Ferenc pápa a názáreti szent család titkáról beszélt a családok imavirrasztásán

Október 3-án, szombaton este hét órakor kezdődött a Szent Péter téren az imavirrasztás, melyen a családért és a másnap kezdődő családszinódusért imádkoztak.

Ferenc pápa a világ és benne az egyház jelenlegi helyzetét „sötétben világító kicsi mécseshez” hasonlította. Vajon képes lesz-e szétoszlatni a sötétséget? – tette fel a kérdést, hiszen „eleget tehetne a bölcsesség és a realizmus nevében a kísértésnek, hogy vonuljon vissza és meneküljön el a saját felelőssége elől.”

Hasonlatképpen a pápa Illés próféta tapasztalatához folyamodott. „Az emberi számítás a prófétában félelmet gerjeszt és menekülésre indítja. Negyven nap és éjjel gyalogol, mígnem meghúzza magát a Hóreb egyik barlangjában. Ott talál rá az Isten, és mert a kegyelem nem emeli fel a hangját, ezért csak azok hallják meg, akik odafigyelnek a szellő suttogására, ami arra indítja a prófétát, hogy keljen fel, térjen vissza a világba és ott legyen az Isten szeretetének a tanúja, hogy a világ higgyen.”

Ferenc pápa utalt az egy évvel ezelőtti eseményre, amikor „ugyanezen a téren kérték a Szentlélek segítségét a szinódusi atyák, hogy hallgassák egymást és szembesüljenek egymással, mindig Jézusra függesztett tekintettel, aki az Atya utolsó szava és mindennek magyarázó szempontja. Ma este sem más az imádságunk, mint ahogy Athenagorász pátriárka említette: Szentlélek nélkül az Isten távol van, Krisztus a múltban marad, az egyház egy közönséges szervezet, a tekintély hatalommá alakul, a misszió propagandát művel, a kultusz csak múltidézés, a keresztény cselekedet pedig rabszolgaerkölcs lesz.”

Imádságra szólított fel a pápa, hogy a szinódus képes legyen az emberről alkotott teljes képhez visszavezetni a házastársi és családi tapasztalatot; hogy elismerje, értékelje és terjessze mindazt, ami benne szép, igaz és szent. Ölelje át a megsebzettség helyzeteit, a szegénységet, a háborút, a betegséget, a gyászt, a sérült és szétbomló kapcsolatokat, melyekből problémák, viszályok és szakadások származnak. Emlékeztesse ezeket a családokat, hogy az evangélium továbbra is örömhír marad, amelyből újra lehet indulni. Az egyház élő hagyományából merítsék a szinódusi atyák a vigaszt és a reményteli eligazítást azon családok számára, amelyek napjainkban az egyházi közösség és az emberi lakóhely építésére hivatottak” – mondta a pápa.

Jézus emberek közötti története egy család ölén vesz kezdetet, amelyben harminc éven át megmarad. Mint a többi család, olyan az övé, a birodalom perifériájának egy félreeső helyén. Charles de Foucauld, miként kevesen mások, megérezte annak a lelkiségnek a jelentőségét, ami Názáretből áradt. Ez a nagy kutató gyorsan otthagyta a katonai karriert, mert megragadta a szent család titka, Jézus hétköznapi kapcsolata a szüleivel, a szomszédokkal, a csendes munka és az alázatos ima titka. A szent családra tekintve Károly testvér megérezte a gazdagság és a hatalomvágy meddőségét és a jóság apostoli buzgalmával mindenkinek mindene lett. Remeteségbe vonult, mert megértette, hogy csak úgy növekszik Isten szeretetében, ha elkerüli az emberi kapcsolatok rabszolgaságát. Másokat szeretve lehet megtanulni az Isten szeretetét. Lehajolva a felebaráthoz, a szegények és elhagyottak iránti testvéri és szolidáris közelségben értette meg, hogy végső soron ők evangelizálnak minket.”

„A család titkának a megértéséhez – buzdított a pápa – lépjünk mi is a szent család titkába, rejtett életébe. Mert a család az evangéliumi szentség helye, rendes körülmények között. Itt jut levegőhöz a nemzedékek emlékezete és ereszt gyökeret a továbbhaladáshoz. A megkülönböztetés helye, ahol az ember ránevelődik arra, hogy felismerje Isten szándékát a saját életében. De az ingyenesség, a tapintatos, testvéri és szolidáris jelenlét helye is, mely arra indít, hogy kilépjünk magunkból a másik befogadására.”

„Názáretből induljunk a család felé, iratkozzunk be az iskolájába és ezzel a készséggel ismerjük fel a család méltóságát és stabilitását” – folytatta a pápa. Korunk „népek Galileájában” találjuk meg az egyház anyai jelentőségét, mely képes új életet teremni és folyamatosan ad új életet. Az egyház, mint egy család, atyai szeretettel és a közelséggel tud élni, a gondviselő felelősségével, mely védelmez, de el nem nyom, kijavít, de meg nem aláz és nevel jó példával, türelemmel. A gyermekek az egyházban testvérként ismerik egymást, ahol senki nem lesz teher, költség, gond vagy kockázat. És az egyház nyitott ház, befogadó tagjainak a mértékletes életstílusával. Ez az egyház valóban képes arra, hogy mécsesként eloszlassa az éjszaka sötétjét, mert meg nem szűnően újjászületik az Atya irgalmas szívében” – zárta homíliáját Ferenc pápa a szinódus megnyitásának a szombat esti imavirrasztásán.