Ábrahámhoz: Menj ki földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked! Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem neved és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,1-3) A mai szent ünnepen, a legméltóságosabb Oltáriszentség ünnepén olvastatja Anyaszentegyházunk, hogy egy győztes csatából hazafelé induló Ábrahám elé odaküldi az Úr szálem főpapját, Melkizedeket. Két fontos dolgot kell elvégeznie. Meg kellett áldania Ábrahámot, mert saját szolgáival nekiment négy király hadseregének, legyőzte és elfogta őket, mert öt királyra rátörtek és elhurcolták őket igaztalanul. A másik feladata pedig az volt, hogy kenyeret és bort áldozzon föl hálából Istennek Ábrahám áldozatos szeretetéért. A történet kétezer év múlva folytatódik a Szentlecke szövegével: „Urunk Jézus azon az éjszakán, amikor elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: Ez a kehely az újszövetség kelyhe az én véremben. Valahányszor isztok belőle, tegyétek az én emlékezetemre!” (1Kor 11,23-25) Jézus aztán Ábrahámhoz hasonlóan még aznap éjjel egyedül szállt harcba a pokol félelmetes hadseregével. Nem ölt meg senkit e gonosz hadból, hanem önmagát adta oda önkéntes áldozatul testvéreiért, az emberekért. Hagyta, hogy elfogják, megalázzák, halálra ítéljék két fórumon is, keresztre feszítsék és ott vérezzen el szörnyű kínok között. De halála pillanatában a pokolba kellett vissza takarodnia az ördöghadnak, mert ott kellett térden állnia és hódolnia Jézus előtt.(Fil 2,10-11) Jézus Szent Testét és Vérét ránk hagyta örökségül. Tizenkét és fél évszázad múlt el a keresztény korszakból. Assisiben a hegyoldalban élt kis csapat ferences apáca. Vad muzulmánok támadtak rájuk. Klára nővér berohant a templomba, bizalommal fogta meg a szentségtartót, és vitte egyedül nagy bátran. A fürge támadók pedig ész nélkül menekültek. Kilencven éve nekünk esett az egész világ. Annak ellenére, hogy semmi közünk nem volt az első világháborúhoz, a közös uralkodó belerángatott bennünket családi bosszúállásába. Végig, négy évig csak idegen földön harcoltak hős katonáink, egy győztes háború után mindenki ellenségünk lett, és a saját ezer éves hazánkat szabdalták rommá. Prohászka Ottokár püspök előre mondta: Hiába győzünk, azt a sereget, amelyik ilyen gorombán káromkodik, nem áldja meg Isten. Tizennyolc évre rá Jézus a pápával ide rendeltette az egész világ katolikusait, hogy egy héten át tiszta szívvel boruljunk mi, magyarok, a legméltóságosabb Oltáriszentség, a köztünk élő Jézus Krisztus elé. Az ünnepek végén eltették az oltárszekrénybe, de Jézus teljes nagyságában kilépett a fehér ostyaszínből, és nagyon szomorúan mondta egy ott térdeplő asszonynak: „Ha most a nemzeted teljes szívvel hozzám tért volna, elmaradna az a sok-sok szenvedés, ami így hamarosan elkezdődik” Most összeölelt magához és egymáshoz bennünket Jézusunk. Ne engedjük, hogy Tőle, a legméltóságosabb Oltáriszentségtől vagy egymástól bárki elszakítson minket. A sátán és csatlósai élnek, de Jézus legyőzte a világot. (Jn 16,33)
„Áldott legyen a magasságbeli Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet”
Négyezer éve így szólt a Magasságbeli Isten Ábrahámhoz: Menj ki földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked! Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem neved és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,1-3) A mai szent ünnepen, a legméltóságosabb Oltáriszentség ünnepén olvastatja Anyaszentegyházunk, hogy egy győztes csatából hazafelé induló Ábrahám elé odaküldi az Úr szálem főpapját, Melkizedeket. Két fontos dolgot kell elvégeznie. Meg kellett áldania Ábrahámot, mert saját szolgáival nekiment négy király hadseregének, legyőzte és elfogta őket, mert öt királyra rátörtek és elhurcolták őket igaztalanul. A másik feladata pedig az volt, hogy kenyeret és bort áldozzon föl hálából Istennek Ábrahám áldozatos szeretetéért. A történet kétezer év múlva folytatódik a Szentlecke szövegével: „Urunk Jézus azon az éjszakán, amikor elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: Ez a kehely az újszövetség kelyhe az én véremben. Valahányszor isztok belőle, tegyétek az én emlékezetemre!” (1Kor 11,23-25) Jézus aztán Ábrahámhoz hasonlóan még aznap éjjel egyedül szállt harcba a pokol félelmetes hadseregével. Nem ölt meg senkit e gonosz hadból, hanem önmagát adta oda önkéntes áldozatul testvéreiért, az emberekért. Hagyta, hogy elfogják, megalázzák, halálra ítéljék két fórumon is, keresztre feszítsék és ott vérezzen el szörnyű kínok között. De halála pillanatában a pokolba kellett vissza takarodnia az ördöghadnak, mert ott kellett térden állnia és hódolnia Jézus előtt.(Fil 2,10-11) Jézus Szent Testét és Vérét ránk hagyta örökségül. Tizenkét és fél évszázad múlt el a keresztény korszakból. Assisiben a hegyoldalban élt kis csapat ferences apáca. Vad muzulmánok támadtak rájuk. Klára nővér berohant a templomba, bizalommal fogta meg a szentségtartót, és vitte egyedül nagy bátran. A fürge támadók pedig ész nélkül menekültek. Kilencven éve nekünk esett az egész világ. Annak ellenére, hogy semmi közünk nem volt az első világháborúhoz, a közös uralkodó belerángatott bennünket családi bosszúállásába. Végig, négy évig csak idegen földön harcoltak hős katonáink, egy győztes háború után mindenki ellenségünk lett, és a saját ezer éves hazánkat szabdalták rommá. Prohászka Ottokár püspök előre mondta: Hiába győzünk, azt a sereget, amelyik ilyen gorombán káromkodik, nem áldja meg Isten. Tizennyolc évre rá Jézus a pápával ide rendeltette az egész világ katolikusait, hogy egy héten át tiszta szívvel boruljunk mi, magyarok, a legméltóságosabb Oltáriszentség, a köztünk élő Jézus Krisztus elé. Az ünnepek végén eltették az oltárszekrénybe, de Jézus teljes nagyságában kilépett a fehér ostyaszínből, és nagyon szomorúan mondta egy ott térdeplő asszonynak: „Ha most a nemzeted teljes szívvel hozzám tért volna, elmaradna az a sok-sok szenvedés, ami így hamarosan elkezdődik” Most összeölelt magához és egymáshoz bennünket Jézusunk. Ne engedjük, hogy Tőle, a legméltóságosabb Oltáriszentségtől vagy egymástól bárki elszakítson minket. A sátán és csatlósai élnek, de Jézus legyőzte a világot. (Jn 16,33)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése