Az Irgalmasság Szent Éve 273.

A talentumokról szóló példabeszéd.

 „Úgy lesz, mint azzal az emberrel, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, s másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Aki egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét” (Mt 25,14-18) Az ókorban nem az emberi gondolkodási képességeket hívták talentumnak, hanem az összegyűlt kisebb súlyú ezüst darabokat, amelyeket a kereskedő bevételezett, egy gömbbe összeolvasztották, amelynek országonként más-más volt a súlya. (Babilonban 30,3 kg) Jézus Itt azt jelzi, hogy a gazdag ember jelentős vagyont adott a szolgáinak a kezébe, hogy kereskedjenek vele, és növeljék a gazda vagyonát.„Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott. Jött, aki öt talentumot kapott, és felmutatta a másik öt talentumot: Uram, öt talentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. –Jól van, te hűséges, derék szolga, mondta neki ura. Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!” (19-21) Abban a korban valamiféle nyugdíj lehetett ez. Nem azt nézték, hogy valaki hány évig dolgozott, hanem azt, milyen értékkel növelte a gazda kincstárát. Az Úr Jézus ezt a történetet annak bemutatására mondta el, hogy a mai értelemben használt testi vagy szellemi tehetségei jutalmazására adta szolgáinak a földi életre. Isten a gazda, azt akarja, hogy a földre küldött gyermekei a kapott tehetségükkel a földön,földi eszközökkel adjanak testi-lelki örömöket, az Úr többi gyermekének és boldogságot szerezve a melléjük rendelteknek. Az „Úr örömében”, azaz a mennyországban utalja ki az örökkévaló boldogság idejére azt az elveszíthetetlen teljes boldogságot, amit a földi boldogító működésével kiérdemelt a keresztség szentségében Isten fogadott gyermeke. „Jött az is, aki két talentumot kapott, s így szólt: Uram, két talentumot adtál, nézd, másik kettőt szereztem. Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!” (22-23) Ő is a végtelen, örök boldogságot kapja olyan mértékben, ahogyan kiérdemelte. „Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Ez így beszélt: Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nm szórtál. Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Itt van, ami a tiéd. Te mihaszna, lusta szolga! – kiáltott rá ura. Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, s ott is gyűjtök, ahol nem szórtam. Oda kellett volna adnod a pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza. Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik. Ezt a mihaszna szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz”(24-30) Aki, ha kisebb haszonnal is, de valamit ad a gazdájának, aki élteti őt a földön, a tisztítótűzben még reménykedhet, de aki maga zárja ki még a lehetőségét is a jót tevésnek, annak ez a kis lehetősége is elveszik. Amije pedig a földi ügyeskedésből magán haszon lett, még a pokolba sem viheti magával. Amit az egyén önmagáért tesz meg, Isten szemében soha nem lesz érdem.