Évközi 21 hét kedd

Évközi 21 hét kedd
1Tessz 2, 1-8; Mt 23, 23-26
„Szívesen nektek adtuk volna nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is”

Szent Pál apostol Tesszalonikibe vándorprédikátorként érkezett az első század közepén. Szívesen fogadták zsidók és pogányok hallgatták Krisztus örömhírét. Akadtak azonban ellenséges érzületek is, akik elűzték Pált és kísérőit. Az apostol távolabbi küldetésének állomásairól is figyelemmel kísérte egykori híveit. Valószínűleg Korintusban tartózkodott,(50-51-ben) amikor levelet írt nekik vigasztalásul. Nemes együttérzésnek a kifejezése ez a megállapítás: Örömmel mentünk hozzátok Isten szeretetének evangéliumával„Ragaszkodtunk hozzátok és szívesen nektek adtuk volna nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is, mert nagyon megkedveltünk titeket”(8) Mielőtt Tesszalonikibe indult Pál, Filippiben „szenvedések és bántalmak értek minket, mégis, Istenben bízva, a nagy gondok között is hirdettük nektek Isten evangéliumát.” (2, 2) Pál élete nem volt egyszerű. Mielőtt Jézussal találkozott a damaszkuszi úton, híres embernek számított. Igazságtalanul támadt a keresztényekre, mert hamis tanítóinak véleményét elfogadva elhitte, hogy a Názáreti Jézus becsapta az embereket, Messiásnak adta ki magát, ezért a zsidó főtanácsnak ki kellett végeztetnie. Követői azonban bátran kitartottak tanítása mellett. Vállalkozott arra, hogy börtönbe juttat minden férfit és nőt, aki Jézust Messiásnak mondja, és azt állítja, hogy Jézus feltámadt és felment a mennybe. Nagy szenvedéseket okozott a keresztényeknek Jeruzsálemben. Ugyanilyen szándékkal utazott Damaszkuszba is. Jézus azonban megszánta. Óriási fényességben megjelent neki a szír főváros közelében. Saul látta őt, és megtudta, hogy Jézus az, és valóban feltámadt, belátta ostoba tévedését, azonnal Jézus mellé akart állni. Az Úr, elfogadta tanítványának. Hívei csodálkoztak ezen, de Jézus elárulta nekik, hogy ezt a félrenevelt fiatalembert már régen kiszemelte magának. Így nyilatkozott Ananiásnak, aggódó tanítványának: „Csak menj (őt megkeresztelni), mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért” (ApCsel 9, 15-16) Pál őszintén megbánta keresztényüldözését, és öntudattal vállalta az egymás után jelentkező szenvedéseket. Viszont boldogan vallja:„a mi igehirdetésünk nem tévedésből fakad, sem tisztátalanságból, és nem történik álnoksággal, hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten megpróbált és igazolt, hogy ránk bízza az evangéliumot”. (3-4) Nekünk, magyar papoknak és hívő népünknek sok szép találkozásunk volt Urunk Jézussal. Bennünk is élnek Istennel és egymással kedves beszélgetéseink, amelyekre boldogan lehet emlékeznünk. Közvetítsük egymás felé az Úr áldását. Biztassuk azokat, akiket megpróbált a Gondviselés. Vállalkozzunk szívesen Isten vigasztalását közvetíteni a megpróbáltatásokban szenvedőknek. Mindezt tegyük mi is Szent Pál lelkületével: „Ragaszkodunk hozzátok, és szívesen nektek adtuk volna nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is, mert nagyon megkedveltünk titeket”