Az Isten Báránya

Az Isten Báránya 

 
A teremtés csodálatos mozzanatait Isten a Sínai hegyen feltárta Mózes előtt. Amikor óriási léptékekben látta kialakulni a csillagvilágot, a lángoló majd hűlni kezdő égitesteket, köztük örömmel üdvözölte a földgolyót. Aztán porladtak a kemény sziklák, gyarapodott a termőföld. Isten pedig megteremti a füvek, fák, virágok millió fajtáját. Létrehozza az állatokat. Megtelik velük a víz, a lég és a szárazföld. Alakra, termetre mennyire mások! Hosszabb, rövidebb életük alatt táplálkoznak, kifejlődnek, szaporodnak, mindegyik harcolva az életéért. Az Úr teremtett egy négylábút, aki szelíden legelészik a réten, nem fél tőle semmiféle állat. Van szarva, de nem kérkedik vele. A tejéből iszik az ember, különösen a kisgyermek, puha gyapját gyakorta megnyírják, tisztítják, fonják, szövik: pompás ruha készül belőle. Az ember, ha meg akarja enni a húsát nem, rúgkapál: megadja magát nem béget, szótlanul válik meg életétől. Csak egy szomorú könnycsepp ragyog a szemében. Isten mindent azért teremtett, hogy a teremtett lény a másik előnyét, boldogságát szolgálja, miközben védi az egyed és a fajta létét. Úgy tűnik, a bárány szelíd kivétel a négylábúak közül. Ez is lett a jellemző jelzője: szelíd, mint a bárány. Az ember hamarosan felfedezte a bárány előnyös tulajdonságait. Kicsit talán restelkedett is, amikor rádöbbent, hogy az ember is arra van rendelve, hogy szeretetből, mindig mások boldogítására kell élnie, önzését teljesen háttérbe kell szorítania. A férfiből férj lesz, a nőből asszony. Ketten egy szervezetet alkotnak. Az egyik fél a másik boldogításáért él, közösen új életet hoznak létre. A megfogant élet magzatként az édesanya önfeláldozó testében rejtőzik. Ott táplálkozik és növöget, míg meg nem születik. Születése után megtapasztalja, hogy szülei boldogító szeretetéből kap mindent. A jó szülők megtanítják, hogy mindent Istentől kaptunk és ezt a csodálatos jóságot viszonozni illik, amit úgy hívunk, hogy szeretet. Viszonzásul szeretetünk jeleként ajándékot adunk neki. Ez az ajándék: a szelíd, kezes-bárány, az egyedülálló önátadásával fejezi ki a leghűbben az emberi szeretetet. Ádámtól, Évától gyermekei megtanulták az áldozatbemutatást. Két első fiuk szíve nem volt egyformán hangolva a szeretetre. Isten ezt látta, és érzékeltette válaszát: az elsőszülött Kain megérezte, hogy nem kedves az áldozata Isten előtt. Ábelt viszont eltöltötte a boldog tudat, Isten örömmel fogadta el áldozatomat. (Ter 4,1-15) Mikor már sok ember élt a földön, gonoszokká váltak, sem Istennek, sem egymásnak nem váltak örömére. Isten a hegytetőkig felduzzadó vízözönnel elpusztította az embereket állataikkal együtt. Csak Noé és családja maradt életben. Noé áldozattal köszönte meg Isten megmentő szeretetét. (6-9) Isten szánja a későbbi bűnösöket. Megígéri: nem küld több vízözönt a földre, hanem emberi testben-lélekben egyszülött Fiát adja, aki majd szótlanul meghal mindenkiért végtelen szeretettel, szemében szelíd könnycseppel, mert Ő lesz az Isten Báránya.