A Mennyei Atya Litánia 23.

Atyánk, Te a népek vigasztalója, irgalmazz nekünk!

 
Vigasztalót keresnek, akiket szomorúság, gyász, betegség ér. Ilyenkor jólesik, ha valaki hozzánk hajol, részvétet nyilvánít, főként akkor, ha ez a gesztus nem csupán udvarias formaság, hanem őszinte együttérzésről tanúskodik. Természetesen akkor kapunk igazi vigasztalást, ha valaki nemcsak jóindulatú részvétet nyújt, hanem a bajból kilábalást vagy arra konkrét reményt tud biztosítani. Ebben az elmélkedésben az Atyát a népek vigasztalójának szólítjuk, és kérjük irgalmát, mivel tudjuk, hogy szomorúságunk, nyomorunk oka gyakorta mi magunk vagyunk, tehát igazságosság alapján nem követelhetünk feltétlen vigasztalást.A teljesebb megértés kedvéért azonban Atyánkat egyéni vigasztalás forrásának is bemutatjuk, és kiemelten foglalkozunk ószövetségi választott népének adott vigasztalásaival is, hiszen az ő életük, bajaik és szabadulásaik fontos előrejelzést nyújtanak a mi történelmünkre.A súlyos megrázkódtatás idején elsősorban hozzátartozóitól vár és kap némi vigasztalást. Amikor Jákob legkedvesebb fiát, Józsefet irigységből rabszolgának adták el testvérei, gonoszságukat hazugsággal kendőzték el: Öccsük ruháját vérbe mártották, mintha egyedül bolyongva a hatalmas mezőségben vadállat tépte volna szét. „Jákob megszaggatta ruháit, szőrzsákba öltözött, és hosszú ideig gyászolta fiát. Bár a fiai mind összegyűltek, hogy enyhítsék apjuk bánatát, nem akart megvigasztalódni. Csak azt hajtogatta:Gyászolva megyek el fiamhoz az alvilágba! Az apja tehát szakadatlanul siratta”. (Ter 37,34-35) Csak akkor vigasztalódott meg kissé sok-sok év múltán, amikor József mint Egyiptom alkirálya élelemért hozzá forduló testvéreinek felfedte magát, édesapját a bőség földjére hívta általuk. Az igazi, felszabadult öröm pedig Józseffel való találkozásakor érte: „Amikor József meglátta apját, a nyakába borult, átölelte és hosszan sírt. Izrael ekkor azt mondta Józsefnek: Most már örömest halok meg, mert láttam arcodat, és életben hagylak itt téged”. (Ter 46,29-30) A szenvedést és az örömöt egyaránt Isten adta rájuk. (vö. Ter 45,4-9)Amikor Isten látta, hogy prófétái üzenetei ellenére sem tér meg választott népe a bálványok imádásából, a szegények, özvegyek és árvák folyamatos nyomorgatását nem hagyják abba, előbb Izrael királyságát adta Asszíria kezébe teljes rontásra, (722), majd Júdeát Babilonnal pusztíttatta el (587-586). Jeruzsálem romjain ülve énekelte siralmait népe nevében Jeremiás próféta: „Emlékezz, Urunk, mi történt velünk, tekints ránk, és lásd gyalázatunkat! Örökségünk jövevényekre szállt, házaink idegenekre. Árvák lettünk és apátlanok, anyáink olyanok, mint az özvegyek. Vizünket pénzért isszuk, fánkat vételárért kapjuk. Nyakunkon vannak üldözőink, elfáradtunk, és nincs nyugalmunk”. (Siralom 5,1-5) Isten pedig már másfélszáz évvel korábban megíratta Izajás prófétával a vigasztalás igéit: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja a ti Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és kiáltsátok neki, hogy letelt szolgálata, letörlesztette bűnét, hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért”. (Iz 40,1-2) De mégsem saját eredménye a vigasztalás, hanem az Eljövendőé, a Megváltóé: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek”. (Iz 42,1) Ha a nagy csapásokat nézzük, amelyeket felfed a Biblia a vízözöntől(Ter 7,17-8,17) egészen a világ végéig (2Pét 3,1-13), bizony megérdemlik a népek szenvedéseiket, világunk átmeneti és részleges elpusztulásait, meg a végső, teljes pusztulást is Isten azonban gyermekei vigasztalására azt is elmondja előre, hogy mindig lesznek bajok, szenvedések, üldöztetések Jézus hívei, az igazság és szeretet megvalósítói életében, de amikor a nagy büntetés elérkezik, „húzzátok ki magatokat, és emeljétek föl a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok” (Lk 21,28) Elhangzik majd a Bíró ajkáról: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta!” (Mt 25,34) Addig pedig „bízzatok, én legyőztem a világot”. (Jn 16,33) Ez a nagy vigasztalás minden népnek.