Családpasztorációs papi találkozó – Pasztorális megtérésre van szükség
Az „Amoris laetitia” kezdetű apostoli buzdítás megjelenése felülírta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családbizottsága szervezte hagyományos tavaszi családpasztorációs papi találkozó témáját. Április 13-án az MKPK irodaházában a résztvevők a paradigmaváltás lehetőségét vizsgálták.
A
Szentatya Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli
buzdítása felülírta találkozónk korábban meghirdetett témáját, nyilvánosságra
hozatala megpezsdíti a szolgálatot – köszöntötte Bíró László püspök, a Magyar
Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke a családpasztorációs papi
találkozó résztvevőit.
Az Amoris
laetitia ugyanabban a szemléletben fogant, mint Ferenc pápának a
philadelphiai családkongresszuson a püspököknek elmondott beszéde: a család nem
gondok forrása, ezért beszédünket ne a panasz, a bajok ecsetelése határozza
meg, hanem Isten áldásának bizonyítékaként beszéljünk a családról – kezdte
előadását Bíró püspök. A találkozóra nagy számban érkeztek résztvevők az ország
minden részéből és külhonból. Bíró László püspök és Tomka Ferenc előadásai
mellett a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület működtette
Parázs Pasztorális Központ vezetője, Hortobágyiné Ágnes mutatta be a Természetes
és biztonságos című könyvet és munkafüzetet tartalmazó kiadványukat, mely
többek között a természetes családtervezés módszerével foglalkozik. Roska Péter
Joseph J. Nicolosi Szégyen és kötődésvesztés című könyvére hívta fel a
figyelmet.
Bíró
László előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent II. János Pál pápa a
pasztorációs feladatokat tekintve a család prioritását hangsúlyozta, Ferenc
pápa pedig a család integrálását szorgalmazza teológiai, pasztorális
gondolkodásunkba.
A
családreferens püspök szerint a világ az egyház szolgálatában fordulatot vár.
Pasztorális megtérésre van szükség, mely az irgalmasság logikájára épül –
mutatott rá.
A
család evangéliuma valóban örömhír, így az egyház igehirdetését örömteli
üzenetként kell megfogalmaznia. Tudunk a nehézségekről, a krízisekről, de az
egyháznak van válasza, van örömteli válasza – hangsúlyozta Bíró László Ferenc
pápát idézve. Tudjuk, mi az eszmény, és tapasztaljuk a valóságot – e kettősség
tudata áthatja Ferenc pápa apostoli buzdítását, ahogy az a feszítő ellentét is,
hogy időtálló tanításunk van, de benne élünk az időben, így nem lehetünk
immunisak a világ problémáival szemben – fogalmazta meg Bíró László azt a
szembenállást, ami a Szentatya gondolkodását is meghatározza. Ferenc pápa a
megkülönböztetés eszközével él – mondta Bíró László. Ez nem a kisebb rossz
választását jelenti, hanem azt a szemléletet, amit már XXIII. János sokszor idézett
mondata is közvetít: egyszerre kínáljuk fel az irgalmasság gyógyírját, és
mutassuk fel az igazság fáklyáját.
A
családreferens püspök előadásában fejezetek mentén ismertette Ferenc pápa
apostoli buzdítását, kiemelve, hogy sok évre iránymutató dokumentumot kaptunk a
pápai írásban. (Lásd: Az apostoli buzdítás megjelenésekor tartott
sajtótájékoztatóról szóló írásunk.)
Mi az
új, amit ez az apostoli buzdítás hoz? – tette fel a kritikusok kérdését Bíró
László. Válaszában a nyelvezet – az embereket elválasztó kommunikációs falak
lebontása – megújításáról beszélt. A Szentatya azt keresi, hogyan tudunk a
tartalmainkat megőrizve kommunikálni, hogyan tudunk inkulturálódni a modern
kultúrába, nem feladva magunkat. Ez az inkulturáció a helyi egyház, a
lelkipásztor önállóságára és felelősségére is figyelmeztet.
Lényeges
eleme továbbá a dialógusra való készség: legyen mindig párbeszéd, ha
megszólalunk. Így Ferenc pápa párbeszédet folytat az elődökkel, a
családokkal foglalkozó szakemberekkel, valamint a világgal.
Az Amoris
laetitia tartalmi ismertetését követően Tomka Ferenc a dokumentum és a
múlt évi családokkal foglalkozó szinódus felvetette konkrét kérdéseket és
megoldási javaslatokat helyezte a középpontba.
Mi a
pasztoráció feladata? – tette fel a kérdést az előadó. Tomka Ferenc szerint el
kell távolodni a klerikális, papközpontú egyháztól, és a családokat kell
felkészíteni arra, hogy meg tudják szervezni a plébániai életet. Tomka Ferenc
szerint a feladatok között első helyen szerepelnek a képzések. Létre kellene
hozni főállású munkatárssal minden egyházmegyében képzési központokat, ahol a
kurzusok révén a családok segítséget kaphatnának. A jelenlegi családokkal
foglalkozó egyházi gyakorlat a jegyesoktatásra fókuszál, holott a megkötött
házasságok kísérése ugyanennyire fontos feladat lenne. A tapasztalat azt
mutatja, hogy a válságba kerülő házasságok közel fele gyógyítható lenne, ha
megkapnák a szükséges külső segítséget – utalt Tomka Ferenc egy felmérésre.
Ahhoz, hogy ezt a papok el tudják látni, szükséges lenne, hogy a szemináriumi
képzésben nagyobb hangsúlyt kapjon a családpasztoráció. A jegyesoktatásnak pedig
a szokásos témák mellett hangsúlyoznia kell a jegyespár bekapcsolását a
szentségi, a plébániai közösségi életbe.
A
meghallgatás és kísérés művészetét tanulni kell. Ismerni kell például azt a
nyelvet, amit az emberek használnak. Olyan jelenségekkel állunk szemben – így
például a pornográfia betörése –, amikre nem vagyunk felkészülve, holott –
a pszichológia tapasztalata szerint – aki először szól egy témában, annak van a
legnagyobb hatása. Így nekünk, papoknak – hangsúlyozta Tomka Ferenc – előbb kellene
szóba hozni témákat, mint például ahogy a gyerek arra rákérdez. „Ki kell lépni
a prüdériából, és isteni látásra kell szert tenni a szexualitás terén” –
fogalmazott a házasságra való tiszta készülést tárgyaló Biztos út című
könyv szerzője. Meg kell találnunk II. János Pál pápát követve, hogyan tudunk a
szexualitásról azt a szentségbe felemelve beszélni. Tomka Ferenc szerint nagyon
fontos, hogy a lelkipásztor keresse annak módját, hogyan tudja megszólítani a
gyereknevelés és a munka napi gondjaival leterhelt családokat; káposztásmegyeri
plébánosi munkája során például minden hónapban meglátogatta a plébánián működő
baba-mama klubokat, hogy a nevelési gondokról való megosztást segítse.
A mai
családi formációkat tekintve Tomka Ferenc szerint az egyház részéről egyetlen
együttélés, ahol a gyerek nevelődik, nem érezheti, hogy az egyház magára
hagyta. „Jézusnak nincs olyan, hogy valaki ne térhetne meg” – mondta. Az egyéni
helyzetből kiindulva kell segítenünk, és keresni az utat, ahogy lehetővé válik
a kísérésük.
Bíró
László kérdésünkre elmondta, az Amoris laetitia pasztorális
dokumentum, mely szeretné helyre tenni azt a szembenállást, amit az eszmény és
valóság között tapasztalunk. Az evangélium magvait mindenütt észre lehet venni.
Amikor a jegyespár az egyházhoz fordul, azt kellene hallaniuk, hogy „szépek
vagytok, örülünk nektek, a ti örömötök a mi örömünk is”. Az öröm hangsúlya nem
olcsó eufória. Az örömnek ugyanis van oka: Isten szeretete nem fogyatkozik meg.
A szenvedések ellenére a kereszténység az örömhír hirdetéséről szól, Krisztus
kereszthalálát a feltámadás fényében kell látnunk. Ferenc pápa ezt az örömet
közvetíti, amellett, hogy látja a nehézségeket – hangsúlyozta Bíró László.
Minden életállapotnak, a papi és szerzetesi hivatásnak is lényeges tartozéka, hogy
az örömet megtaláljuk. Az örömteli család evangelizál, az örömteli léttel
tudunk előre menni – idézte Bíró László Ferenc pápát. Ha Krisztus van a
középpontban, megvan az okunk az örömre – erre kell figyelnünk.
Az
irgalmasság gyógyírja nem mossa el az igazságot, hanem közbeiktatja a
megkülönböztetés ajándékát. Ez a Lélek sugallatára való odafigyelés. Az
irgalmasság logikája szerinti családpasztoráció, hogy Isten vezetésére figyelve
kell szolgálni a családot – fogalmazta meg.
A
családpasztorációs püspök a Szentlélek vezetését látja abban, ahogy az egyház
az elmúlt 20-25 évben, a Familiaris consortio megjelenésével kezdődően
foglalkozik a család témájával. Mindegyik pápa továbbszövi az elődje
gondolatát, egymásra épülnek, szervesen összekapcsolódnak ezek a családdal
kapcsolatos megszólalások.
A
találkozó egyik résztvevője, Andrásfalvy János SDB, a kazincbarcikai Don Bosco
Szakiskola igazgatóhelyettese kérdésünkre örömét fogalmazta meg: Ferenc pápa
apostoli buzdítása igazi problémákat tesz terítékre, és tárgyalásukban valóban
mélyre megy. Nem távolról személve ad útmutatást, hanem az élet sűrűjébe bocsátkozik,
és azt közvetíti, hogy az égető, a mindennapokban tapasztalt gondok mellett nem
mehetünk el, nem mondhatjuk azt, nincs rá megoldás. Az evangélium, az egyház
többet tud nyújtani, mint az ember alapból gondolná, amikor csak a napi munka
hétköznapiságában találkozik a problémákkal. Elkezdődött valami, ami őszintén
vet fel valós problémákat, és azt üzeni, tudunk válaszokat adni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése