Családszinódus – Veres András: Lelkipásztori munkánk középpontjában a család

Az Új Ember katolikus hetilap interjút készített Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökével a szinódus kapcsán, még a püspökök vatikáni tanácskozása előtt. Az interjút teljes terjedelmében közreadjuk.

Az október 5. és 25. között megrendezett XIV. rendes püspöki szinóduson hárman is képviselik a Magyar Katolikus Egyházat: Erdő Péter bíboros, a szinódus főrelátora; Kocsis Fülöp érsek-metropolita, a keleti rítusú egyházak képviselője és Veres András szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke. Őt kérdezték a szinódus feladatairól, munkájáról és arról, hogyan segítheti az egyház a családokat korunk kihívásai közepette.

– A püspöki konferencia még elnökké választásom előtt, nagyjából egy éve jelölt a szinódusra. A tanácskozásra minden püspöki konferencia a létszáma arányában küldhet delegáltakat. A magyar egyház nem tartozik a legnagyobbak közé, ezért egy fő képviselheti a szinóduson. A küldött kiválasztásánál fontos szempont a nyelvtudás, hiszen a szinódusi megbeszélések olaszul zajlanak. Emellett lényeges az is, hogy a püspöki konferenciát képviselő delegáltnak közelebbi ismeretei legyenek a tanácskozás témájával – jelen esetben a családok helyzetével – kapcsolatban. Jómagam erkölcsteológusnak készülő hallgatóként korábban a család témáját választottam a licenciátusom és a doktori disszertációm tárgyául is.

– Milyen megállapításokat tartalmaztak ezek a dolgozatok a családokra vonatkozóan, és hogyan építhetők be ezek a tapasztalatok a szinódusi munkába?

– Ami biztos: a házasság és a család vonatkozásában nincs újdonság az egyház tanításában, amely Jézus Krisztus kinyilatkoztatásán alapul. Napjaink társadalmi kihívásai azonban szükségessé tesznek bizonyos reflexiókat, hiszen lelkipásztori munkánk során számos esetben találkozunk olyan helyzetekkel, amelyek évtizedekkel korábban nem voltak olyan általánosak, mint napjainkban.

Mire gondolok? A nyolcvanas években, amikor a dolgozatomat írtam, világosan látszott, hogy a nyugati társadalmakban bizonyos politikai erők igyekeznek meggyengíteni és aláásni a házasság intézményét. Ez a folyamat napjainkban már egész Európát és számos, a kontinensen kívüli országot is érint. Jól látható, hogy általánossá vált ez a probléma, ezért az egyháznak határozottan kell állást foglalnia vele kapcsolatban. A szinódusnak az is a feladatai közé tartozik, hogy világossá tegye az egyház tanítását, illetve olyan érveket fogalmazzon meg, amelyek támpontot jelenthetnek a napjaink kihívásai közepette élő ember számára. Beszélhetünk az elváltak kérdéséről is, hiszen Magyarországon ma a házasságok fele válással végződik. Sajátos helyzetben lévő csoportot alkotnak az újraházasodott elváltak is. A szinódus foglalkozni fog ezekkel a témákkal, majd a tanácskozás végén megfogalmaz egy záródokumentumot, amelyet átad a Szentatyának. A szinódus mint a pápa munkáját segítő testület nem dönt, csupán tanácsokat ad a pápának, aki – a világegyház véleményét megfogalmazó – javaslatokat esetleg felhasználja egy pápai enciklika vagy apostoli buzdítás kiadásához.

– Milyen válaszai lehetnek az egyháznak a családokat érintő problémákra? Hiszen az egyneműek házasságát polgárjogilag már számos országban engedélyezték. Az egyházra is erős nyomás nehezedik azzal kapcsolatban, hogy legyen megengedőbb a házasságot, illetve a családokat érintő kérdésekben. Milyen változásokat hozhat a szinódus e tekintetben?

– Az egyháznak vannak korhoz kötött előírásai és megváltoztathatatlan törvényei. A házasság és a család kérdésével kapcsolatban egy megváltoztathatatlan tanítással állunk szemben. Jézus tanítása alapján egy férfi és egy nő kapcsolatában az isteni terv valósul meg. Az azonos neműek közötti kapcsolatok a dolgok természetéből fakadóan természetellenes kapcsolatok. Az egyház – jelen esetben a szinódus – a társadalmi nyomás ellenére sem fog másfajta tanítást megfogalmazni, hanem a problémákra reflektálva lelkipásztori útmutatást ad majd azzal kapcsolatban, hogy milyen módon foglalkozzunk az ilyen életállapotban lévő emberekkel. Az állásfoglalás várhatóan nem hat majd az újdonság erejével, hiszen jelenleg is érvényben vannak bizonyos előírások ezekre az esetekre vonatkozóan. Hangsúlyozom: az egyház az isteni kinyilatkoztatást a társadalmi, politikai nyomás hatására sem változtathatja meg. Sőt, ebben a helyzetben még határozottabban kell megfogalmaznia az álláspontját. Újra el kell magyaráznia a kinyilatkoztatás igazságát, és elképzelhető, hogy több szempontból kell megvilágítania a kérdéssel kapcsolatos véleményét.

– A társadalom alapjának számító közösségek, a családok meggyengültek. Hogyan tud segíteni az egyház abban, hogy visszanyerjék egységüket és erejüket?

– Lelkipásztori tapasztalataim alapján meggyőződéssel vallom, hogy a tartós kapcsolat legtöbbször azok számára jelent nehézséget, akiknek a családjában előfordult válás, vagy éppen a szüleik házassága ment tönkre. Ez egyfajta láncreakciót indít el. Az egyház akkor jár el helyesen, ha a felbomlott házasságokból kikerülteket – és itt elsősorban az ilyen családokban felnőtt gyerekekre gondolok – igyekszik megerősíteni a házasság szentségével kapcsolatban. Az a feladatunk, hogy megértessük velük: nem szükségszerű, hogy a házasság válással végződjön, akkor sem, ha a szüleiknek vagy nagyobb testvéreiknek nem sikerült együtt maradniuk. Bátorítani kell ezeket a fiatalokat, és megerősíteni abban, hogy a házasság isteni eredetű. Isten férfinak és nőnek teremtette az embert azért, hogy együtt és egymás által boldogok legyenek. A földi boldogság felé ez a normális út, amely minden ellenkező példa ellenére is járható. Az egyház lelkipásztori munkával, illetve lelkisegélyszolgálattal is igyekszik megerősítést adni a válságba jutott házaspároknak.

A nagyobb gond az, hogy ezeket a problémákat kevesen akarják az egyház segítségével megoldani. Pedig meggyőződésem, hogy egy válságba került házaspár számára az egyházi segítség lehet a leghatékonyabb, különösen akkor, ha a házasság szentségi alapokon nyugszik. A probléma forrása gyakran abban keresendő, hogy a fiatalok nem feltétlenül vallási elköteleződés alapján kötnek házasságot. Nem fontos számukra a házasság szentségi jellege, csupán egy szép templomi esküvőt szeretnének. Holott ha komolyan vennék, hogy Jézus rendelése alapján a férfi és a nő szeretetszövetsége szentségi rangra emelkedik, és így különleges isteni segítség kíséri, akkor sokkal könnyebben tudnának felülkerekedni a problémákon. Ám ez csak azoknak adatik meg, akik vallási alapon állnak.

Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításában 1981-ben már Szent II. János Pál pápa is szorgalmazta, hogy a lelkipásztorok fordítsanak nagy figyelmet a házasságra való felkészítésre, hiszen sok múlik azon, hogy a fiatalok milyen lelki, szellemi útravalóval ellátva állnak oltár elé. Hangsúlyozta azt is, hogy a családok lelkipásztori gondozására is nagy szükség van. Ha ugyanis jól működő kis családi közösségek jönnek létre, akkor a házaspárnak is sokkal könnyebb megküzdenie a problémáival, hiszen mindkét félnek van kivel megosztania a gondjait és válaszokat találnia azokra. Szent II. János Pál pápa kérte azt is, hogy az egyház fordítson nagyobb figyelmet az újraházasodott elváltak lelkipásztori gondozására. Törekedjen arra, hogy ezeknek a nehéz élethelyzetbe került embereknek ne gyengüljön az Istenhez fűződő kapcsolatuk, és az imádság, illetve a szolgálat által megmaradjanak a közösségben. Segíteni kell őket abban is, hogy egy esetleges új kapcsolatban a születendő gyermekek sem lelkileg, sem pedig hitükben ne sérüljenek a szülők élethelyzete miatt.

– A szinódust előkészítő munkadokumentumok tartalmaznak-e új útmutatásokat ezeknek a helyzeteknek a lelkipásztori kezelésére vonatkozóan?

– Általánosságban azt mondhatom, hogy nem. Az apró részletek vonatkozásában azonban előfordulnak hangsúlyeltolódások, amelyeket a Szent II. János Pál pápa által kiadott útmutatás óta eltelt időszakban bekövetkezett változások idéztek elő.

– Az egyház számára komoly kihívást jelent az elváltak, illetve a később újraházasodottak támogatásának kérdése. E tekintetben várható-e változás az eddigi egyházi gyakorlathoz képest?

– Ez a téma is hangsúlyos helyen szerepel a szinódus munkaanyagában, így biztosan elő fog kerülni a munkacsoportokban és a plenáris üléseken is. Véleményem szerint az egyház állásfoglalásának nyomatékosítása e kérdésben azért is szükséges, mert a korábbi buzdítások ellenére a lelkipásztori munkában nem kaptak megfelelő figyelmet ezek az emberek. Lehet, hogy e kérdés vonatkozásában a szinódus újabb szempontokat fogalmaz meg, amelyek a jövőben megkönnyíthetik majd a lelkipásztorok munkáját.

– Milyen eredménnyel lenne elégedett?

– Legfőképpen az töltene el örömmel, ha a szinódusi tanácskozás eredményeként megújulna és megerősödne a lelkipásztori munka a családok gondozása és a házasságok előkészítése vonatkozásában. A jegyesoktatás, a házasságra való felkészítés tartalma és minősége meghatározó a későbbi házasélet szempontjából. Eddigi püspöki szolgálatom során is igyekeztem hangsúlyozni: egész lelkipásztori munkánk középpontjában a családoknak kell állniuk, hiszen az egyház a családokra épül, ezért csak családokban gondolkodhat. Remélem, előbb-utóbb minden lelkipásztor és lelkipásztori kisegítő felismeri, hogy ezen a téren megújulásra van szükség.