Évközi 23 hét péntek

Évközi 23 hét péntek
1Tim 1,1-2.12-14 Lk 6,39-42
„Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól."

A mai napon Szent Pál apostolnak tanítványához, Timóteushoz írt első levelét olvastatja Egyházunk. Az apostolnak három olyan levele maradt ránk és került az újszövetségi Szentírás kánoni gyűjteményébe, (1-2 levél Timóteushoz és levél Titushoz), amelyeket nem hívek közösségéhez, hanem tanítványainak címzett az apostol. Erről a két tanítványról biztosan tudjuk, hogy mindkettejüket püspökké szentelte, aztán Timóteust Efezus, Tituszt pedig Kréta püspökének nevezte ki. Tehát mindketten lelkipásztorok lettek. Ezért ezt a három levelet lelkipásztori leveleknek hívjuk. Pál pogányként ismerte meg Timóteust, akinek apja pogány, anyja pedig zsidó keresztény volt. Tanítványa, majd munkatársa lett. Mivel Pál sokszor keresett fel zsidó imaházat, zsinagógát, körülmetéltette, tehát a zsidó nép tagjává tette Timóteust, hogy beléphessen oda a tanítványa is. Ezt a lépést jogosnak és ebben az esetben ésszerűnek ítélte Pál, máskor azonban keményen elítélte, mert a körülmetélés kizárólag ószövetségi szinten volt fontos, a kereszténységhez nem adott semmit, (a Galata-levél nagy vitáját 1-3. fejezet) A mai levélrészlet mondandóját ezek a szavak vezetik be: „Pál, Istennek, a mi Üdvözítőnknek és Krisztus Jézusnak, a mi reménységünknek rendeletéből Jézus Krisztus apostola Timóteusnak, kedves fiának a hitben"(1,1) Istent,az Atyát, rendkívül hangsúlyosan Üdvözítőnknek mondja az apostol. Talán a zsidókból lett keresztények, esetleg a közülük való édesanya kedvéért teszi ezt az apostol? Szokatlan, de igaz kifejezés, hiszen az Atya minden jó forrása, Ő küldte és hatalmazta fel Fiát, hogy Üdvözítője legyen zsidónak és pogánynak. Utána említi Jézust, mint a mi reményünket. Ha ugyanis a Fiúisten nem vállalja a megtestesülést, nincs reményünk az üdvösségre, az Atyával való kiengesztelődésre és a mennyországba jutásra, mert ez akkora jótétemény, hogy ember nem, csak Istenember érdemelheti ki. A címzett Pál apostolnak nem természetes fia, hanem fia a hitben. Ez azt jelenti, hogy az az édesapa, aki az emberi életre indítja el fiát, és az, aki a hitet ajándékozza térítő munkájával, az apa a hitben. Pál másutt is örömmel mondja volt tanítványainak, a korintusiaknak: „Ha tízezer tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok, hiszen Jézus Krisztusban az evangélium által én adtam nektek életet".(lKor 4,15) Pál így folytatja a megszólítást: „Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól". (2) A kegyelem, mint tudjuk, Isten természetfeletti ajándéka. Timóteusnak régebben is adott az Úr kegyelmeket: édesanyja az Ószövetségből nyilván tanította az egy igaz Isten létére, sok-sok adományára. Most azonban olyan kegyelmeket kapott Jézus érdeméből, hogy Isten gyermeke lett, a keresztség, bérmálás és Eukarisztia szentségeivel beavatták az Isten felnőtt gyermekei sorába, sőt pappá, majd püspökké szentelte az apostol. Pál még a Jézustól neki adott kegyelmekről tesz tanúságot. (12-14)