SZENT
KOLUMBA
bencés apát
*Gartan,
521. +lona, 597. június 9.
Írország
és Skócia védőszentje, és különösen azé a szigetcsoporté, amely eme országok
között és tőlük északra fekszik. Ezt a máig is félreeső vidéket a középkorban a
lakott világ északnyugati határának tekintették. Hogy ezekből a távoli
országokból a szellem- és egyháztörténet számára Közép- és Dél-Európáig ható
döntő befolyás érkezett, minduntalan csodálatot keltett. Ennek az
,,ír-skót-nak'' nevezett befolyásnak az alapjait, amint német nyelvterületen
már Boldog Notker Balbulus (lásd: 192. o.) tanúsította, Szent Kolumba rakta le.
A
szent életéről jó felvilágosítást kapunk, mert halála után egy évszázadon belül
három jelentős szerző: ionai Szent Cuimin és Szent Adamnan apát, valamint Szent
Béda Venerabilis (lásd: A szentek élete, 212. o.) is írt róla. Ír nyelven
gazdag irodalom kapcsolódik nevéhez.
Kolumba
vagy ahogy a neve az írben hangzik: Col(u)m (,,a galamb'') előkelő családból
származott, Írország északnyugati sarkának vidékéről. Mivel őt tekintik
Írország és Skócia csaknem száz temploma alapítójának, nevéhez az írben később
hozzácsatolták a ,,Cille'' (,,a templomokról nevezett'') melléknevet. Miután a
szokásnak megfelelően egy paptól alapfokú képzést kapott, a szülőhelyéhez közel
lévő Moville Szent Finnianról nevezett kolostorának iskolájában tanult,
amelynek hírneve még sok évszázaddal később is egész Itáliáig kisugárzott.
Diákonussá
szentelése után Kolumba délre vonult. Először Gemman énekmondótól (bárdtól)
kapott oktatást. A Kolumbáról fennmaradt legrégibb okirat, az úgynevezett amra
(dicsőítő ének) a költők és tudósok oltalmazójaként ünnepli a szentet. Az
íreknek fontos szerepet tulajdonítanak a nyugati himnuszköltészet fejlődésében,
s itt gondolnunk kell Kolumbára is, aki bizonyára sok, ma már pontosan meg nem
állapítható, latin és ír nyelvű művével járult ehhez.
Kolumba
teológiai tanulmányait Clonard kolostori iskolájában folytatta. Itt tanuló
társaival együtt később Írország tizenkét apostolának nevezték. Ebből az időből
eredeztethető más nagy ír szentekkel, Canice-szal és Comgallusszal való
barátsága is. Pappá szentelése után Kolumba Mobhiba ment, amelynek Glasnevinben
(ma Dublin egy elővárosa) lévő kolostora az akkori Írország egy másik szellemi
központja volt. A pestisjárvány kitörése miatt azonban itt sem maradt sokáig.
Egy befolyásos és vagyonos család támogatása lehetővé tette számára, hogy kolostorokat
alapítson. Kolostorai közül különösen Durrow és Derry játszott később fontos
szerepet Írország egyházi életében.
563-ban
Kolumba Skóciába vándorolt. Tizenkét társával együtt átszelte az ír tengert egy
vékony, állatbőrrel bevont favázból álló, könnyű csónakon, amilyent máig is
használnak az ír halászok, és kikötött Iona sziklaszigetén, amelyet törzsének
vele rokon fejedelme lakóhelyéül engedett át neki. Ott azután fatemplomot,
közös helyiséget és minden szerzetes számára kunyhót emeltek.
Ionáról
kiindulva kezdte el társaival együtt a missziós munkát a Skótfelföld lakói
között. Mint Írországban, itt is sikerült az uralkodókat megnyernie a
kereszténység számára; a pogányságból való átmenet ezért itt is a nemzeti
hagyományokkal való gyökeres szakítás és vérontás nélkül valósult meg. A népi
és nyelvi rokonság megkönnyítette a munkát. Kolumba szabályos időközökben
visszatért Írországba, amelyet missziós tevékenysége alapjának tekintett;
Skócia felvirágzó egyházi életében való részvételével előmozdította a kelta
egyházak közti kapcsolatot. A kereszténység Észak-Skóciából eljutott a
szigetország szívébe.
Szerteágazó
skóciai és írországi tevékenységéhez Kolumba a belső erőt Iona szigeti
magányából merítette. Úgy hírlett róla, hogy egyetlen órát sem töltött el ott
imádság, tanulás vagy tudományos munka nélkül. Ionai életének nagy részét
kéziratok másolásának szentelte. Mintegy 300 kéziratot másolt. Elsősorban az ő
példájának tulajdonították, hogy a könyvmásolás Európaszerte, s különösen az ír
befolyás alatt álló kolostorok rendjében olyan szilárd helyet foglalt el. Az
íreknek köszönhető, hogy a kéziratok a műalkotások fontos tanúságaivá váltak.
Az ír könyvfestés (illumináció) technikájának olyan mesterműveit, mint az
úgynevezett Cathachot és a Durrowi könyvet Kolumba nevével hozzák kapcsolatba.
Kolumba
haláláról az a hagyomány, hogy egy vasárnap, a reggeli órákban halt meg. Amikor
egy szombat este érezte, hogy közeledik a vég, a számára olyan meghitt
Ószövetség szelleméből szólott: ,,A szombat a pihenés napja; számomra életem
utolsó napja lesz.'' Fogyó erejével felkapaszkodott egy kis magaslatra, ahonnan
áttekinthette közösségének a szigeten szétszórt kunyhóit. Felemelte a kezét,
hogy még egyszer megáldja kolostorát. Utána a rá jellemző kötelességtudással
visszatért munkájához, a zsoltárkönyv másolásához. Amikor a 34. zsoltár
tizenegyedik versében ezekhez a szavakhoz ért: ,,akik az Urat keresik, nem
szűkölködnek'', letette kezéből az íróeszközt, és így szólt: ,,Itt most abba
kell hagynom. Baithene folytassa majd!'' A következő vers: ,,Gyertek, fiaim, és
hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítalak titeket'' -- az utóda számára szóló
hagyaték volt.
Még
részt vett az esti istentiszteleten. Azután az ágyára ült, egy csupasz
sziklalapra, összehívta a testvéreket, és intette őket, hogy szeressék egymást.
Amikor felhangzott az éjféli harangszó, a hetvenhat éves szerzetes a többieket
megelőzve a templomba sietett. Ott összeesett. A gyertyákat még nem gyújtották
meg, de a teret mennyei fény töltötte be, amikor a szent fejét famulusának,
Diormitnak az ölébe hajtva, még egyszer megáldotta a testvéreket, majd meghalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése