Évközi 21 vasárnap

Évközi 21 vasárnap     
Józs 24, 1-2a. 15-17. 18b; Ef 5, 21-32; Jn 6, 61-70
„Kemény beszéd ez, ki hallgathatja ezt?”

Jézus küldetésének egyik legnagyobb ajándékát ismertette az első csodálatos kenyérszaporítás után a kafarnaumi zsinagógában. Az előző napon jóllakatott tízezres tömegből csak egy kis küldöttség, követte őt oda, de nyilván a többiek is elevenen érdeklődtek, ígéri-e Jézus, hogy továbbra is szándékozik ilyen ingyen-kenyeret osztogatni, hogy visszatérjenek a zsidók ősi történetéből ismert mannás-fürjes idők. Erre a kérdésre vártak tehát választ. Jézus, pedig egészen másról beszélt: „Bizony, bizony mondom nektek, Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem élet tibennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital”. (Jn 6, 53-55) a Mózes korabeli manna negyven esztendőre biztosította a zsidó nép táplálékát. Akkor az a pusztai vándorlás idején a túlélést biztosította. Amikor azonban eljutottak új hazájuk területére, Isten érett gabonával várta őket. Ezzel jelezte, hogy nem a végső idők, az örök boldogság köszöntött be, csak annak előjele. Nehéz vándorlás után kész új haza. Most a megváltás ideje kezdődött el. Ennek a célja már maga az örök boldogság. Az oda vezető úton megmarad a teremtés adta kenyér biztonsága, úgy, ahogyan akkor Isten adta: vetés, aratás, kenyérsütés, tehát mindig friss ennivaló némi erőfeszítéssel elérhetően. De elkezdődik a nagy felkészülés az Isten által a teremtéskor megígért örök haza megnyitására. Éva, majd Ádám sem értette igazán, hogy Isten a paradicsomkert pazar bőségén túlmutatott egy természetfeletti boldogságra is. Bűnükkel ennek lehetőségét elvesztették, a földi élet is elromlott. Ezen a bajon akar segíteni a Názáreti Jézus. Szenvednie kell, ki kell ontania a vérét, hogy a földi élet után előbb csak a lélek, majd a világ végére ígért feltámadás után a test is eljusson az örök boldogságra, Isten színe látására. Ennek a feltétele és eszköze Jézus testének és vérének ételként és italként való rendszeres fogyasztása a földi életben. Át kell tehát hangolódnia minden embernek, aki üdvözülni akar. Erre mordultak fel az előző napon lelkesen ünneplő zsidók: „Kemény beszéd ez, ki hallgathatja ezt?” Nem elég, hogy kiábrándít bennünket tegnapi álmunkból, hogy ezen túl munka nélkül kapunk kenyeret és sült halat, még azt is kívánná, hogy embertestet és embervért fogyasszunk? „Jézus tudta magában, hogy tanítványai emiatt zúgolódnak, ezért azt mondta nekik: Az igék, amelyeket én mondok nektek, lélek és élet. De vannak köztetek, akik nem hisznek” (63-64) A modern emberek egyre inkább ide szorulnak, a kafarnaumi zsinagógába. A vita olvastán, ők is arra a következtetésre jutnak, hogy az ingyen kenyér a bizony jól jönne, bárki adná. De hogy belépjen a katolikus templomba, és ott átélje a nagy titkot: Jézus kereszthalálát jelenvalóvá teszi a pap az oltáron azzal, hogy a Tőle kapott hatalommal átváltoztatja a kenyeret és a bort Jézus testévé és vérévé, majd ugyanezt a testet és vért a kenyér és a bor színe alatt magához veheti minden hívő, ha tiszta, katolikus hite van, - ezt már nem teszi meg. Pedig a szívében már itt a földön is alakulna a mennyország, szépülne az élet, és a biztos halál után nem lenne bizonytalan a lélek túlvilági sorsa. Mondjuk ki, mi hívők Szent Péterrel a magunk örömteli döntését: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje” (68-69)