Sirák Fiának Könyve 5.

Isten végtelen bölcsessége és okossága öröktől fogva tudta, hogy végtelen szeretetét közölni fogja isteni szüléssel születő Fiával, és vissza is kapja tőle azonnal, aztán ketten lehelik a Harmadik Isteni Személlyel, a Szentlélekkel, s Ő is ugyanúgy visszaleheli az Atyának és a Fiúnak egyetlen leheléssel.

 
Azt is tudta, hogy végtelen hatalmával teremteni is fog a semmit megszüntetve (felváltva) teremtményeket, és nekik is szeretne adni atyaságából: a teremtett lét millió változatát. Ezek fölé teremtett szellemeket és félig szellemi, félig anyagi létből álló embereket. Ez utóbbiaknak azonban szükségük lesz egy olyan anyagvilágra, amelyikben élni tudnak, éltetni testüket a földi életben, és a lelküket is felkészíteni a testtel együtt a mennyei boldogságra. Isteni természetét átadni ezeknek nem lehet, de ennek ragyogásából közölhet velük sok gyönyörű vonást, ezek csúcsaként a mennyei boldogságot. Fiával megbeszéli ezt a gyönyörű isteni tervét, a megtestesülést. Ezt a Szentlélek sugalmazta az egyik leghűbb apostolnak, Szent Pálnak és ő írta le nekünk: „Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki se keresse csak a maga javát, hanem a másét is.  Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta önmagát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,3-11) Az angyali üdvözlet végétől megjár neki ez a csodálatos név. Tudni illik, hogy az Ószövetségi Szentírásban a próféták idejében mások is hordták a Jézus nevet, így a bölcsességi irodalom egyik remekének, a „Jézusnak, Sirák fiának” írója is. Héber alakja ez volt: „Jehosúah” (Jahveh a Megváltó). Előfordul a keresztény időben is, hogy viselik, de ritkán, hiszen a keresztények a legszentebb nevek között tisztelik.