Krisztus levele vagytok, amelyet mi írtunk”
Pál apostol boldog volt, hogy a korintusi hívek tőle tanulhatták Krisztus üzenetét. Másfél évet töltött Korintusban. A hatalmas Földközi-tengeri kikötővárosnak zömmel szegény lakosai, igen fogékonyak voltak az evangéliumra. Nem tudtak még igazán tökéletesek lenni, a néhány hónapos felkészülés után, a nagyváros szabadabb levegője is hatott rájuk. Viták, versengések voltak, alapvetően azonban komoly hívőkké lettek. Pál „Krisztus levelének” nevezi őket, vagyis a még pogány lakosok számára a korintusi hívek képviselték Jézus Krisztust, a tanítást közvetíteni tudták, és az életük is jó információt jelentett Róla. Pál boldog, hogy ez az ő tanítása és példás élete nyomán vált lehetővé, ezt a „levelet – titeket – amit mi írtunk, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével, nem kőtáblákra, hanem a szív húsból való tábláira.”(2Kor 3,5) Minden lelkipásztor örül annak, ha a hívek között eredményes lett a működése. Szép dolog, ha valamit sikerül építenie, tatarozni a régi létesítményeket, harangszerzés, orgonaépítés, de a legnagyobb öröm, ha a csecsemőket mind megkeresztelheti, sok a hittanos, és a templom vasárnaponként megtelik a hívőkkel. Örül, ha minden fiatal pár szentségi házasságot köt, és vállalja az életszolgálatot többször is, hűségesen kitartanak egymás mellett szeretetközösségben mindhalálig. Így lesz krisztusi levél a nem katolikusok felé egy plébániai közösség. Nagyszerű érzés, ha későbbi találkozások alkalmával a szemek felcsillannak. Az igazi öröm az lesz, amikor látjuk, hogy a jó leveleket hányan olvasták sikerrel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése