A Harmadik Lelki Ábécékönyv 2.

A Harmadik Lelki Ábécéskönyvet 1527-ben Toledóban adják ki, még ebben a században négy kiadása lesz. 1531-ben megválasztják az Indiák komisszárius generálisának, de végül nem utazik el Amerikába. 1532-ben részt vesz a toulouse-i ferences nagykáptalanon, ezután Lyonban, Párizsban találjuk, majd négy évig Németalföldön tartózkodik. Röviddel az után, hogy 1537-ben visszatér Spanyolországba, 1541-ben meghal. Mi jellemző erre a könyvre? A Biblia jelenti az átfogó hivatkozási keretet, szinte mindent ahhoz kapcsol. Magától értetődő a számára, hogy a Szentírás minden egyes részlete tanít valamit a szemlélődő imádságról. Módszerét úgy lehetne nevezni, hogy „pszichológiai-antropológiai allegorikus exegézis”. A szentírási alakok, jelenetek, a legkisebb részlet is megfelel valaminek az ember belső világában vagy az imádságban. A Krisztus sírjához visszatérő Mária Magdolna a szívhez figyelmével visszatérő akaratot "jelenti", a tanítványok pedig az öt érzékszervet, amely "abbahagyja működését", mert nem képes megtalálni az Urat (ld. 18., I.). Az üldözők, akikről Dávid a zsoltárban panaszkodik, az imádkozót ostromló gondolatok (ld. 7., V.), sőt, Osuna odáig megy, hogy még a zsoltár feliratának is allegorikus értelmet tulajdonít. Az "Izrael szétszórt fiait összegyűjtő" Úr Izajás jövendölésében Osuna számára az összeszedettség isteni ajándékának jelképe. Tőlünk bizonyára idegen a Szentírás ilyen használata, Osuna korában viszont ez nem volt így. És különben is: aki szenvedélyesen keresi a tanítást az igazi imádságról, az mindenben meglátja azt. Néhány skolasztikus distinkció elárulja, hogy ennek a módszernek is a birtokában van, de nem gyakran folyamodik hozzá. Ami stílusát igazán élvezetessé és irodalmi szempontból értékessé teszi, az a hasonlatok áradó sokasága. Ez az ember nemcsak a Biblia minden részletében, de az emberi világ minden eseményében is a szemlélődő imádságról keres példázatot. Így helyez bele minket a XVI. századi spanyol életbe: A részeg ember háború idején ugyanúgy biztonságban érzi magát, mint békében, mert bár a fegyvercsörgés és a csatazaj fülsiketítő tud lenni, ő mégis azt hiszi, hogy csak megjátsszák a harcot, és hadonászni kezd egy fadarabbal. Azt hiszi, most kell szórakoznia, az egészet viccnek gondolja, és a csata dübörgése, amitől félelemnek kellene átjárnia a szívét, még züllöttebbé teszi. Pontosan ilyen a megátalkodott bűnös, akinek a lelke megrészegült a bűnöktől, amelyek bora egy olyan vidámsággal tölti el részeget, hogy ha az istenítéletről beszélsz neki, még nevet is a pokol kínjain. (21., I.) a metaforikus nyelvezet sajátossága, hogy olykor "ellentmondások" tarkítják: a sas egyszer a szemlélődő embert jelképezi (8. I.), máskor pedig éppen a szemlélődő embert eltérítő gondolatokat (7., V.).a hosszú könyv sehol nem ad rövid gyakorlati leírást a recogimiento imamódjáról. A mai ember igénye a gyors, gyakorlatias útmutatás iránt, kielégítetlen marad. Az egész könyvet kell elolvasni ahhoz, hogy képet alkossunk a módszerről. Vázlatos bemutatásként nézzük meg néhány fontosabb jellemzőjét. A keresztény lelkiségi tradíció alapján Osuna megkülönbözteti a szóbeli ima / elmélkedő ima / szemlélődő ima hármas felosztását. A recogimiento az imádság útjának harmadik szakaszában szerepel. Annak ad útmutatást, akinek elmélkedés közben egyre inkább arra támad igénye, hogy egy-egy meglátásnál hosszabban elidőzzön, a szavakon túli isteni jelenlétet megsejtve csöndben odahallgasson arra. De mire is figyeljen az ember? Ha testi érzethez akarjuk kapcsolni, két részlet tűnik lényegesnek. Hosszan ír a "sóhajtozásról". Ez így elsőre talán túlságosan jámborodóan hangzik, idegen a mai vallási érzéstől. A sóhaj viszont nem más, mint egy tudatos, erős belégzés – márpedig a légzésre figyelés az összeszedettség ismert útja. A másik fontos pont a szív. Osuna teljes mértékben Szent Ferenc nyomán halad, amikor az ima lényegének "az Úrhoz fordított szívet" mondja. Úgy tűnik, a szívre, mint érzetre figyelés nyomán jut el szívhez, mint lénye középpontjához. Ezért alaptétel számára a Példabeszédek könyvének sora: "Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet." Isten jelenléte belülről, a szívből fakad fel, ha valóban képesek vagyunk ott időzni. A "szív" minden jelentésében fontos szerepet játszik ebben az imamódban,erre utalnak kulcsszavai:vágyakozás,ízlelés,szeretet.A testi érzetekről még annyit, hogy nem találunk utalást a testtartásra vagy kéztartásra, de valószínűnek tarthatjuk, hogy a XVI. századi spanyol festészet ábrázolásai reálisak ezen a téren.Az összeszedett ima első számú kérdése, hogy mi a teendő "elszórakozás" esetén? Hogyan iskolázzuk figyelmünket? Mit kezdjünk a "gondolatokkal"? Osuna erről is sokat ír, néha ellentmondásosan, de elsősorban a szelídséget ajánlja, pl. "mint drága kismadarat, csalogasd vissza szívedet a kalitkába, ha kirepült". A szelídség megnyilvánulása az alázatos kitartás is, minden "sikertelenség" ellenére.A másik gyakori kérdése az imádkozónak, hogy mit kezdjen a belső megtapasztalásokkal? A könyvből az tűnik ki, hogy ennek az imamódnak gyakori kísérőjelenségei voltak a belső megindulások, vigasztalások, önkéntelen kiáltások. Osuna a szegénység és a hálaadás lelkületére int: "Fogadj el mindent, ami a belső imában meglátogat, abban a hitben, hogy Isten kezéből kapod." Alapállása az összeszedett imának, hogy "inkább hatást szenved, mint ő hat".De hát valójában „ferences”a-e ez az imamód? Erre a kérdésre legalább annyira jogos igennel, mint nemmel válaszolni. Ferences imamód, mert ferencesek gyakorolták, mégpedig a Rend egyik legjelentősebb megújulási mozgalma, az ún. "rekollektus reform". Osuna ennek a mozgalomnak az egyik legnagyobb képviselője. Sőt, emberileg, személyesen is ízig-vérig együtt van testvéreivel, máskülönben nem írna ilyet: "Az ördög szüntelenül körbejár, hogy megutáltassa veled a saját rendedet és a testvéreidet", ezért "a buzgóság először is magadra irányuljon" (22,4). Ferences a jellegében is, ahogy fentebb a szívről és a szegénységről írtuk. Ferences imamód, mert a műben többször is idézi Szent Ferenc írásait, olykor Szent Bonaventurát is, akinek a teológiáját láthatóan ismeri. Az is kétségtelen viszont, hogy ha az idézetek összességét nézzük, akkor Szent Bernát viszi el a pálmát, azután Jean de Gerson , valamint az egyházatyák: Gergely, Ágoston, Ciprián. Leginkább azért lehetne nemmel válaszolni a kérdésre, mert ezen a szinten nincs értelme "iskolához" ragaszkodni. A szemlélődő imát nem sajátíthatja ki egyik lelkiség sem, sokkal nagyobb a mindegyikre jellemző közös tartomány, mint a rendi sajátosság. Amikor a gyerekek csillagot rajzolnak hosszú sugarakkal, a közepén a közös tartomány kicsi. A belső imádság inkább egy "rövid, vastag ágú" csillaghoz hasonlít: a középpont felé haladva hamar véget ér a saját rész, és belépünk a közös tartományba. Így adhatott ez a könyvdöntő inspirációt annak idején a kármelita Avilai Szent Teréznek is. Bár a mű belekerült az 1559-es spanyolországi Index hatókörébe, ma az Egyházban egyértelmű tekintélyt élvez. Példaként említem az "Imádság Enciklopédiáját", amely 2007-ben jelent meg a vatikáni könyvkiadónál. Osuna művét nem csupán futólag említik a nagy kármelita misztikusok hátteréhez, nem csupán a ferences misztikatörténetben kap komoly helyet, hanem "Az imaéletre legnagyobb hatást gyakorló művek" között ismertetik: "az imádság útjának rendszerezésével Francisco de Osuna lerakja az alapokat az arany évszázad spanyol misztikájának nagy virágzásához"
Német nyelven Erika Lorenz 1982-ben ad ki részleteket a műből témák szerint összeszedve a fontosabb passzusokat. Teljes fordítás angolul jelent meg ebből készült a jelen, szemelvényes fordítás is. Ezért talán nem felel meg a legmagasabb kritikai igényeknek, viszont ízelítőnek, reméljük, jól szolgál majd – és hátha a spanyol filológusok rászánják magukat egy teljes magyar kiadásra.A szemelvények elrendezésében a mű eredeti beosztását követtük: az ábécét az aforizmák kezdőbetűi adják ki, egy-egy betűt 5-9 fejezetben fejt ki a szerző. Az olvasó így talán könnyebben fogalmat alkot a mű jellegéről és az egyes betűk tartalmáról, mint ha témák szerint csoportosítottuk volna a szemelvényeket. A szemelvények végén jelezzük, hogy a betűn belül melyik fejezetből vettük azt.Az Ószövetség idézésekor Osuna a Vulgata latin szövegéből indult ki, és nem az általunk ismert, a héber alapján készült fordítást használta, ezért aki a bibliájában visszakeresi az idézeteket, nem érti, miért idézi Osuna egyik vagy másik szentírási verset. Ezekhez a lábjegyzetben fűztünk magyarázatokat, olykor megadva a Szent István Társulat által megjelentett bibliafordítás megfelelő helyét, zsoltárok esetén olykor a zsolozsma ismertebb helyét.