Húsvét 2. hét péntek
Tegnapi elmélkedésünk fényében a mai Evangéliumot is egy
magasabb szinten, Pünkösd világosságában kell újraolvasnunk és értelmeznünk. A
kenyérszaporítás története Húsvét és Pünkösd előtti esemény – megtörtént,
elmúlt. Jézus földi testével nincs többé közöttünk, hogy kezét kinyújtva hálát
adjon, s a kenyeret és a halat szétossza az emberek között. De nem is azokra a
mozzanatokra kell figyelnünk, amelyek soha vissza nem hozhatók, hanem azokra,
amelyek örök jelentéssel bírnak. Hiszen a kenyérszaporítás csodája, akárcsak a
pusztabeli manna, előképe egy nagyobb, isteni valóságnak.
A kenyér arra a kenyérre utal, melyet Jézus az utolsó
vacsorán önmaga testeként osztott ki tanítványainak. Ezt erősíti a mozdulat
azonossága és az „eucharisztészasz” (hálát adott) ige használata. A pap kezéből
ma is százakhoz, ezrekhez jut el ez a kenyér, és táplálja bennük az isteni
életet. A hal pedig a korabeli zsidó ember számára a végidőket jelenti (erre
utal az apostoloknak adott ígéret is: „Emberek halászává teszlek titeket”).
Vagyis Jézus nagy erővel meghirdeti, hogy vele elkezdődik a végső korszak:
Isten utolsó és végső üzenetét közli az emberrel, és máris ő maga, Isten van
jelen az ő népe számára.
Urunk Jézus, ha mi is úgy rá tudnánk hagyatkozni az
Atya gondviselő szeretetére, mint ahogy Te ráhagyatkoztál, s úgy adnánk hálát,
és kezdenénk szétosztani, amink van, a kenyérszaporítás csodája ma is
megismétlődne, mint ahogy meg is ismétlődik az Istennek átadott életű emberek
keze által. De Te elsősorban nem arra a kenyérre irányítod figyelmünket, amely
csupán halandó életünk fenntartására szolgál, hanem az igazi, szellemi
Kenyérre, mely az örök élet záloga bennünk. Szítsd fel bennünk a vágyat az után
az örök lakoma után, melyet készítesz nekünk, s használj fel minket is, hogy
áldásodat továbbadva tápláljuk azokat, akiknek lelke Rád éhezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése