Ferenc pápa: Élesszük fel a család és a keresztény közösség közötti szövetséget!
Ferenc pápa szeptember 9-én a család és a keresztény közösség, a plébánia közötti erősítendő kapcsolatról beszélt az általános kihallgatás keretében.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
Ma a család és a keresztény közösség közötti kapcsolatra szeretném irányítani a figyelmünket. Ez egy mondhatni „természetes” kapcsolat, hiszen az egyház egy spirituális család, a család pedig egy kis egyház (vö. Lumen gentium, 9).
Ma a család és a keresztény közösség közötti kapcsolatra szeretném irányítani a figyelmünket. Ez egy mondhatni „természetes” kapcsolat, hiszen az egyház egy spirituális család, a család pedig egy kis egyház (vö. Lumen gentium, 9).
A
keresztény közösség azok otthona, akik hisznek Jézusban mint az összes ember
közötti testvériség forrásában. Az egyház a népek között jár, a férfiak és nők,
az apák és anyák, a fiú- és lánygyermekek történelmében: ez az a történelem,
amely számít az Úr szemében. A világi hatalmasságokkal kapcsolatos nagy
eseményeket a történelemkönyvekbe írják, és azok ott is maradnak. Ám az emberi
érzelmek történelmét közvetlenül Isten szívébe írjuk, és ez az a történelem,
amely örökké megmarad. Ez az élet és a hit helye. A család a történelembe való
bevezetésünk helyettesíthetetlen és eltörölhetetlen helye; ebbe az élettel teli
történelembe, amely Istennek az egész örökkévalóságon át tartó szemlélésébe
torkollik a mennyben, de a családban kezdődik! Ezért annyira fontos a család.
Isten
Fia az emberi történelembe ezen az úton tanult bele, és ezen az úton járta azt
végig (vö. Zsid 2,18; 5,8). Szép dolog visszatérni Jézus és e kapcsolat
jeleinek szemléléséhez. Jézus egy családba született bele, és ott „sajátította
el a világot”: ez mindössze egy műhely, négy ház, egy semminek látszó kis falu
volt. Mégis azáltal, hogy harminc éven át ezt a tapasztalatot megélte, Jézus
magára vette az emberi létállapotot, és felvette az Atyához fűződő kapcsolatába
és apostoli küldetésébe. Aztán, amikor elhagyta Názáretet, és megkezdte
nyilvános működését, közösséget hozott létre maga körül, egy „gyülekezetet”,
vagyis olyan emberek gyűjteményét, akiket egybegyűjtött. Az ecclesia, egyház
szó ugyanis az egybehívottak, az egybegyűjtöttek közösségét jelenti.
Az
evangéliumokban Jézus gyülekezetének családformája van. Ez egy vendégfogadó
család, nem egy zárt, másokat kirekesztő szekta: hozzá tartozik Péter és János,
de az éhező és szomjazó, az idegen és üldözött ember is, a bűnös nő és a vámos
férfi, a farizeusok és a tömeg is. Jézus pedig folyamatosan fogad mindenkit,
beszél mindenkivel, azzal is, aki már nem is reméli, hogy találkozik Istennel
életében. Ez kemény lecke az egyház számára! A tanítványokat pedig arra
választotta ki Jézus, hogy viseljék gondját ennek a gyülekezetnek, Isten
vendégei eme családjának.
Hogy
ma élő legyen Jézus gyülekezetének e valósága, elengedhetetlenül fontos, hogy
felélesszük a család és a keresztény közösség közötti szövetséget. Azt
mondhatjuk, hogy a család és a plébánia az a két hely, ahol megvalósul a
szeretetközösség, melynek végső forrása magában Istenben van. Egy valóban az
evangélium szerint működő egyház formája csak a mindig nyitott kapukkal váró
befogadó otthon lehet. A zárt kapus templomokat – plébániákat és intézményeket
– nem lehet templomnak tartani, hanem múzeumnak kell hívni!
Ma
pedig ez a szövetség kulcsfontosságú. „Az ideológiai, gazdasági és politikai
»hatalmi központokkal« szemben reményünket ezekbe az evangelizáló, emberi
szeretetet árasztó, szolidaritásra és részvételre építő szeretetközpontokba
helyezzük” (Pont. Cons. per la
Famiglia [Család Pápai Tanácsa]: Gli insegnamenti di J.
M. Bergoglio – Papa Francesco sulla famiglia e sulla vita 1999–2014 [J.
M. Bergoglio – Ferenc pápa tanításai a családról és az életről az 1999–2014-es
évekből], LEV, 2014, 189); és az egymásnak való megbocsátás is fontos.
A
család és a keresztény közösség kapcsolatának megerősítése ma elengedhetetlen
és sürgős. Nyilvánvalóan nagylelkű hit kell, hogy ezt belássuk, és bátorság e
szövetség megújításához. A családok nemegyszer háttérbe húzódnak, és
szabadkoznak: „Atya, mi csak egy szegény család vagyunk, és egy kicsit
rendetlen is”, „Nem vagyunk képesek rá”, „Otthon is rengeteg nehézséggel
küzdünk”, „Nincs erőnk”. Ez igaz. Csakhogy senki sem méltó, senki sem képes,
senkinek sincs ereje! Isten kegyelme nélkül semmit sem tehetünk. Mindent
ajándékba, ingyenesen kapunk! És az Úr sosem érkezik egy új családba anélkül,
hogy csodát tenne. Emlékezzünk csak arra, amit a kánai menyegzőn tett! Igen, az
Úr, ha kezébe helyezzük magunkat, csodákat művel velünk, bizony Isten csodái
nap mint nap ott vannak életünkben, ha az Úr jelen van a családban.
Természetesen
a keresztény közösségnek is meg kell tennie, ami rajta áll. Például el kell
kerülnie a túlságosan parancsolgató és túlságosan szerepekben gondolkodó
magatartásformákat, a személyek közti párbeszédet, egymás megismerését és megbecsülését
kell előtérbe helyeznie. A családok vegyék kezükbe a kezdeményezést, és érezzék
át annak felelősségét, hogy értékes adományaikkal gazdagítsák a közösséget.
Mindnyájunknak tudatában kell lennünk, hogy a keresztény hitet a mindenkivel
megosztott, közös pályán játsszuk, a családnak és a plébániának végbe kell
vinnie a közösségibb élet csodáját az egész társadalom érdekében!
Kánában ott volt Jézus anyja, a „jó tanács anyja”. Hallgassuk meg
szavait: „Tegyétek meg, amit majd [Jézus] mond nektek” (vö. Jn 2,5). Kedves
családok, kedves plébániai közösségek, engedjük, hogy ez az anya inspiráljon
minket, tegyünk meg mindent, amit Jézus mond nekünk, és akkor csodával fogunk
találkozni, mindennap csodával találjuk magunkat szemben! Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése