SZENT I. MÁRTON
PÁPA
+Cherson (Krím), 655. szept. 16.
Márton, akit az Egyház vértanúnak tisztel, 649--653
között volt pápa. Az umbriai Todiból származott. Mielőtt megválasztották, a
pápa követe volt a konstantinápolyi császári udvarban. Pápai feladataihoz és
sorsának további alakulásához jó iskola volt ez. Ismerte a császárváros életét,
az udvar politikai légkörét és az ott uralkodó teológiát.
A bizánci teológusokat akkoriban az a kérdés
foglalkoztatta, hogy vajon a megtestesült Fiúistennek egy vagy két akaratot
kell-e tulajdonítani? A vitatott kérdés része volt annak a véget nem érő
vitaáradatnak, amelyet a kalcedoni zsinat váltott ki Jézus két természetéről
szóló tanításával. A bizánci császárok a kalcedoni tanítás ellenzőinek
ismételten egységesítő formulákat kínáltak föl, azzal a céllal, hogy helyreállítsák
az Egyház egységét, s egyben megszilárdítsák az ugyancsak veszélyeztetett
békét. Hérakleiosz császár (610--641) is közzétett egy ilyen formulát 638-ban,
mely azonban kétértelműen fogalmazott, s ezért nem érhette el célját, sőt új
árkokat szántott és további szakadáshoz vezetett. A tudós bizánci szerzetes,
Maximosz lett a hamisítatlan kalcedoni hitvallás elnyomhatatlan hangú
védelmezője, és ezért a ,,Hitvalló'' nevet kapta.
II. Konstans császár (641--668) hatalmi szóval akart
véget vetni a teológiai vitáknak. 645-ben császári rendelettel
érvénytelenítette elődje rendelkezését, és így határozott: ,,Parancsként adjuk
minden alattvalónknak, hogy a mai naptól fogva tilos a Krisztusban lévő egy
vagy két akaratról még vitázni is. Aki ezt a parancsolatot megszegi, először is
a mindenható Isten rettenetes ítéletét vonja magára, másodszor a császár
büntetését is: hivatalból való elmozdítást, ha püspök az illető,
vagyonelkobzást ha előkelő, korbácsolást és száműzetést ha egyszerű
állampolgár.''
Ez a császári döntés a szabad teológiai vitatkozás
végét és az állami üldöztetés kockázatát jelentette minden bátor hittudósnak.
Ilyen körülmények közt választották Mártont 649-ben Róma püspökévé.
Fölszenteltette magát, mielőtt megkapta volna a választáshoz a császári
jóváhagyást. Ez olyan esemény volt, amely nem csökkentette a helyzet
feszültségét. Nem sokkal hivatalának elfoglalása után zsinatot hívott össze
Rómába. Az itáliai püspökök meglehetősen szép számban össze is jöttek, a
teológiai tanácskozások tulajdonképpeni kezdeményezői és irányítói azonban azok
a görög szerzetesek voltak, akik hazájukból Rómába menekültek. Hitvalló
Maximosz közöttük volt. Ez már meg is szabta a zsinat irányát. A zsinat,
amelynek eredeti okmányai ránk maradtak, visszautasította a császár parancsát,
és a kalcedoni hitvallás ellenzőit kiközösítéssel sújtotta.
Konstans császár semmiképpen sem volt hajlandó az
ügyet elnézni vagy akaratából engedni. Olympiosz exarchát kettős megbízatással
Itáliába küldte: gondoskodjék róla, hogy a római egyház területén elfogadják a
császári rendeletet, és tartóztassa le Mártont. Erre a hatalmi föllépésre
azonban nem került sor, mert Olympiosz föllázadt a császár ellen. Itália önálló
uralkodójává tette magát, és az is maradt három éven át, míg 652-ben el nem esett
Szicíliában az arabok ellen vívott harcban. Márton ez idő alatt háborítatlanul
láthatta el hivatalát. Más kérdés, hogy milyen mértékben pártolta Olympioszt.
Az biztos, hogy semmi oka sem volt arra, hogy szembehelyezkedjék vele:
Olympiosz volt Itália ura, a császár messze volt -- és eretnek volt.
Olympiosz halála után azonban új exarcha jött
Itáliába, aki könyörtelenül teljesítette császári megbízatását. Róma püspökét,
az egyház fejét letartóztatták, és betegen Konstantinápolyba hurcolták. Három
hónapon át megalázó és szigorú fogságban tartották. Azután lefolytatták ellene
a pert, amelyet eleve kirakatperként rendeztek meg. A hittel kapcsolatos
kérdéseket, melyekre Márton az eljárás folyamán rá akart térni, elutasították:
,,Ne jöjj most elő dogmatikai kérdésekkel. Egyes-egyedül felségsértéssel
vádolunk. Mi is rómaiak vagyunk, keresztények és igazhitűek.'' Tanúk léptek
föl, akik egy Olympiosszal való összeesküvést akartak rábizonyítani: ,,Egy
gyékényen árult Olympiosszal, halálos ellensége a császárnak és minden római
műveltségnek.'' Márton egyedüli azzal védekezett, hogy tehetetlen volt
Olympiosz katonai hatalmával szemben, és föltette a kérdést: ,,Hát én tettem
Olympioszt exarchává?'' E reménytelen helyzetben Róma püspöke így fejezte be
védőbeszédét: ,,Tegyétek csak meg velem azt, amit akartok és már régen
elhatároztatok. Csak egyre kérlek Isten nevében: hamar tegyétek. Tudja az
Isten, hogy a halál akármelyik fajtájával a legnagyobb szolgálatot teszitek
nekem.''
A per fölségsértés címén kimondott halálos ítélettel
végződött, Újabb bebörtönzéssel, zaklatásokkal és fenyegetésekkel akarták a
halálraítéltet engedékennyé tenni. Rá akarták kényszeríteni, hogy vegye föl az
egyházi közösséget a konstantinápolyi pátriárkával. Márton állhatatos maradt:
,,Még ha darabokra szabdaltok, akkor sem fogok a konstantinápolyi egyházzal
közösséget vállalni.'' Ismét eltelt közel három hónapi fogság, s akkor a
halálos ítéletet száműzetésre változtatták. A beteg püspököt a Krím-félszigetre,
Chersonba szállították.
Ebből a száműzetésből Márton néhány levelet írt hű
barátainak. Beszámolt a nyomorúságról, amelyet a száműzetésben el kellett
szenvednie, soraiból kicseng az idős ember keserűsége, aki elhagyatva és
segítség nélkül érzi magát. A rómaiak már az előző évben új püspököt
választottak I. Jenő személyében. Ezt a hírt is a tehetetlenségre kárhoztatott
ember lemondásával vette tudomásul. A Krím-félszigeten halt meg 655. szeptember
16-án.
Nyomasztó szomorúság árnyékolja be ennek a római
püspöknek a hivatali idejét és szerencsétlen életét. Egy kis baráti kör
kitartott ugyan mellette; egyik barátjának köszönhetjük a konstantinápolyi
perről szóló híreket. De ez a beszámoló irodalmi értelmezés és alakítás nyomait
hordja magán. Régebbi vértanútörténeteket, sőt magának Jézusnak a
szenvedéstörténetét is szeme előtt tartotta az író, és ezzel megvetette az
alapját annak, hogy később vértanúnak tiszteljék a püspököt.
Görög életrajza a halála napját április 13-ra teszi, a
bizánci rítusban mindig ezen a napon ünnepelték. Egy 9. századi martirológium
november 12-én hozza a napját, s Rómában a 11. század óta ekkor ünnepelték.
1969-ben áthelyezték ünnepét a halála napjára, április 13- ra.
--------------------------------------------------------------------------------
Néhány részlet a hitvalló pápa leveleiből hitelesen
bizonyítja, milyen szenvedéseket kellett hűségéért elviselnie.
Még mielőtt a császári bíróság elé állították Mártont,
a ,,keresztény'' Konstantinápolyban megalázó börtönt kellett elviselnie. Márton
így ír erről: ,,Már 47 napja nem kapok vizet mosakodásra. Megdermedek a
hidegtől és végtelenül gyenge vagyok. Szüntelen vérhasban szenvedek, nem tudok
fölegyenesedni. Az étel, amit adnak, utálatos és undorító. Remélem, Isten
hamarosan elvisz ebből a világból, és üldözőimet bűnbánó érzületre indítja.''
Krími száműzetésének idején ezt írja a szenvedő pápa
hű barátainak: ,,A kenyérnek itt csak a nevét ismerik. -- Csodálkoztam, és most
is csodálkozom azoknak a közömbösségén és irgalmatlanságán, akik valamikor
hozzám tartoztak, barátaim és felebarátaim voltak, hogy szerencsétlenségemre
teljesen elfelejtettek, és amint vélem, már arra sem kíváncsiak, hogy élek-e
még vagy sem.''
Keserűen érinthette, hogy közben Rómában új pápát
választottak, de nem tagadja meg tőlük imáit: ,,Azok ott Itáliában
elfelejtettek, mintha már nem is volnék a világon, én azonban nem hagyom abba,
hogy kérjem Istent, Szent Péter közbenjárására őrizze és tartsa meg őket
rendületlenül a katolikus hitben.''
--------------------------------------------------------------------------------
Mindenható Istenünk, ki Szent Márton pápát
megsegítetted, hogy sem a fenyegetések, sem a kínzások meg ne törjék, kérünk,
segíts, hogy erődre támaszkodva mi is állhatatosan viseljük a világ
zaklatásait!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése