Ferenc pápa a skót kollégiumnak: Ma is szükség van a vértanúk bátorságára
Ma a keresztények arra hivatottak, hogy a vértanúk bátorságát kövessék egy olyan kultúrában, amely ellenséges az evangéliummal szemben – mutatott rá a Szentatya április 14-én délben, amikor a konzisztóriumi teremben találkozott a Pápai Skót Kollégium elöljáróival és papnövendékeivel.
400
évvel ezelőtt, 1615 márciusában egy skót jezsuita papot, Ogilvie Szent Jánost
megkínoztak és megöltek a skóciai katolikusüldözés idején. Felségsértéssel
vádolták, mivel hű volt a pápához. Titokban misézett és vigasztalta a börtönbe
zárt katolikusokat. A rákövetkező évben 16 skót fiatal döntött úgy, hogy
dacolva az óriási veszéllyel, papként visszatér hazájába és hirdeti az
evangéliumot. Ez a döntés a vértanú jezsuita véréből született – emelte ki a
pápa. – Ogilvie János vértanúsága azonban – akit azért ítéltek el, hogy
elhallgattassák a katolikus hitet – lendületet adott ahhoz, hogy az egyház
szabadon szeretetközösségben lehessen Péter utódával. És ennek a maroknyi
embernek a bátorsága, akik négyszáz éve életük árán hirdették az evangéliumot,
gyümölcsöt termett.
Mi is a vértanúság idejét éljük egy olyan kultúrában, amelyik
ellenségesen viszonyul az evangéliumhoz – tette hozzá Ferenc pápa, majd arra
buzdította a Pápai Skót Kollégium közösségét, hogy elődeik odaadó lelkületét
kövessék; szeressék Jézust mindenekfölött. Legyenek olyan buzgók, mint azok a
400 évvel ezelőtti papok, tanúskodjanak Isten irgalmasságáról, különösen a
fiatalok, valamint azok előtt, akik távol vannak Krisztustól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése