Háromezer lélek csatlakozott
Körülbelül
háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk." (Ap Csel 2, 38. 41) Ez a háromezer
ember húsz nyelvet beszélt. Addig egymást sem értették, most azonban egymást
is, Pétert is kezdték érteni, és idegenből egyszerre Jézus és egymás testvérei
lettek. Isten Lelke tehát egy családdá öleli a különböző fajta embereket. Itt
tehát a Szentlélek biztosan kiáradt, s úgy mutatkozott be, mint összegyűjtő.
Hogy máshol, máskor, másokra is a Szentlélek áradt-e ki, amikor ezt állították,
az már más kérdés. Annyi bizonyos, hogy a Szentlélek az Egyházat szétszórni nem
akarta soha, és nem is akarhatja, mert ezzel megtagadná küldőit, az Atyát és a
Fiút. Ez pedig lehetetlen. Ezért inti János apostol a híveket: „Szeretteim, ne
higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől
vannak-e, mert sok hamis próféta áradt ki a világba. Erről ismerhetjük meg
Isten Lelkét: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben eljött,
Istentől van. És minden lélek, amely nem vallja Jézust, nem Istentől van. Az
Antikrisztusé az, akiről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban van"
(1 Jn 4,1-3) a Szentlélek ma is tud segíteni. A ma élő hatmilliárd ember egy
ötöde katolikus. Mondhatjuk, ugyanannyi a nem katolikus keresztények száma.
Ezek is üdvözülhetnek, hiszen Isten mindenkit szeret, Jézus mindenkiért
meghalt, de aki üdvözül, csak Jézus érdemeiért üdvözül, bármilyen vallás tagja
is. „A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és
hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született." A papok vannak arra
hivatva, hogy imádkozzanak és beszéljenek bölcsen, igazán az Úrról.
Természetesen a hívek is tehetik, sőt tegyék is ugyanezt. Évszázadok óta tart a
keresztények szétszórtsága. Sok őszinte útkeresés történt már, kevés
eredménnyel (I és II Lyoni zsinat), VI. Pál és Athenagoras konstantinápolyi
pátriárka Jeruzsálemben, 1964. Jan. 4-6. „Alig várom a napot, hogy egy oltárnál
misézzünk VI. Pállal, ő öntse a bort, és én csöppentsem hozzá a vizet."
Vannak jó kezdeményezések a protestánsok felé is. Ők is keresnek utakat, de
igazán nagyon messze még az „egy akol és egy pásztor" eszmeisége, főként
pedig a gyakorlata. Henry Newman katolizálása elképesztette barátait és
ismerőseit.„Becsülettel végig tanulmányoztam a különböző egyházak tanítását, és
a teljes igazságot csak a katolikus. Egyházban találtam meg." Mikor jut el
idáig a többség? A Szentlélek majd megtalálja a módját. Mit teszünk mi ezért?
Türelem, baráti kapcsolatok, sebek gyógyítása. „Szentlélek Isten szállj le
ránk, elmét derítő tiszta láng. Öntsd lelkeinkbe, melyeket megszenteltél,
kegyelmedet!" Mit mondhatunk a nemzetek sorsáról? Nyilván a világ
történelmét is a Szentlélek irányítja. Keserves meggondolni, hogy ahol a
krisztusi élet nem a hit szerint alakul, ott nem lehet békéről sem szó, és a
gazdaság is az önzés martaléka. A gyűlölet csak gyűlöletet fial. Amíg nem lesz
krisztusi élet az állami és államközi alapállás, addig az adok-kapok, a terror
és a háború nem old meg semmit. Aki a különböző nyelvű népeket a hit egységébe
gyűjtöd, Te könyörülj rajtunk! Családok szétesőben, békétlenségben, a gyerekek
gazdátlanul, szeretet nélkül. Az egyének nem tudják, hogy miért is élnek
igazán. Nevelés helyett csak okítás, az is egyre gyengébben tervezve, hiszen a
természettudomány csak egy szelete az Isten nagy titok-világának. Jöjj,
Szentlélek Úristen, áraszd reánk teljesen mennyből fényességedet!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése